November 12. és 14. között színháztudományi konferenciát tart online formában a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem A kísértő történelem Kelet-Európában címmel.

A három napos online programsorozat keretein belül többek között Christopher Balme, a Müncheni Egyetem tanára, valamint Cristina Modreanu színháztörténész is előadást fog tartani, valamint a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem doktoranduszainak prezentációit is meghallgathatják az érdeklődők. A konferencia egyik leginkább várt programjának keretén belül pedig Nánay István fog beszélni a 95 éve született Harag György erdélyi színházrendező és színész munkásságáról. A beszélgetésen Szász János és Tompa Gábor is rész vesz majd.

Harag György már fiatal korában rajongott a színházért, első élményei vándortársulatokhoz kötötték, melyekre a következőképpen emlékezett vissza: „Jöttek ezek a társulatok, és én mindig hozzájuk csapódtam. (…) Állandó kapcsolatban voltam velük, de nem voltam elszánva, hogy színházi ember leszek. Tizenhat éves voltam, amikor Nagyváradon megkérdezte valaki: te mi akarsz lenni? Rendező – mondtam. (…) Tehát csak kiszaladt belőlem. De szándékomat bebizonyítandó, mindjárt elkezdtem rendezni a kollégáimmal…” A fiatal tehetség nagyon hamar kitűnt társai közül, elsőévesként már szerződtették a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz, ahol 1947-ben hét szerepet játszott, 1949-től pedig rendezett is. Pályája során olyan színházaknál dolgozott, mint a Szatmári Állami Magyar Színház, a marosvásárhelyi színház, Gyulai Várszínház, a Vígszínház vagy a Nemzeti Színház. Utolsó rendezése Csehov Cseresznyéskertje volt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, melynek bemutatóját már nem élhette meg.

A konferenciára előzetes regisztráció nem szükséges, a beszélgetésekhez Zoomon keresztül lehet csatlakozni, az egyes előadásokhoz tartozó linkeket pedig a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem weboldalán lehet megtalálni.

Kiemelt kép: Harag György (Fotó: harag.eu)