Idén nyolcadik alkalommal is lesz Színházak Éjszakája, szeptember 21-én 34 budapesti teátrum várja majd az érdeklődőket, akik több mint 200 program közül választhatják ki a számukra legvonzóbbakat. Ajánló-sorozatunkban összeszedtük szerkesztőink kedvenceit.
15:00 Macskafogó – József Attila Színház
Az angyalföldi teátrum idén minden nézői réteg előtt kitárja kapuit, ugyanis olyan évados kínálatot állítottak össze, amiben a gyerekek, a fiatal felnőttek és az idősebbek is találnak nekik szóló darabokat. Lesz min nevetni és sírni, önfeledten szórakozni egy fárasztó nap után, vagy olyan kérdésekkel (esetleg válaszokkal) távozni egy-egy előadás után, amelyeken akár napokig is rágódhatunk. A Színházak Éjszakáján mindenből kaphatnak majd ízelítőt a nézők, többek között az idény egyik legjobban várt produkciójából, a legendás magyar rajzfilmből, a Macskafogóból készült előadásból. Harminc percben mutatnak részleteket a Szente Vajk rendezésében készülő, látványosnak ígérkező zenés show-ból.
17:00 Szinkron Színház: Trónok harca – Karinthy Színház
A filmes vonalat folytatva, de egy kis kitérőt téve elérkezünk a tévésorozatok világába, amely szeptember 21-én a Karinthy Színházban tárja fel rejtelmeit. Nem először kerül megrendezésre a teátrumban a Szinkron Színház, a korábbi években a Family Guy és a Csengetett, mylord? kulisszatitkait is megtudhatta a közönség, idén pedig az utóbbi évek legnagyobb hatású sorozata, a Trónok harca lesz terítéken. Találkozhattok a széria magyar hangjaival, a szinkronváltozat alkotóival, és játékra is hívnak a szervezők, ugyanis a közönség segítségével elkészítik egy addig soha nem látott Trónok harca-epizód szinkronját.

Az Örkény Színház társulata (fotó: Örkény Színház)
19:00 Vinnai-Litkai: A pályázat – Corvin Dumaszínház
A könnyedebb vonalon tovább evezve nyújthat keserédes szórakozást Vinnai András (Magyar nátha, Vojáger, A férfiak szexuális világa) és Litkai Gergely (Buhera mátrix, Munkaügyek, Fapad, Magyar nátha) újabb közös, roppantul aktuális szerzeménye, A pályázat. Az előadásban megismerhetjük, „egy független színházi társulat véres kalandjait a hazai pályázati rendszer meseszerűen bürokratikus lápvilágának futóhomokba ágyazott szubkultúrájában. Költséghatékony, ámde akciódús felolvasószínház látványos telefonhívásokkal, sikamlós pályázati feltételekkel és kacagtató pénzösszegekkel.”
20:00 Nézzünk bizakodva a jövőbe! – Örkény Színház
Idén ünnepli megalakulásának 15. évfordulóját az Örkény Színház. A Mácsai Pál vezette teátrum a fővárosi kulturális élet meghatározó pontja immáron másfél évtizede, és az új évadban közel rekordszámú bemutatóval, színművek kavalkádjával hálálják meg a régi és új nézők bizalmát. A Színházak Éjszakájára a névadó egyperces novelláiból tartanak felolvasást. Az előadás különlegessége, hogy 2004. szeptember 21-én, azaz pontosan 15 évvel ezelőtt ezzel nyitott az Örkény. A jeles alkalomból, mely egyben a Magyar Dráma Napja is, a társulat mind a 25 színművésze színpadra áll.

A NESZ tagjai (fotó: Eöri Szabó Zsolt)
22:00 Esztelen NESZ-telenség – Nemzeti Színház
Mi is lehetne jobb zárása egy színházzal, színházban töltött napnak, mint egy koncert – színészekkel. A Nemzeti Színház társulatának tagjaiból alakult zenekar, a NESZ ad rockkoncertet szeptember 21-én este a teátrumban. Fellép Szép Domán, Bordás Roland, Katona Kinga, Herczegh Péter, Berettyán Sándor, Mátyássy Bence, Mészáros Martin, Szabó Sebestyén László, Szűcs Nelli és Verebes Ernő is.
Jasinka Ádám írása
Kiemelt kép: A Macskafogó főszereplői (fotó: József Attila Színház)