A járványügyi helyzet idén állandó változásra, változtatásra kényszerítette a Városmajori Szabadtéri Színpad vezetését, ennek ellenére azonban legalább ugyanannyi újdonságot hoztak létre, mint amennyi ötletet nem tudtak megvalósítani. A 2020-as évet rendhagyó módon szerették volna  lezárni, ezért felkérték a színpad jövő évi fellépőit, hogy „segítsenek” feldíszíteni a játszóhely karácsonyfáját, és mondják el jókívánságaikat a nézőknek. Az élő, földlabdás fenyőfájukat a színház zöldítéséhez hozzájárulva az ünnep eltelte után elültetik majd.

Bereczki Zoltán, aki a tervek szerint 2021. augusztus 7-én Csillagtérkép című koncertjével tér majd vissza a Városmajori Szabadtéri Színpadra, egy a kislánya rajzával ékesített díszt hozott. Malek Andrea kedvenc karácsonyi dekorációjával kívánt mindenkinek kellemes ünnepeket és elmondta, hogy az idei, nem szokványos év után hatalmas lelkesedéssel készül a jövő augusztusi, városmajori Soulistic koncertjére. Trokán Nóra egy angyalkát „hívott” segítségül, hogy jövőre a Cseh Tamás Váróterem című előadásában, június 19-én biztosan láthassa őt a közönség. Mikó István gyermekkori karácsonyaira emlékezve verset is hozott ajándékba a karácsonyfadísz mellé, József Attila Betlehem című költeményét mondta el. A színészt 2021 nyarán több alkalommal is láthatja majd a közönség a teátrum és TRIP csapata által közösen létrehozott, Rejtő Jenő A tizennégy karátos autó című előadásában. “Nyáron még hittük, hogy minden rendben lesz” – Hernádi Judit így kezdte karácsonyi üdvözletét, és azonnal hozzátette, hogy nemsokára minden „rendben is lesz”. Jövőre vele is találkozhatnak majd a nézők a színpad előadásain. Benkő Nóra, a Városmajori Szabadtéri Színpad ügyvezetője virtuális egészségcsomagot tett a karácsonyfára azt kívánva, hogy 2021-ben már ne kelljen a járványtól félni, és hogy minél több előadást tarthasson meg a színház.

Bővebb információt a jövő nyári programokról a Városmajori Szabadtéri Színpad honlapján találhatnak.

Kiemelt kép: Bereczki Zoltán (Fotó: Városmajori Szabadtéri Színpad)