Színházi ABC sorozatunkban ezen a héten olyan 30 év alatti férfi színészeket mutatunk be, akik fiatal koruk ellenére estéről estére meggyőző profizmussal állnak a közönség elé.
A – Arató Ármin: a 24 éves fiatal színész tavaly végzett a Kaposvári Egyetemen, ahol Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész osztályába járt. Egyetemi gyakorlatát a Pécsi Nemzeti Színházban töltötte, ahol jelenleg társulati tag, és olyan előadásokban játszik, mint például a Panthera, Az elveszett Csontváry és A fizikusok. A szemfülesek pedig már kiszúrhatták őt a Mi kis falunk című sorozatban is.
B – Barna Zsombor: a 29 éves színművész elsőre sokaknak talán a Barátok közt című sorozatból lehet ismerős, amelyben 2012-ig játszotta Peti szerepét, Zsombor ma már azonban a Budapest Bábszínház társulatát erősíti. 2012 és 2017 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt Meczner János és Tengely Gábor osztályában, egyetemi évei alatt pedig Erasmus ösztöndíjjal Sienában és Canterburyben is tanulhatott. Jelenleg olyan nagyszabású bábelőadásokban szerepel, mint A képzelt beteg (rendező: Alföldi Róbert), A vihar (rendező: Szikszai Rémusz) és az Esti Kornél (rendező: Szilágyi Bálint).

Barna Zsombor (Fotó: Éder Vera)
C – Csiby Gergely: kevesen tudják, hogy a fiatal művész szintén bábszínész szakon végzett a Színművészeti Egyetemen, tanulmányai alatt pedig New Yorkban is lehetősége volt egy szemesztert eltölteni. Egyetem után 2 évig volt a Vígszínház társulatának tagja, ahol többek között szerepelt a nagy sikerű A Pál utcai fiúk című előadásban, a Lóvátett lovagokban, a Kozmikus magányban és A dzsungel könyvében Maugliként. Az idei csonka évadban a Pesti Magyar Színház társulatát erősítette, ahol szerepet kapott a Holnapelőtt című bemutatóban, illetve a Spirit Színházban debütált önálló estje Már nem ott élek – egy indián naplója címmel. A következő évadtól Gergő szabadúszóként folytatja pályafutását.
D – Dóra Béla: gyerekként Földessy Margit stúdiójában ismerkedett a színjátszás rejtelmeivel, így már egészen fiatalon megszokta és megszerette a színház légkörét. 2003-ban szerepelt A Pál utcai fiúk című filmben, illetve a Bárka Színházban is játszott. 2016-ban csatlakozott az Örkény Színház társulatához, ahol egyetemi gyakorlatát is töltötte. A teátrumban jelenleg olyan nagysikerű előadásokban játszik, mint Az üvegbúra, a Hamlet, a Tartuffe és a Kertész utcai Shaxpeare-mosó. A kőszínházi munkái mellett Béla a Sztalker Csoport oszlopos tagja.
E – Ember Márk: a sokoldalú színész 2017-től 3 évig erősítette a Vígszínház csapatát, ahol számos sikerdarabban szerepelt, többek között: A padlásban (Rádiós), A dzsungel könyvében (Sír Kán), A Pál utcai fiúkban (idősebbik Pásztor) és a A nagy Gatsby-ben (Tom Buchanan). Márk a tavalyi évad folyamán Dicső Dániel pinceszínházi bemutatójában, a Hello Again című musicalben is szerepet kapott, a következő évadban pedig a Thália Színház társulati tagjaként láthatja majd őt a közönség. A fiatal színész gyakran feltűnik a televíziók képernyőjén, fontosabb szerepei közé tartozik az Oltári Csajok Herczeg Kornélja, illetve Kozma Alex figurája a Csak színház és más semmi 4. évadából. Márk a színészi pályafutása mellett a zenéléssel is komolyan foglalkozik, tagja a Grund – vígszínházi fiúzenekarnak, valamint szóló karrierje is egyre ível felfelé, év elején A Dal című műsorban egészen a döntőig menetelt.

