Gáspár Kata 35 éves
Ma ünnepli 35. születésnapját Gáspár Kata, Főnix díjas színésznő. Gáspár Kata 1987. október 27-én születetett Budapesten. Szülei Gáspár Sándor és
Ma ünnepli 35. születésnapját Gáspár Kata, Főnix díjas színésznő. Gáspár Kata 1987. október 27-én születetett Budapesten. Szülei Gáspár Sándor és
Ma ünnepli 45. születésnapját Kolovratnik Krisztián, Súgó Csiga-díjjal kitüntetett színművész. Budapesten látta meg a napvilágot, édesanyja Kozák Márta operaénekes. A
Járai Máté 2010 óta tagja a Győri Nemzeti Színház társulatának, ez idő alatt olyan előadásokban láthatta a közönség, mint a
A Kálmán Imre Teátrum kávézójában találkozunk, színészben mérve korai az időpont, ő mégis nagyon lendületesen fog kezet és azonnal kérdezi,
2013-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színész szakán, a diploma megszerzése után vidékre, a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződött.
Október 1-jén, 21 órakor indul a legújabb magyar sorozat, a hétköznap esténként jelentkező 200 első randi a VIASAT3 műsorán. A
Trokán Péter az indulástól a fináléig, tizenkét éven keresztül alakította a Szomszédok erdőmérnökét, Szelényi Jánost. A teleregény után majdnem húsz évvel
Ötvenöt évvel ezelőtt, 1964 januárjában láthatta először a közönség az első saját gyártású, hazai televíziós filmsorozatot. A Tenkes kapitánya nem