Magyarországon kívül harmincnégy külföldi helyszínen, köztük határon túli magyar településeken – például Révkomáromban, Nagyváradon, Kolozsváron – és több európai nagyváros mellett az Egyesült Államokban, Peruban, Kínában, Indiában, Dél-Koreában és Algériában is rendeznek hangversenyeket az idei Orgonák éjszakáján Pünkösd szombatján, június 7-én. A programsorozat kiemelt budapesti helyszíne lesz a Zeneakadémia, a Mátyás-templom, az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Fővárosi Nagycirkusz, valamint a Vakok Iskolája is.
Novák Irén művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár a Zeneakadémián tartott sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az Orgonák éjszakájához egyre többen csatlakoznak évről-évre, hiszen soha nem volt annyira fontos a keresztény gyökereink megőrzése és átadása, mint manapság. “A tavalyi évben már a Liszt Intézetek is bekapcsolódtak ebbe a programba, így bízunk abban, hogy a határainkon túl is láthatóvá válik az a gazdag programkínálat, melyet a Filharmónia Magyarország évről évre biztosít számunkra” – fogalmazott.
Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy az Orgonák éjszakája, valamint a Con Spirito Egyházzenei Fesztivál “előhírnökeként” Olivier Latry, a párizsi Notre-Dame-székesegyház orgonistája ismét Magyarországra érkezik: április 25-én Pécsen, a bazilikában, április 26-án Szegeden, a Dómban, április 28-án Veszprémben, a Szent Mihály Főszékesegyházban, április 29-én pedig Budapesten, a Mátyás-templomban ad koncertet. Latry műsorában többek között Johann Sebastian Bach, Alexandre Guilmant, valamint Louis Vierne művei csendülnek fel. Az Orgonák éjszakája egyik fontos vidéki helyszíne idén Debrecen lesz, ahol a Szent Anna-székesegyházban a salzburgi Mozarteum professzora, Hannfried Lucke ad hangversenyt, a pécsi bazilikában pedig Martin Baker brit orgonaművész-karnagy, a Royal College of Organists korábbi elnöke tart szólóestet, de lesznek programok többek között Kecskeméten, Győrben, Balatonfüreden, Kaposváron, Nyíregyházán és Székesfehérváron is.

Szamosi Szabolcs az Orgonák éjszakája sajtótájékoztatóján (Fotó: Máthé Zoltán/MTI)
Méhes Márton, a bécsi Collegium Hungaricum igazgatója elmondta, hogy a világ 24 országában összesen 26 magyar kulturális intézet működik, ezek közül idén három kontinensen már 20 intézet összesen 22 koncerttel kapcsolódik az Orgonák éjszakája kezdeményezéshez.
A 2019 óta megrendezett esemény idei kiemelt programjaként a világhírű argentin operaénekes, José Cura és a Liszt-díjas orgonaművész, Szamosi Szabolcs közös koncerteket ad, amelyeken Johann Sebastian Bach, César Franck és Giuseppe Verdi művei mellett spirituálék és Ramirez Kreol miséjének részlete is elhangzik. A két művész június 7-én Révkomáromban, este pedig a Mátyás-templomban koncertezik, a Con Spirito Egyházzenei Fesztivál idei nyitókoncertjeként pedig másnap a Szegedi Dómban, majd 9-én az egri bazilikában is koncertet adnak. A másik kiemelt koncert Christian Schmitt német és Vincent Dubois francia orgonaművész, valamint a Concerto Budapest (karmester: Keller András) közös hangversenye lesz szintén június 7-én a Zeneakadémián. Ezen az esten Richard Strauss, Liszt Ferenc és Camille Saint-Saëns kompozíciói hangzanak el, majd ezt követően Christian Schmitt és Vincent Dubois kétorgonás “ráadás koncertet” ad.
Kiemelt kép: Tóka Ágoston, Novák Irén, Szamosi Szabolcs és Méhes Márton az Orgonák éjszakája sajtótájékoztatóján (Fotó: Máthé Zoltán/MTI)