site-logo

Menü

Ajánlók

Ünnepeljük magyar darabokkal a magyar kultúra napját 1. – Dániel

Molnár Ferenc kétséget kizáróan az egyik legnagyobb írónk volt, akinek műveiből előszeretettel szemezgetnek a színházak is, gondoljunk csak a Delila,

Hírek

Virtuálisan is “látogatható” A Pál utcai fiúk-kiállítás

A Petőfi Irodalmi Múzeum honlapján - több más tárlat mellett - virtuálisan is látogathatóvá vált  a 2007-es, A Pál utcai fiúkhoz

Hírek

Vecsei H. Miklós előadásában lesz hallgatható A Pál utcai fiúk

Az idén fennállásának 70. évfordulóját ünneplő Móra Kiadó januárban jelenteti meg A Pál utcai fiúk című regény hangoskönyv-változatát, melyet a Vígszínház

Hírek

A Pál utcai fiúk-relikviákat bocsátottak licitre jótékony céllal

Ahogy pár nappal korábban beszámoltunk arról, a GRUND - vígszínházi fiúzeneker, a 2018-as nyári koncertjeik fotóanyagaiból készített albumok értékesítésével támogatja a

Hírek

Ma ünnepli 250. előadását A Pál utcai fiúk a Vígszínházban

2016. november 5-én mutatta be a Vígszínház A Pál utcai fiúk című zenés játékot. Molnár Ferenc nagy hatású ifjúsági regényéből

Interjúk

“Nekem nagyon számít, hogy valami értékeset adjak át” – interjú Magyar Vazullal

Magyar Vazult idén márciusban láthatta először a közönség a Spirit Színház Kövek című előadásában. Azóta jobbnál jobb szerepekben mutatkozhatott be, olyan

Hírek

16 előadással várja nézőit a Mézesvölgyi Nyár

Idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Mézesvölgyi Nyár, Pest megye legnagyobb nyári szabadtéri színházi fesztiválja. A veresegyházi Búcsú téri Nagyszínpadon

Hírek

Kihirdette 2019/20-as évadát a debreceni Csokonai Nemzeti Színház

Elérkezett az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre. A már eddig kihirdetett

Hírek

Átlépte a 8 millió megtekintést a Mi vagyunk a Grund videoklipje

2016 novemberében mutatta be a Vígszínház a világirodalom talán legismertebb ifjúsági regényéből, Molnár Ferenc A Pál utcai fiúkjából készült zenés

Interjúk

“Fekete bárányok voltunk az elején” – interjú Horkay Barnabással

2014-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Horváth Csaba és Lukáts Andor első fizikai színházi rendező-koreográfus osztályában. Eleinte nem csak



A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás