Koncerttel ünnepli 85. születésnapját Tommy Vig: a világhírű dzsesszzenész, vibrafonos Joe Fritz klarinétossal július 14-én a Nyitott Műhelyben lép fel.

Tommy Vig 1938-ban született Budapesten muzsikus családban. 1956-ban elhagyta Magyarországot, és a New York-i Juilliard School of Music ösztöndíjasa lett. 1961-től Las Vegasban élt és olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Tony Bennett, Tony Curtis, Judy Garland és Frank Sinatra. Játszott Henry Mancini és Quincy Jones zenekarában, közreműködött Elvis Presley, Michael Jackson, Diana Ross és Rod Stewart lemezein. Amerikából visszaköltözése óta a legkiválóbb hazai hangszeres zenészekkel lép fel, az elmúlt hónapban Oláh Kálmánnal játszott duóban a Magyar Rádió Márványtermében. Tavaly decemberben megkapta a Magyar zene- és táncművészet kiemelkedő előadóművésze díjat.

Vig július 14-én a Nyitott Műhelyben ad koncertet, ezt követően szeptember 30-án a Szabolcsi Bence Zeneiskola Dísztermében zárja le mintegy nyolc évtizedes pályafutását, és a tervek szerint ekkor lép majd utoljára közönség elé. Az eseményen ott lesz vele Mia Kim, a Monarchia Vonósnégyes, Zsoldos Béla, Csuhaj-Barna Tibor, Jeszenszky György, Joe Fritz, Cserta Balázs, Hollós Máté és Pelitzer Ferenc.

Kiemelt kép: Tommy Vig (Fotó forrása: BJC)