A Budapest Bábszínház 2017-ben interaktív programsorozatot indított Bábszínház 7x címmel azoknak az érdeklődőknek, akik egy-egy előadás megtekintésén túl kíváncsiak voltak a bábművészet rejtelmeire. A különböző tematikájú foglalkozásokra minden hónap utolsó szombatján került sor, összesen hét alkalommal. A sorozat olyannyira sikeres volt, hogy a színház úgy döntött, idén is elindítják, sőt egy kicsit frissítettek a tematikán, hogy a tavalyi résztvevők számára is újdonságokkal szolgálhassanak.
Végvári Viktória színházpedagógus felel minden olyan programért, amely közvetlenül szólítja meg a nézőket, így ő a Bábszínház 7x játékmestere, sőt ötletgazdája is. Arra a kérdésre, hogy miért tartották fontosnak a program elindítását, a színház szlogenjével ad választ: #abábnemkorosztály. Mivel egyre több felnőtt előadás kerül repertoárra, ezért egyre erősebb volt az igény arra, hogy a nagykorú közönség betekinthessen a bábok készítésébe, megismerhesse a technikákat. A Kemény Henrik Terem intim tere ráadásul tökéletesen alkalmas arra, hogy a résztvevők kipróbálhassák a játékokat, amelyekkel a színészek készülnek számukra, illetve hogy feltegyék a kérdéseiket, beszélgessenek.

Barna Zsombor (Fotó: Budapest Bábszínház)
Viktória mesélt arról is, hogy pontosan mi történik egy foglalkozáson. Minden alkalom egy informatív bevezetővel kezdődik, amikor az adott terület szakértője beavatja a nézőket a műfaj legfontosabb jellemzőibe. A decemberi alkalom például a tárgyjátékok köré fog épülni, Ellinger Edina fogja vezetni, akinek a Csomótündér című egyszemélyes előadása is erre a műfajra épül. Pájer Alma Virág a gyakorlati bemutatóban lesz segítségére, ugyanis a résztvevő színművészek előadnak minden foglalkozásra egy-egy jelenetet, amely kifejezetten ide készül. A harmadik részben pedig kipróbálhatják magukat a vállalkozó kedvű nézők, többek között megnézhetik, hogyan kell felhúzni egy kesztyűbábot, vagy hová kell tartaniuk a kezüket, hogy a paraván mögül is jól látszódjon, és arra is volt már példa, hogy egy komplett jelenetet találtak ki néhány tárgy segítségével közösen a színészekkel.

Végvári Viktória is részt vesz a bemutatókban (Fotó: Budapest Bábszínház)
A sorozat második évada is bevezetővel kezdődik, ahol elsősorban arról lesz szó, hogy mi is az a báb, illetve a bábszínház. Az előadást a színházpedagógus mellett mindig ketten tartják, Hoffer Károly, aki tervezőként, rendezőként és színészként is részt vesz a Bábszínház előadásaiban és Gimesi Dóra dramaturg, aki a báb és a szöveg viszonyáról mesél majd. A második foglalkozást Ács Norbert vezeti, melynek témája a vásári bábjáték, segítségére lesz Barna Zsombor és Tatai Zsolt, mindkettőjüknek van önálló, egyszemélyes előadásuk. Novemberben a marionett lesz a téma, ez a tavalyi sorozatban nem szerepelt, Kemény István, Kovács Judit és Teszárek Csaba avatják be a nézőket a műfaj rejtelmeibe. A negyedik foglalkozáson Ellinger Edina és Pájer Alma Virág várják a tárgyjáték iránt érdeklődőket. 2019-ben elsőként Lénárt András egyszemélyes bábszínháza kerül bemutatásra, amellyel a színművész bejárta az egész világot. A program során arról fog beszélni, hogy milyen az, amikor valaki egy személyben a tervező, a készítő és az előadó is. A következő előadás a bunraku technikát mutatja be, Bánky Eszter, Tatai Zsolt és Teszárek Csaba közreműködésével ismerhetik meg a nézők a japán bábművészet sajátosságait. A sorozatot lezáró foglalkozás az otthoni bábjátékról fog szólni, ez kifejezetten a közönség kérésére került be idén a témák közé. Arról lesz szó áprilisban, hogy ha otthon szeretnének a gyermeknek bábbal bemutatni valamit, annak hogy érdemes nekikezdeni, milyen technikákkal lehet izgalmassá és érdekessé tenni az otthoni bábozást. A programot Karádi Borbála és Kovács Katalin bábszínészek vezetik.

Pillanatkép a Bábszínház 7x foglalkozásokból (Fotó: Budapest Bábszínház)
Végvári Viktória hangsúlyozta, hogy a foglalkozások interaktívak ugyan, de senkinek nem kötelező részt venni a feladatokban, bár az a tapasztalat, hogy a nézők többsége örömmel játszik, sőt az előadások után is szívesen maradnak beszélgetni a művészekkel. A sorozat célja elsősorban az, hogy kinyissák a Bábszínházat az érdeklődők előtt, és megmutassák, hogy milyen munka zajlik a titokzatos, labirintusszerű épületben. Az első alkalom szeptember 29-én 17 órától lesz, majd minden hónap utolsó szombatján folytatódik a program.