Augusztus 22-én vette kezdetét a Vígszínház idei évadának egyik legérdekesebbnek ígérkező előadásának próbafolyamata, Alföldi Róbert a Pesti Színházban állítja színpadra az Egy nő anatómiája (Pieces of a Woman) című darabot. Az érdeklődők most szombaton, a 11 órakor kezdődő nyílt próba során pillanthatnak bele az október 5-én debütáló előadásba.

Mundruczó Kornél nagy sikerű filmje Wéber Kata drámája alapján készült, melyet most először mutat be magyar színház. A felkavaró történet főszereplőjének, Mayának egy fájdalmas veszteséggel kell szembenéznie – a feldolgozás és az elfogadás során azonban sok minden megkérdőjeleződik az életében: meg kell küzdenie a családja elvárásaival, a társadalmi konvenciókkal, és a legfontosabb emberi kapcsolatait is újra kell építenie, hogy tovább tudjon lépni. Fájdalom, düh, szerelem és csalódások mentén vezet az út az újrakezdéshez.

Ha kíváncsi vagy, hogy Alföldi Róbert és az előadásban színpadra lépő Petrik Andrea, Telekes Péter, Nagy-Kálózy Eszter, Márkus Luca, Kövesi Zsombor, Radnay Csilla és Waskovics Andrea hogyan közelítenek a számos érzékeny témát boncolgató drámához, akkor szombaton a Pestiben a helyed! A nyílt próbán a részvétel ingyenes, ám jegyhez kötött, amelyet 10 órától lehet átvenni majd a Pesti Színházba.

Kiemelt kép: Telekes Péter és Petrik Andrea (Fotó: Dömölky Dániel)