Mundruczó Korné film- és színházi rendező olyan magyar játékfilmekkel lepte meg korábban a hazai filmrajongókat, mint a Nincsen nekem vágyam semmi, a Delta, a Fehér isten és a Jupiter holdja, majd nemzetközileg is nagy sikert aratott a 2020-as Pieces of a Womannel, amelyben olyan amerikai sztárok játszották a főbb szerepeket, mint Vanessa Kirby és Shia LaBeouf, de rendezett sorozatepizódokat is az Apple TV+ számára, Tom Holland A zsúfolt szoba című miniszériájában. Mundruczó jelenleg egy olyan projektet forgat az Egyesült Államokban At the Sea címmel, amelynek főszereplője a világszerte ismert Amy Adams, és már kinézte a következő filmjét is – számolt be róla a Variety

Az At the Sea után Mundruczó marad Amerikában dolgozni, azon belül is Georgiában, 2025-ben fogja megkezdeni a The Revolution According to Kamo, azaz A forradalom Kamo szerint című, grúz nyelvű produkció felvételeit. A szkript az Oscar-díjas lengyel filmrendező, Pawel Pawlikowski (Hidegháború, Ida) és Ben Hopkins (A sátán mágusa, Thomas Katz kilenc élete) forgatókönyve alapján készül Mundruczó állandó alkotótársa, Wéber Kata (Fehér isten, Jupiter holdja, Pieces of a Woman) adaptálásában, producerként pedig olyan filmesek támogatják a The Revolution According to Kamo létrejöttét, mint Mike Goodridge (A szomorúság háromszöge, Sisu) és Ilya Stewart (Perzsa nyelvleckék, Szputnyik), de társproducerként közreműködik többek között a magyar Proton Cinema is. 

A film a Kamo becenévre hallgató, tehetős kereskedőcsaládból származó Szimon Arsaki Ter-Petroszjannak, a későbbi bolsevik forradalmárnak a szegény családba született Szoszóval között barátságáról szól, akit a világ Sztálinként ismert meg. „A forradalom Kamo szerint epikus történelmi film, de közben a gengszterfilm műfajában is megállja a helyét.” – mondta Mundruczó, hozzátéve, hogy a történet kapcsán elsősorban a hatalom mechanizmusa foglalkoztatja, és az, „hogyan emelkedik egy ember a csúcsra”, illetve a két férfi között szövődött, gyermekkor óta tartó szenvedélyes barátságot is be szerette volna mutatni. Wéber Kata szerint azonban a The Revolution According to Kamo nem az életrajzi elemekre koncentrál, hanem inkább azt mutatja be, hogy a hatalmi struktúrák hogyan képesek megrontani még a legtisztább érzelmeket is”, továbbá ez a barátság, az áldozatvállalás és az árulás, valamint egy sokak számára talán ismeretlen forradalmi mozgalom bűnügyi története. 

Kiemelt kép: Mundruczó Kornél (Fotó: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu)