Tegnap este immáron 16. alkalommal adták át a Prima Primissima díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselőinek, a gálaestnek a Müpa adott otthont. Színház- és filmművészet kategóriában jelölték ebben az évben, Venczel Verát, Jászai Mari-díjas színművésznőt, a Vígszínház társulatának tagját, Székely Gábor Kossuth-díjas rendezőt és Szirtes Ágit, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznőt, a Katona József Színház társulatának tagját, aki meg is kapta az elismerést.
Szirtes Ági a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1978-ban végzett, majd a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött. 1979 és 1982 között a Nemzeti Színház tagja volt. 1982-ben a budapesti Katona József Színház alapító tagja lett. Mintegy 100 színpadi előadásban és több tucat tévé- és játékfilmben örvendeztette meg kiváló alakításaival a nézőket, többek közt a Roncsfilmben, A londoni férfiban vagy az 1945-ben. A legismertebb színházi szerepei A három nővér Irinája, az Ivanov Szepakinája, de felejthetetlen alakítást nyújtott a Portugálban, illetve jelenleg is játssza az Elnöknőket, amelyben ő Grete.
Szeretettel gratulálunk a művésznőnek!