Ember Márk (fotó: Lángoló Gitárok)
F – Fehér Balázs Benő: a Junior Prima-díjas színész egyetemi évei alatt több hónapot töltött a Londoni Nemzeti Színháznál. A diploma megszerzése óta szabadúszóként tevékenykedik, rendszeresen dolgozik a Kultúrbrigád produkcióiban, illetve rendezőként is jelen van a színházi szakmában. Jelenleg több előadásban is szerepel az Átriumban, például a 12 dühös emberben, az Így szerettek ők – József Attila I. és II. című előadásban és Az Őrült Nők Ketrecében.
G – Gyöngyösi Zoltán: a debreceni születésű fiatal színész az egyetem utáni első évét a Szegedi Nemzeti Színház társulati tagjaként töltötte, 2018 óta pedig a Vígszínházban láthatja őt a közönség. Az ország legnagyobb prózai teátrumában többek között játszik A Nyugat Császárában, A Pál utcai fiúkban, (amiben Csónakos szerepét vette át), a Kinek az ég alatt már senkije sincsen című előadásban és A nagy Gatsby-ben. Vígszínházi munkásságáért a teátrum idén „A kiscsillag is csillag” elismeréssel jutalmazta. Egyetemi évei óta oszlopos tagja a Sztalker Csoportnak, az alkotócsoport tagjaival számos remek előadást vittek közösen színre. Tavaly a Gyulai Várszínházban tartották legutóbbi bemutatójukat, melynek címe Vízkereszt, de amúgy mindegy, ebben Malvóliót alakította.
H – Horkay Barnabás: a fiatal színművész, koreográfus és rendező gimnazista volt, amikor látta Horváth Csaba akkori előadásait, A tavasz ébredését, a Kalevalát és az Evangéliumot, amelyek hatására eldöntötte, hogy a fizikai színház műfajával szeretne foglalkozni. 2014-ben végzett a Színművészeti Egyetemen Lukáts Andor és Horváth Csaba első fizikai színházi rendező-koreográfus osztályában, ezt követően játszott a budapesti Katona József Színházban és a kecskeméti Katona József Színházban, a Szkénében, a Vígszínházban, a Trafóban és a Forte Társulat előadásaiban is. Jelenleg a Thália Toldijában, a Trafóban futó Vaterlandban és az Utas és holdvilágban, illetve a Káprázat című darabban (Szkéné) látható.

Horkay Barnabás (Fotó: Várady Nikolett)
I – ifj. Vidnyánszky Attila: a kárpátaljai születésű Junior Príma-díjas színművész és rendező 2015-ben végzett az egyetemen, a színházkritikusok már ebben az évben neki ítélték a legígéretesebb pályakezdőnek járó elismerést. Tanulmányai elvégzése után 2 évig szabadúszó volt, majd 2017-től a Vígszínház tagja. Jelenleg többek között játszik a Hamletben, A diktátorban, A Nyugat császárában, a Mágnás Miskában és a II. Richárdban. A diktátorban nyújtott alakításáért tavaly a Pécsi Országos Színházi Találkozón a szakmai zsűri neki ítélte a legjobb 30 év alatti színésznek járó díjat, a vígszínházi munkásságáért pedig Ruttkai Éva emlékgyűrűvel (2017), Ajtay Andor-emlékdíjjal (2018), Roboz Imre-díjjal (2019) és Hegedűs Gyula-emlékgyűrűvel (2020) jutalmazta őt a teátrum. Egyetemi évei alatt már rendezett is a színészkedés mellett, állandó alkotótársával Vecsei H. Miklóssal és Osváth Gábor producerrel pedig megalapította a Sztalker Csoportot, az alkotóközösség számos előadást jegyez az elmúlt években.
J – Jéger Zsombor: az öt évesen már A dzsungel könyvében játszó színész 2016-ban végezte el az egyetemet, azóta pedig az Örkény Színház tagja. Jelenleg többek között a Tartuffe-ben, a Hamletben, a József és testvéreiben és A mélyben című előadásban láthatja őt a közönség a teátrumban. Színházi szerepei mellett szerepelt az Alvilág és a Mellékhatás című televíziós sorozatokban, illetve A Tanár 3. évadában is. Zsombor szinkronszínészként is aktívan dolgozik, ő például Harry Styles hangja a Dunkirkben, valamint a nagy sikerű Szólíts a neveden című filmben is ő adta a hangját Timothée Chalamet karakterének.
K – Kovács Tamás: a zentai születésű fiatal színművész 2013-ban kezdte egyetemi tanulmányait a Színművészeti Egyetemen, gyakorlatát a budapesti Katona József Színházban töltötte. A diploma megszerzése után a székesfehérvári Vörösmarty Színházhoz szerződött, ahol immáron két éve társulati tag. Fontosabb előadásai: Caligula, Az ember tragédiája, 80 nap alatt a Föld körül és a Rómeó és Júlia. Tamás kőszínházi munkái mellett a Sztalker Csoportot is erősíti, illetve több televíziós produkcióban is feltűnt: a nagysikerű Aranyélet című sorozat második évadában láthatták a nézők, valamint ő alakította Kovács Patrícia fiatal szerelmét, Dávidot a Korhatáros szerelemben.

