A Béres Attila rendezésében készülő Chicago augusztus 12-én debütál a szegedi Dóm téren, mostanra pedig fényt derült a szereposztásra. A főszerepekben óriási népszerűségnek és nem csekély szakmai elismertségnek örvendő művészekkel találkozhat majd a közönség.
Korábban már kiderült, hogy Billy Flynn szerepében Szegeden Nagy Ervint láthatja majd a közönség, azonban nem ő lesz az egyetlen nagy név a szereposztásban. A revüsztár kettős gyilkos Velma Kelly szerepében Ónodi Esztert lép színpadra, Morton Mamaként pedig Janza Kata tér vissza Szegedre. A Chicago sztárszereposztását a csillagtetős színpadon idén bemutatkozó művészek teszik teljessé. A hírnévre vágyó Roxie Hart karakterét Czakó Julianna fogja életre kelteni a Dóm tér színpadán, akit március elején az alkotók 150 tehetséges jelentkezőből választottak ki. Roxie férjét, Amos Hartot a Jászai Mari-díjas Mészáros Máté fogja alakítani, a Konferansziéként pedig a népszerű stylist, műsorvezető, látványtervező, Lakatos Márk foglalja egységbe és közvetíti a pergő eseményeket.
Béres Attila rendezése egészen egyedi koncepcióval közelíti meg a világszerte ismert, de a Szegedi Szabadtérin még sosem játszott történetet, ugyanis az előadás beemeli legsajátabb hétköznapi valóságunkat, a paneldzsungelek érzelmileg is sivár miliőjét, valamint reflektál a darab központjában álló 15 perc hírnév problémakörének legmaibb vonzataira, univerzális mondanivalója mellett is sok izgalmas megoldással kikacsintva a „kis magyar valóságra”.
A meglepetésekkel teli előadást 6 estén keresztül láthatják majd a Szegedi Szabadtéri nézői, augusztus 20-án ez a produkció zárja majd a 2022-es évadot a Dóm téren.
Kiemelt kép: Nagy Ervin (Fotó: RTL Klub), Ónodi Eszter (Fotó: Femina.hu), Janza Kata (Fotó: Ambrus Marcsi)