Prieger Szabolcs az Anima Sound System alapító tagja, aki 30 év után kivált a zenekarból, és szólólemezzel jelentkezik.

Az önálló album bakancslistás történet számára, egyfajta belső késztetés, amelynek előkészületei már tavaly nyáron elkezdődtek. Priger Szabolcs az Anima meghatározó dalszerzője volt, a klasszikus, sokak által ismert, legnépszerűbb számok (68, Hajnal volt, Csinálj gyereket, Sose lesz vége, Tekerd, Tedd a napfényt, stb…) mind az ő szerzeményei. A dalszerzői lét mindig is vonzotta, többek között ezért is döntött úgy, hogy 2024-ben új fejezetet kezd.

Az új projekttel kapcsolatosan úgy fogalmazott, hogy olyan emberekkel folytatja a zenei tevékenységét, „ahol kevés az ego, viszont rengeteg a közösségi munka”. Az új fejezet fontos eleme a szólólemez, melyről az első dal, a Jelszó február 23-án jelent meg a zenei megosztókon, és ehhez készült egy videóklip is. Ezt követi majd egy újabb dal márciusban, és április 26-án pedig jön a teljes album.

A lemez a zenész megfogalmazása szerint minimalista hangszerelésre és dalközpontúságra törekedett. A dalokban folyamatosan két énekhang kíséri egymást, egy férfi és egy női: Prieger Szabolcs partnere a vokálokban a tehetséges szombathelyi énekesnő Korponay Zsófia volt. A lemezen 12 magyar nyelvű dal hangzik majd el, lesznek majd táncosabb track-ek is, de ez elsősorban egy dalközpontú, hallgatós elektronikus projekt. A szólólemez mellett készülnek szombathelyi és nem szombathelyi zenész barátokkal egy komoly, élő projektre is, ami az AnimaSongS nevet viseli.

 Az AnimaSongS autentikus módon játssza újra az Anima Sound System klasszikus dalait, amelyben Szabolcs szerzőként működött közre. A koncerten elhangzik majd többek között a népzenés korszakból a Hajnal volt, a Csillagtalan, a Két út van előttem és a Csángó, a klasszikus slágerek közül pedig a 68, a Csinálj gyereket, a Sose lesz vége, a Tekerd és még sok egyéb ismert dal. A zenekar tagja még a szintén volt Anima tag Dénes Szilveszter és Avas Bendegúz, a producer Varga György és Doma Bence gitáros, billentyűs. Az énekesnői posztot pedig két tehetséges fiatal, Korponay Zsófi és Szalay Fatima tölti be. Néhány kiemelt AnimaSongS koncert speciális vendége lesz majd Bognár Szilvia, a korai Anima dalok eredeti előadója. Az AnimaSongS koncertprojektként fog működni és várhatóan május végén mutatkozik be élőben is.

Nyitókép: Prieger Szabolcs (fotó: Szalai Márton)