Szombaton 11 órától különleges programokkal várja a Spirit Színház alkotócsapata a nézőket: kulisszajárás mellett több készülő előadás próbájára is beülhetnek majd az érdeklődők. A színházi sétákat a társulat tagjai vezetik, így a résztvevők Fekete Linda, Nagyváradi Erzsébet, Jerger Balázs, Zsiga László, Szitás Barbara valamint Nagy Enikő kíséretében fedezhetik fel a teátrum rejtett zugait.

Eközben a nagyszínpadon és a kamarateremben folyamatosan zajlanak majd a próbák: 11 órától a Jantyik Csaba rendezésében készülő A londoni lakosztályba pillanthatnak be a nézők, 12 óra 30 perctől a Gina és Fidel csapata dolgozik a kamarateremben, 14 órától Shakespeare klasszikusának, A velencei kalmár alkotóit kísérhetik figyelemmel az érdeklődők a nagyteremben. Ezt követően 15 óra 30 perckor kezdődik Az asszony a fronton próbája a kamarateremben, amelyet 17 órától az Agyatlan karácsony követ, ismét a nagyszínpadon.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezni a rendezvény Facebook eseményénél megadott űrlapon keresztül lehet. A nyílt napon a Spirit Színház minden előadására 20%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet az érdeklődők.

Kiemelt kép: Jelenet az Agyatlan karácsonyból (Fotó: Gergely Bea)