“A színház akkor él, ha gondolkodásra hív” – erről szól a KultUp Program

A Déryné Program azzal a céllal indította útjára a középiskolásokat célzó színházi nevelési programját, a KultUp alprogramot, hogy a színház ne csupán látvány, hanem valódi párbeszéd legyen – és ne csak a nagyvárosokban, hanem az ország bármely pontján. A program egy olyan módszertani szemléletet képvisel, amelyben nem a kész válaszok, hanem a közös gondolkodás a fontos: a diákok nem nézőként, hanem résztvevőként találkoznak a színházzal.

A program a 200. témanap megtartásához érkezett, melynek apropóján beszélgettünk dr. Héjja Gáborral, a KultUp alprogram vezetőjével többek között arról, miért nem „vetélkedni” jött a Déryné Program a független társulatokkal, hanem együtt építeni a kulturális jelenlétet ott, ahol erre a legnagyobb szükség van. Az iskolai élményekről, a program tapasztalatiról pedig Kálócz László színházi nevelési szakembert a KultUp drámapedagógusát kérdeztük.

Mit jelent számodra a 200. jubileum elérése?

H.G.: Egy kétszázadik jubileum ránézésre nem tűnik soknak, azonban ismerve programunk komplexitását én ezt óriási eredménynek tartom. Alkalmanként több alkotócsoport, 20-30 alkotó/előadó utazik le a témanapra. Ezeken a napokon mi tartjuk meg az órákat, egy-egy nagyobb iskolába 60-70 programelem is megvalósul. Innen nézve hatalmas munka van mögöttünk. A 200. témanapon közelítünk a 70 ezres eléréshez, amit hatalmas eredménynek tartunk, hiszen itt az elérés aktív részvételt jelent. Valamilyen formában szeretnénk eljutni minden középiskolás fiatalhoz, részben ebből a célból is született meg a „Dráma Mindenkinek” projekt, amelynek tartalmai hamarosan elérhetőek lesznek a Nemzeti Köznevelési portálon is, míg a dramamindenkinek.hu weboldalon már az év eleje óta mindenki számára hozzáférhetőek. Jelenleg közel 400 ezer középiskolás korú fiatal tanul a hazai intézményekben, bízunk benne, hogy jelentős részükhöz így vagy úgy eljutunk és nem kell hozzá 26 év, ahogy azt nemrég egy ’felkészült’ újságíró kiszámolta.

Miért tartod fontosnak, hogy a színház ne csak előadás, hanem közös gondolkodás legyen?

K.L.: A színház akkor él, amikor lehetőség nyílik abban részt venni – nem csak nézőként, hanem gondolkodó emberként. A gyerekekben és fiatalokban óriási igény van arra, hogy ne csak befogadjanak, hanem kérdezhessenek, vitatkozhassanak, reagálhassanak. A KultUp abban segít, hogy a színház ne egyirányú csatorna legyen, hanem közös tér, ahol a diák nem passzív közönség, hanem értelmező, reflektáló résztvevő. Ez ma legalább annyira pedagógiai kérdés, mint művészeti.

Miben más a KultUp témanap, mint egy hagyományos színházi előadás, amit elvisznek vidékre?

K.L.: Nem a produkció a lényeg, hanem a folyamat. A diákokkal nemcsak megnézünk valamit, hanem feldolgozunk, kapcsolódunk, kérdezünk, gondolkodunk. Az előadás csak kiindulópont: utána még nem vége van, hanem kezdete. Ez az, ami a színházi nevelésben igazán érték: a gondolkodás nem a színpadon történik, hanem a közös térben, ahová a diákok is belépnek.

A KultUp nem repertoárt visz, hanem módszertant. Nem díszlettel érkezik, hanem figyelemmel.

Mi a véleményed a programmal kapcsolatosan megjelent kritikus hangvételű cikkekről?

H.G: Mi nagyon örülünk, ha kíváncsiak ránk, számon tartanak minket. Az elmúlt időszakban több újságíró is megtekintette a foglalkozásainkat, a témanapokat. Mi ennek nagyon örülünk, még akkor is, ha a sokszor azt éreztük a kritikus vélemény már a témanap megtekintése előtt megszületett. Meglepetésként is ért minket, amikor dicsérték egy-egy előadásunkat (Édes Anna, Liliom, Toldi foglalkozás, stb) a negatív összkép mellett. Szakmailag nézve nyilván ez egy önellentmondás.

Ha a pozitív példák a program saját fejlesztései, akkor ezek nem véletlen sikerek, hanem a módszertani fejlődés bizonyítékai. Az Édes Anna vagy a Toldi és még számtalan előadás, foglalkozás nem csupán jól sikerült előadások, hanem olyan tanulási modellek, amelyekre építhető a további fejlesztés. Nekünk a diákok és a pedagógusok visszajelzései a legfontosabbak és meg is kérdezzük őket: Eddig közel 3000 diákot kérdeztünk meg és közel 1000 osztályt, osztályszintű közösségi felmérés keretében. Igyekszünk feldolgozni a gyorsan változó generáció észrevételeit, meglátásait programelemeket változtattunk vagy vettünk ki ezek alapján. Nekünk tényleg az a célunk, hogy a közösségi és társas kompetenciák fejlődését, a kulturális érdeklődést előre mozdítsuk.

