„Mindig imádtam kilépni a komfortzónámból” – Interjú Szulák Andreával

A decemberi bemutatója után ismét próbál Szulák Andrea: most éppen a József Attila Színház Anconai szerelmesek a Balatonon című előadásában lesz látható február 14-től. De a szintén ekkor debütáló romantikus magyar vígjátékban, a Beléd estem-ben is játszik, ezek apropóján beszélgettünk a Máté Péter-díjas énekesnővel.

Mindig izgalmasan indul az éved: most ráadásul nemcsak új előadást próbálsz, hanem  hamarosan érkezik az az új magyar vígjáték is, amiben szerepelsz.

Az barokkos túlzás, hogy sok közöm lenne a filmhez, mert csak egy gombostűhegynyi feladatom volt benne. Egy anyakönyvvezetőt játszom, és többször felhangzik egy-egy dalom, illetve időnként rejtett formában, fotón, plakáton is feltűnök. De nem csak én vagyok benne így megjelenítve, hanem a ‘90-es évek apropóján – ami a film történetének kulcsidőszaka -, például Ábel Anita, Hernádi Judit, Falusi Mariann is, tehát vagyunk néhányan. Amikor felhívott a rendező, Tiszeker Dani, és elmondta az elképzeléseket, nagyon örültem, mert egyrészt imádom a történetet is, és a benne játszó személyeket is. Ebből kifolyólag pedig nagyon jó élmény volt számomra a forgatás.

És talán hiánypótló is, mert filmben mostanában nem igazán láthattunk.

Valóban, és nekem is hiányzott már a forgatások hangulata. Korábban szerepeltem Bujtor István egyik filmjében, és a Fonyó Gergely által rendezett Na végre, itt a nyár!-ban is, amelyből televíziós sorozat is készült. De ezek nem tegnap voltak.

Dolgoztál már korábban Tiszeker Dániellel?

Nem, soha. A nagybátyjával, Szerednyey Bélával viszont igen. Dani mesélte, hogy annak idején, amikor először látott színpadon, pont Béla partnereként, már akkor elhatározta, hogy szeretne velem együtt dolgozni majd valamiben. Kellett azért erre jó pár évet várni mind a kettőnknek, de most megtörtént. Végtelenül jó hangulatban, nagyon profi körülmények között dolgoztunk.

Szereted az ilyen kis kitekintéseket?

Nagyon! Világéletemben mindig imádtam kilépni a komfortzónámból, és olyan helyzetekben is megállni a helyem, amiről még magam sem tudtam, hogy esetleg képes vagyok rá.

A filmpremierrel egyidőben lesz az új színházi bemutatód is a József Attila Színházban, ahol viszont már nem először szerepelsz.

Ez a harmadik alkalom, és bevallom neked őszintén – még ha kicsit szentimentálisan is hangzik-, hogy már úgy érzem, mintha hazajárnék. Nagyon édes kollégáim vannak, akiket nem csak szakmailag becsülök nagyra, hanem emberileg is nagyon szeretek, és jó érzés ismét közöttük lenni. Ráadásul most egy olyan rendezővel fogok dolgozni, akivel eddig még nem: Hargitai Ivánnal, akinek a felkészültsége és az intellektusa számomra nagyon sokat jelent. Még magamra is rácsodálkoztam, hogy mennyire élvezem, hogy négy teljes órán keresztül, szünet nélkül képes vagyok koncentráltan, csak a szerepformálással, egy szereppel, egy darabbal olyan intenzíven elmélyülve foglalkozni, hogy nem jut eszembe még enni vagy mosdóba menni se közben.

Az eredeti előadást a szerző, Vajda Kati írta át, és Anconai szerelmesek a Balatonon címmel kerül a bemutatásra. Kit játszol a darabban?

Alapvetően maga a darab, egy klasszikus commedia dell’arte, amit a szerzők átdolgoztak, kicsit modernizálták és áttették a mába, ami alatt értsd mondjuk a rendszerváltási pillanatokat. Én egy asszony, helyesebben egy lányanya vagyok, akit egy olasz Amoroso valamikor elcsábított, aki aztán el is hagyta az országot. Ez a lány, Zsuzsanna, pedig itt maradt állapotosan, és egyedül nevelte a lányát. Aztán eltelik nagyon sok év, és az olasz Amoroso már a családjával együtt ismét megjelenik Magyarországon, és ebből adódnak mindenféle bonyodalmak, romantikus és vígjáték fordulatok. Persze bővelkedik drámai pillanatokban is, tehát egy nagyon színes előadás lesz.

A commedia dell’arte-ban eléggé otthonosan mozogsz, az Art-Színtérben szemmel láthatóan lubickolsz a Mirandolina és a decemberben bemutatott Időről időre című előadásokban.

Ez utóbbi megint egy olyan szerep – vagyis inkább szerepcsomag, mert önmagában ez a feladat -, amit az Art-Színtértől, és a darab rendezőjétől, Klem Viktortól kaptam, egy nagyon szokatlan színházi térben és díszletben egy, kettő, három, négy vagy öt kis szerepet kell egyszerre játszanom. Hihetetlenül élveztem azt, hogy nem egy klasszikus, hagyományos, klisékben felépülő valamit kell létrehozni, arról nem is beszélve, hogy ebben az előadásban is nagyon jó kis játszótársaim vannak. Csodálatos fiatal színészeket ismerhettem meg, akikkel élvezetes volt próbálni is és játszani is.

