A Miskolci Nemzeti Színház egy tabukat döntögető darab bemutatóját tartotta a múlt héten, január 25-én volt ugyanis a Születésnap című dán film színpadi változatának premierje. A családon belüli szexuális erőszak kérdéskörét boncolgató művet a Kamaraszínházban játsszák, az alkotók pedig azt ígérik, hogy megdöbbentő és mélyreható színházi élményben lesz része minden nézőnek, aki beül az előadásra.
Thomas Vinterberg mozijának különleges hangulata Szabó Máté rendezésében elevenedik meg a miskolci teátrum színpadán, aki elmondta, hogy számára az a fontos, hogy az előadás elindítson a nézőkben egy gondolkodási folyamatot, „Azzal talán esélyt adunk arra, hogy egy ilyen helyzetben ne álljunk eszköztelenül, és esetleg képesek legyünk jól reagálni.” – hangsúlyozta.
Az előadás főbb szerepeiben Lajos András, Rózsa Krisztián, Szirbik Bernadett, Prohászka Fanni és Gáspár Tibor láthatók, a díszletet Cziegler Balázs, a jelmezeket pedig Füzér Anni tervezte.
Kiemelt kép: Gáspár Tibor (Fotó: Éder Vera)