Kovács Tamás (Fotó: Koncz Márton/Origo)
L – Lestyán Attila: sokak számára az Egynyári kaland című sorozatból lehet ismerős Attila, amiben több évadon keresztül szerepelt. Egyetemi évei alatt a Katona színpadán lehetett látni, jelenleg pedig szabadúszóként tevékenykedik. Tavaly decemberben játszott az Ódry Színpadon futó Kohlhaas Mihályban, valamint idén március elején (a járványhelyzet előtt) szerepelt az Yvonne, burgundi hercegnő című darabban, amelyet szintén az Ódryn mutattak be. Mindezek mellett Attila pár éve már a Sztalker Csoport tagjai közé tartozik.
M – Medveczky Balázs: 2017-ben végzett a Színművészeti Egyetemen, ahol Máté Gábor és Dömötör András osztályába járt, mint későbbi kollégája és jóbarátja Ember Márk, akivel 2017 és 2018 között együtt játszottak a Vígszínház színpadán. 2018-ban Balázs átszerződött a Szegedi Nemzeti Színházhoz, ahol azóta is társulati tagként dolgozik. A teátrumban több nagyobb szerepet is kapott már, amelyek közül az egyik legkiemelkedőbb talán Hosszú figurája a Valahol Európában című musicalben. A színház mellett filmekben és sorozatokban is feltűnt már kisebb szerepekben, idén pedig az Apatigris egyik főszerepében láthatták őt a tévénézők. Balázs szintén foglalkozik zenéléssel, a Grund – vígszínházi fiúzenekar dobosa.

Medveczky Balázs (Fotó: Puska Judit)
N – Nagy Márk: a Nagyváradon született fiatal színész a Kaposvári Egyetemen tanult színművész szakon, gyakorlatát pedig a Karinthy Színházban, a kecskeméti Katona József Színházban és a Nemzeti Színházban végezte. 2018-ban diplomázott, majd a Nemzetihez szerződött. A teátrumban többek között a Woyzeck címszerepében, Az ember tragédiájában, a Rocco és fivéreiben és a Tizenhárom almafa című előadásban láthatta őt a közönség. Márkot az új évadban már a Radnóti Színházban láthatjuk majd, ahol két új bemutatóban is, a Ginában és a Don Carlosban fog szerepelni.
O – Olasz Renátó: az országos ismeretséget az Aranyélet című nagysikerű sorozat hozta meg Renátó számára, amiben az egyik főszereplőt, Miklósi Márkot alakította. Az elmúlt években olyan előadásokban szerepelt, mint a Valahol Európában, a Sirály, a Lear király vagy az Iván, a rettenet. Egyetem után a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt egy évig, 2018-tól szabadúszó. A színészkedés mellett rendezéssel és írással is foglalkozik.
P – Patkós Márton: a Junior Príma-díjas színművész 2016-ban csatlakozott az Örkény Színház társulatához, ahol egyetemi gyakorlatát is töltötte. Jelenleg a teátrumban látható előadások közül például a Hamletben, a Tartuffe-ben, a József és testvéreiben, valamint A mélyben című darabban láthatja őt a közönség. Kőszínházi munkái mellett Márton a Sztalker Csoport egyik oszlopos tagja.