Könnyen megtalálod a hangot a fiatalokkal?

Igen, mert engem ők nagyon inspirálnak. Szeretem azt, ahogyan ők gondolkodnak, ahogyan ők látnak, ahogyan ők nincsenek beletébolyodva a saját nagyszerűségükbe, ahogyan nem érzik evidenciának a sikert, hanem dolgoznak érte.

Talán ez a közös nevező, nem? Hiszen te sem érezted soha evidenciának a sikert.

Én mindig azt mondtam, hogy tudom, hogy hol a helyem. És egészen addig tudok nagyon jókedvűen, bátran, szabadon és intenzíven dolgozni, hogyha olyan közeg vesz körül, ahol mások is tudják, hogy hol a helyük. Jelen esetben ennél a darabnál ez így történt, ezért ebből én lelkileg nagyon gazdagon jöttem ki, nagyon jól éltem meg ezt az egészet.

Közhely talán, de magam is folyamatosan tapasztalom, hogy egy jó színész, egy jó előadás feltölti a nézőt. Téged mit tölt fel, vagy mi tölt vissza, ha fogytán van az energiád?

Képzeld el, hogy ugyanonnan töltekezem én is. Tehát, amit én magamból kiadok, akár a színházi előadásaimnál, akár a koncertjeimnél, azt a sikert én nem úgy élem meg, hogy ez alanyi jogon jár, hanem ez az én visszatöltődésem. Én azért dolgozom, hogy a közönség jól érezze magát. Hogy megértsék a mi üzeneteinket, a mi gondolatainkat, a mi alkotói szándékainkat, és hogyha ez a megértés működik, amit mi már úgy hívunk, hogy siker, akkor ez úgy jön vissza, olyan elementáris erővel, hogy néha tapintható. Koncerten kicsit hangosabban, színházban váltakozó hangerővel, de működik az a fajta visszajelzés és az a fajta visszatöltés, amitől nem érzem magam kiégetnek, vagy fásultnak.

Mi a titkod, hogy mindig izgalmas, és változatos feladatok találnak meg?

Szerintem az, hogy még nem unom. És talán az is, hogy megvan bennem az a fajta vagány bevállalósság, hogy nem tutira megyek. Tehát nem olyan szerepeket, előadásokat vagy koncerteket vállalok, ahol garantált a siker. Nem vesznek körül olyan lobbik, amelyek ezt masszívan előkészítenék. Nincs külön sajtósom, PR-osom, menedzserem, stábom. Én egész egyszerűen szeretem azt, amit csinálok. Szeretem, ha vannak akik gondolkodnak bennem vagy az én képességeimben. Nem érzem azt, hogy az életem múlik azon, hogy most egy adott szerepet hogyan fogok megformálni, de azért beleadok apait-anyait. Beszélgessünk, gondolkodjunk, teremtsünk és játszunk. De ezt a civil életemre is alkalmazom, én ilyen vagyok. Egy beszélgető, gondolkodó, teremtő, játszó ember.

Milyen feladatok várnak rád még az évadban, kik gondolkodnak most benned?

Általában ez folyamatosan alakul, de még három nagyon fontos feladat vár az évadban, amiről tudok. Május végén lesz egy új bemutatóm, amely a Kőszegi Várszínház és a Kultkikötő közös produkciója, Szomszéd ajtó címmel, Őze Áron rendezésében. Ebben Schneider Zoltánnak lehetek a partnere, ami megint egy új összekapcsolódás, mert mi még nem dolgoztunk együtt.

Aztán egy nagyon izgalmas és számomra rendkívűl fontos pillanat következik júniusban, amikor a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon fogom bemutatni azt az Erkel Színházi nagy sikerű koncertemet, ami a jubileumom volt, és a terveim között szerepel a Dizőz című önáltató estem folytatása. Annak idején hosszú éveken keresztül ment a Komédium Színházban, a közönség nagyon szerette, és én magam is akkor éreztem úgy először, hogy ez már túllép a sima énekesnői minőségemen, és talán színházról beszélhetünk. Azt az előadást Böhm György rendezte, ennek a rendezőjét még nem árulhatom el, de lesz egy Dizőz 2.0, aminek a bemutatója augusztusban lesz Kővágóörsön a KŐFESZT-en.

Mennyire van tele a naptárad?

Nagyon-nagyon sok feladatom van, hála a Jóistennek, igazából csak az egyensúlyteremtésre kell fókuszálni, hogy ne vállaljam túl magam, de azért ki tudjam fizetni a csekkeket, hogyha jön a postás. Azt gondolom, hogy ez az év számomra mindenféleképpen valamilyenfajta egyensúlyt fog hozni. Az eddig eltelt pár hét után azt tudom mondani, hogy működik. Mindenképpen szeretném kicsit tudatosabban élni az életemet.

Ez volt az újévi fogadalmad?

Nem, ez a vágyam. Újévkor azt fogadtam meg, hogy ebben az évben mindenkihez végtelenül kedves leszek. Ha fellöknek az utcán, én  kedvesen meg fogom köszönni, és arrébb megyek. Úgy döntöttem, hogy nem vagyok hajlandó semmilyen negatív attitűdöt beengedni az életembe. Ez lehet, hogy így kimondva nevetségesen hangzik, de ehhez szeretném tartani magam a továbbiakban.

Kiemelt kép: Szulák Andrea (Fotó: Steindl Gabriella)