Két év kihagyás után, a megszokottól eltérő időpontban, szeptember 29. és október 2. között rendezik meg idén a Könyvfesztivált, amelynek most is a Millenáris ad otthont. 25 ország mintegy 100 íróját, valamint további 400 hazai és határon túli magyar szerzőt, művészt hívtak meg a szervezők. Az érdeklődők beszélgetéseken, dedikálásokon, felolvasásokon, könyvbemutatókon és irodalmi esteken vehetnek részt, és természetesen nem maradhat el a Gyerek(b)irodalom a D épületben, ahol a  gyerekeknek és az ifjúságnak szánt irodalom jut főszerephez. 

A fesztivál idei díszvendége – a 2020-as terveknek megfelelően – a 2015-ben Nobel-díjat nyert Szvetlana Alekszijevics fehérorosz író, oknyomozó újságíró lesz. A szerző tényfeltáró cikkeit nem nézte jó szemmel a Lukasenko-rezsim, ezért 2000-ben el kellett hagynia hazáját, az azt követő kicsivel több mint egy évtizedben Párizsban, Göteborgban és Berlinben is élt, 2011-ben pedig visszaköltözött Minszkbe. Az újságírás mellett az 1980-as évek óta irodalommal is foglalkozik. 1985-ben jelent meg első könyve A háború nem asszonyi dolog címmel, amely azóta több mint 2 millió példányban kelt el, a szovjet hatóságok azonban betiltották. A regény később magyarul – bővített és cenzúrázatlan tartalommal – Nők a tűzvonalban címmel is megjelent, egyben ez a mű lett Az utópia hangjai sorozat első kötete is, amelyet eddig további négy követett: Utolsó tanúk, Fiúk cinkkoporsóban, Csernobili ima (ez a kötet szolgált inspirációul az HBO ötrészes Csernobil sorozatához) és Elhordott múltjaink. Alekszijevicset “többszólamú írásaiért, amelyekben a jelenkor szenvedéseinek és a bátorságnak állít emléket” 2015-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki. 

Hagyomány az is, hogy minden évben egy-egy ország vagy régió kiemelt figyelmet, külön díszpavilont kap: 2022-ben a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése a Bázissal (a szlovákiai Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesület) közösen hozza el a szlovák és szlovákiai magyar irodalom legfontosabb alkotásait. Ezen felül az Európai Unió tagországainak fiatal prózaírói is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra.

Kiemelt kép: Szvetlana Alekszijevics (Fotó: 24.hu)