Patkós Márton (Fotó: Horváth Judit/Örkény Színház)
R – Rózsa László: A debreceni születésű fiatal színész a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színművész szakán diplomázott, ahol Berekméri Katalin, Harsányi Zsolt és B. Fülöp Erzsébet osztályában tanult. Gyakorlatát az erdélyi Szatmárnémeti Északi Színháznál, Harag György Társulatának tagjaként végezte, majd az egyetem elvégzése után a debreceni Csokonai Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol jelenleg is játszik. A debreceni közönség többek között a Csárdáskirálynőben, a Bonnie és Clyde-ban, a Learben és Pass Andrea Imágó című előadásában láthatja.
S – Szabó Sebestyén László: a Junior Príma-díjas fiatal színművész 2016 óta a Nemzeti Színház társulati tagja, ahol olyan nagysikerű darabokban szerepel, mint például a Részegek, a Bánk bán, a Woyzeck, Az ember tragédiája, a Rocco és fivérei és a Tizenhárom almafa. Egyetemi évei óta oszlopos tagja a Sztalker Csoportnak. Egyik közös munkájukban, a Liliomfiban nyújtott alakításért 2016-ban a Pécsi Országos Színházi Találkozón elnyerte a legjobb 30 év alatti színésznek járó Fidelio díjat, valamint a különdíjat is.
T – Tóth András: 2015-ben végzett a Színművészeti Egyetemen, ahol Forgách Péter, Hegedűs D. Géza és Marton László osztályába járt, több későbbi kollégájával és barátjával együtt. Diploma után a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol gyakorlaton is volt, majd 2017-től a Vígszínház tagja. Jelenleg játszott előadásai között szerepel A nagy Gatsby, A Pál utcai fiúk, a Lóvátett lovagok, A padlás és a Kinek az ég alatt már senkije sincsen című darab.

Tóth András (Fotó: Juhász Éva)
V – Vilmányi Benett: már tizennégy évesen szerepelt Sopsits Árpád A hetedik kör című filmjében, amelyben a főszerepet játszotta. Az egyetemen Zsámbéki Gábor osztályába járt, gyakorlatát pedig a Radnóti Színházban töltötte, ahova diploma után leszerződött. A színházban játszott előadásai között szerepelt a Molière – The passion, a Gloria, az Egy piaci nap, A vágy és Székely Csaba nagysikerű drámája, a 10. Benett a következő évadban már nem lesz a teátrum tagja, úgy tudjuk, hogy a továbbiakban inkább forgatásokon szeretne részt venni, azt pedig, hogy a szerepeivel mi lesz, még nem tudni. A színészt a televízió képernyőjén többször lehetett már látni, szerepelt többek között az Átok, a Terápia, az Egynyári kaland és a Korhatáros szerelem című sorozatokban is.
Z – Zoltán Áron: a Junior Príma-díjas színész 2015-ben végezte el az egyetemet Forgách Péter, Hegedűs D. Géza és Marton László osztályában, hasonlóan, mint számos vígszínházi kollégája és jóbarátja. Gyakorlatát a Miskolci Nemzeti Színházban töltötte, ahova egyik tanára, Kiss Csaba, a teátrum akkori igazgatója hívta játszani. A diploma megszerzése után Áron rögtön a Vígszínházhoz szerződött, ahol jelenleg több nagysikerű előadásban is játszik, többek között A Pál utcai fiúkban, a Liliomban, a Hamletben, az Anna Kareninában és a Kinek az ég alatt már senkije sincsen című darabban. A színházi munkái mellett Áron is tagja a Grund – vígszínházi fiúzenekarnak, a Sztalker Suli egyik vezető tanára, egy hónapja pedig elindította YouTube csatornáját VerShaker névvel. Ha pedig mindez nem lenne elég, a színművész jelenleg is még a Színművészeti Egyetem doktori iskolájának hallgatója.
Kiemelt kép: ifj. Vidnyánszky Attila (Fotó: Vígszínház), Szabó Sebestény László (Fotó: Nemzeti Színház) és Vilmányi Benett (Fotó: Színház és Filmművészeti Egyetem)