Színház az egész világ – Kritika a Csodálatos vagy, Júlia! című előadásról

Vannak színészek, akiknek habitusa, beszédmodora vagy hanghordozása visszaköszön a színpadi létezésükben, és sokszor ugyanők emelnek át a rivaldák világából néhány olyan viselkedésmintát, amelyek aztán a védjegyükké válnak, a mindennapjaikat pedig meglehetős természetességgel szövik át. Az esetükben szinte mindegy, hogy melyik volt előbb: a tyúk vagy a tojás, ugyanis rendszerint összeér a való élet és a színház az efféle művésztípusoknál. Pontosan ez a mentalitás jellemzi Julia Lambertet, a Csodálatos vagy Júlia! című darab főhősét, aki mögött egy támogató, higgadt és bölcs férj áll, az asszony mégis elkövetni látszik egy könnyedén elnézhetőnél azért nagyobbnak tűnő hibát, amikor a jóképű, fiatal könyvelő az életébe hirtelen besétál.

Ha keresünk néhány példát arra, hogy az eddigi feldolgozások során kik játszották el az élete virágzásán már túllévő, mégis karizmatikus dívát, akkor olyan nevekkel találjuk szembe magunkat, mint Mezei Mária, Ruttkai Éva, Almási Éva, Détár Enikő – illetve Lilli Palmer és Annette Bening a különböző filmváltozatoknál. A névsorból kiviláglik, hogy a rendezők igenis szeretik, ha szerep és szereplő között van valamilyen attitűdbéli hasonlóság, a mindenkori Julia Lambertek közül talán Vári Éva volt az egyetlen, akinek a civil életétől a lehető legtávolabb állt a dívaság. Mégis nagyon oda kellett figyelni rá, amikor jó három évtizede ugyanennek a figurának bőrébe bújva állt estéről estére a Pécsi Nemzeti Színház színpadán.

Szikora János, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója rendezte meg a darabból a Játékszín Németh Ákos által színpadra alkalmazott, saját változatát, a premiert a teátrum pedig meg is tartotta május 6-án. A hosszabb kihagyás után újra Budapesten játszó Eszenyi Enikő személyesíti meg ebben a verzióban Juliát, ami már csak az előzőekben tárgyaltak okán is egy igazán logikus választás. Az Eszenyi-jelenség megértéséhez azonban fel szükséges idézni egy régebbi, ikonikus produkciót, a Vígszínház Fekete Péter című előadását, amelyben a színésznő a mostani történetben bemutatott magabiztos, szuggesztív asszony tulajdonképpeni inverzét játszotta: egy frusztrációkkal teli, ám a szerelem érzésétől szintén rendkívül elszánttá váló fiatal leányt. Akkori sikerének titka javarészt abban állt, hogy volt elegendő bátorsága előnytelen jelmezben, papírból készült hajcsavarókkal a fején, de ezeken a külsőségeken is túlmutatóan, belülről építkezve ábrázolni azt a kacagtató, egyben szívszorító esetlenséget, amit a dramaturgia tőle aktuálisan megkívánt, nem mellőzve persze jellegzetes, expresszív játékmodorát.

Ha jobban megfigyeljük, a színésznő „soksága” mögött mindig ott van az a fajta érzékenység is, ami kellőképpen árnyalja az éppen életre keltett figurát. Márpedig Eszenyi Enikő a mulattatás egyértelmű szándéka mellett a Csodálatos vagy, Júlia! kapcsán sem akarja elleplezni az általa játszott asszony esendőségét, és a vele történő események miatti szánnivalóságát. A Játékszín előadásában felerősíti mindezt Bleyer Pál és Darvas Szilárd: Színésznő vagyok című dala, egy külön lehetőség arra, hogy bebizonyosodjon: egyetlen énekszám is realizálhatja mindazt, ami egy színpadi embernek a pályája során az elevenébe vág. Eszenyi Enikő másik erénye, amely például a fentebb említett Fekete Péternél egyaránt bevált, hogy bár nem musicalszínésznő, mégis képes egy-egy néhányperces dalbetétbe belesűríteni karakterének érzelmi esszenciáját.

Az előadás többi közreműködője ugyancsak jól eltalált, Lelkes Botond egyetemi hallgató a fiatal szerető szerepében el tudja érni, hogy az Eszenyi Enikő által alakított hősnőnél dominánsabbnak hasson ott és akkor, amikor a történet alapján szükség van rá. Varga Mária Evie Mcgeer-nek, a főszereplő házaspár mindenesének bőrébe bújva arról tesz tanúbizonyságot, hogy megannyi drámai szerepe után fanyar humorú komikaként is hitelesen helyt áll, Hirtling István pedig Julia férjének ábrázolása során jó érzékkel találja el, mennyit kell nyújtania magából annak érdekében, hogy érdekessé tegye a környezeténél jóval visszafogottabbnak tűnő figurát, amelyet megformál. Baronits Gábor Julia fiaként sikeresen teremtette meg a kölykösség és az azzal járó háttértulajdonságok, az éretlenség és tapasztalatlanság illúzióját, Mosolygó Sára feladata ellenben tényleg nem könnyű a darabbéli Julia fiatal riválisát játszva, hiszen több színházi elemző is felismerte már, hogy rossz színésznőt hozni a jó színésznők tudnak csak igazán, ő pedig úgy tűnik, megugrotta ezt a szintet a közönség egyöntetű reakciói alapján. Az egyetemi hallgató egyébként éppen a vele most is egy színpadon álló Lelkes Botonddal gyarapította a 2022-es Együtt kezdtük című film szereplőgárdáját, és Szendrey Júliát alakítja Lóth Balázs rendezőnek még be nem mutatott Most vagy soha! címen futó mozijában, ahol rá és társaira az adott történelmi érára jellemző kosztümök garmadája várt a forgatás során.

A jelenlegi produkcióban felbukkanó korhű és impozáns jelmezek még tovább árnyalják a kibontakozó képet, amely a színészek játékának nyomán összeáll, s mivel közöttük egy igazán impozáns ruhadarab arra lesz hivatott, hogy emelje az egyik kulcsjelenet hatásosságát, a jelmezterveket a neves divattervező, Zoób Kati készítette el az erre vonatkozó felkérés alapján.

Ha pedig már a szereplők által viselt holmikról szó esett, azt is ki kell emelni, hogy a Somerset Maugham regénye nyomán megírt színmű a szerző által jó néhány érdekességgel maga is fel van ruházva. Édes-bús köntösbe öltöztetve olyan témákat feszeget, mint a látszat kontra valóság, a művészek kiszolgáltatottsága, a színház működésének természetrajza, az öregedéshez való viszonyulás, a ragaszkodás keserűsége, a szerelem hatalma, a hűség ereje, vagy éppen a reménykeltés és az árulás ódiuma, amelyek mindegyike megjelenik valamilyen formában a Teréz körúti teátrum színpadán.

Kiemelt kép: Jelenet a Csodálatos vagy, Júlia! című előadásból (Fotó: Juhász G. Tamás)