A drámapedagógia, színházi nevelés eszköz és nem cél, és sokan főleg a színházi kritikai világból ezt valahogy félreértik. A KultUp nem radikális társadalomkritikai nevelési modellként, hanem kulturális hozzáférési és élménypedagógiai programként működik. A részvétel nálunk nem öncél: azt szolgálja, hogy a diákok biztonságos, strukturált közegben fedezzék fel a közösségi élményt és a művészet erejét. Más a funkciója, más a célja — nem „álrészvételről” van szó, hanem pedagógiailag irányított tanulási folyamatról.

Mi a legfontosabb tanulság, amit egy diák hazavihet egy KultUp témanapot követően?

K.L.: Hogy a színház nem egy távoli, ünnepi esemény, hanem valami, ami róla szól, amit ő is alakíthat. Hogy az ő gondolata számít. Hogy a világ értelmezhető, és ehhez lehet eszköze. És talán a legfontosabb: hogy a kultúra nem valami, ami „másnak jár”, hanem neki is.

Miért éppen a községek, kisvárosok iskolái a fókusz?

K.L.: Mert ott nem a minőséggel van baj, hanem a hozzáféréssel. Aki Budapesten vagy egy nagyvárosban él, az választhat: megy, nem megy, mit néz. Aki egy kis településen él, annak nincs választása – mert nincs kínálat. A Déryné Program ezen változtat.

Nem attól függ egy gyerek kulturális esélye, hogy milyen családba született, vagy hol van az iskola – hanem attól, hogy mi visszük-e oda a lehetőséget. Vidéken kevesebb lehetősége van egy fiatalnak, mint Pesten. De azt gondolom, hogy Pesten sem ártana ezzel többet foglalkozni, mert valójában nincs nagy különbség a korosztályt érintő kérdésekben. Ugyanazokkal a problémákkal küzdenek, ugyanazokat az érzéseket élik meg. Szóval nagyon jó, hogy eljutunk vidékre, de szerintem bárhol is éljenek az országban, a fiatalok között rengeteg a közös pont. Például az, hogy erős igényük van az emberi kapcsolódásra, a közösségi együttlétre.
Számomra a színház drámapedagógusként nem önmagáért való cél, hanem eszköz. Az eszköz arra, hogy közösségeket építsünk, hogy párbeszédet teremtsünk, és hogy a fiatalok megtapasztalják: nincsenek egyedül a kérdéseikkel.

Vannak hangok, akik szerint a KultUp a független színházi nevelési társulatok helyére lépett volna. Mi erről a véleményed?

H.G.: Ez a következtetés véleményem szerint tényileg téves.  Az említett kritikák nyilván ennek a kimondására születtek, amibe belecsúsztak szakmai észrevételek és véletlenül – gyanítom az írójuk előzetes szándéka ellenére – szakmai dicséretek. A KultUp nem vett el forrásokat a független szférától, és nem helyettesíti az ott folyó munkát.
Külön költségvetési keretből valósul meg, más célcsoportokra és földrajzi területekre koncentrál. A kettő nem egymás kárára, hanem egymás mellett működik. A Déryné Program és a független színházi nevelés között inkább komplementer viszony van: mi eljutunk olyan településekre is, ahol korábban soha nem járt színházi nevelési előadás. Ez nem versenyhelyzet, hanem térbővítés.

A tényszerűség és az alapos kritika egy ilyen komplex program esetében elképzelhető, hogy túl nagy elvárás is lenne, hiszen számos ifjúsági, művészeti, és egyéb szakmai szempontoknak kell megfelelnünk, hogy élményt adjunk, elmélyítsünk, de ugyanakkor szórakoztassunk. Ha például valaki egyes produkciók részvételiségének mélységét kritizálja, nem gondol bele, hogy egy tanítási napon egészséges dinamika szükséges: elmélyült részvételiséget igénylő TIE foglalkozás után egy kis mozgás, majd zene, majd másfajta közösségépítő és személyiségfejlesztő program, mi az élményszerzésre, az ezzel kapcsolatos pozitív asszociációkra törekszünk és véletlenül sem szeretnénk őket totálisan lefárasztani. A KultUp egy tanítási időre épülő iskolai témanap, nem egy egyszeri előadás, vagy színház pedagógiai tudományos workshop. Mi nem egy fővárosi művészeti szubkultúrát építünk akadémiai módszerekkel, hanem igényt teremtünk az elmélyülésre egymás és magunk megismerésére, valódi érzelmek megélésére Fehérgyarmattól Putnokon át egészen Soproni középiskolások megszólításával.

Számodra mi a legemberibb pillanat egy ilyen foglalkozáson?

K.L.: Amikor a gyerek nem azért szólal meg, mert felszólították, hanem mert dolga lett a témával. Amikor egy csendes diák egyszer csak elmondja, hogy ő ezt máshogy látja. Amikor egy osztály először vitatkozik valódi kérdésekről. És amikor a pedagógus azt mondja: „Én még soha nem láttam őket így.”

Ezért érdemes járni az országot.

A KultUp nem „színházat visz” – hanem gondolkodást. Azt az élményt, hogy a kultúra nem dekoráció, hanem közös létezés. És ha ebben helyi közösségek, független alkotók, iskolák és országos programok együttműködnek, akkor nem csak a színház nyer – hanem a következő generáció is.

Kiemelt kép: Pillanatkép az egyik témanapról (Fotó: Déryné Program)