Október 4-én, pénteken ismét megrendezésre kerül a sztárfutam az úszó Világkupán: ezúttal színészek és televíziós műsorvezetők csatáznak majd a Duna Aréna medencéjében. A kilenc váltó összetételét világbajnok úszók sorsolják ki a csütörtöki sajtótájékoztatón.
Tavaly Eric Moussambani, a sydneyi olimpián világszerte ismertté vált Egyenlítő Guinea-i úszó és a magyar sportsztárok úszóviadala aratott sikert a szurkolók körében az októberi úszó Világkupán, így a szervezők ismét rendeznek egy sztárfutamot. Most színészek, televíziós sorozatszereplők, műsorvezetők által alkotott váltók mérkőznek meg a Duna Arénában, mégpedig a háromnapos verseny nyitónapján, október 4-én, este.
„A kezdeti tapogatózást követően váratlanul megugrott az érdeklődés” – mondta el Szántó Dávid, a Világkupa főszervezője. – „Eleinte egy nyolcfős viadalt terveztünk, ehhez képest már kilenc kétfős váltónál tartunk. Úgy látszik, a Duna Arénában fellépni a rajtkőre legalább olyan izgalmas kihívásnak tűnik, mint egy színházi fellépés.”
A minél nagyszerűbb előadás reményében az edzéseken a lehető legprofibb felkészítők foglalkoznak a művészekkel: Milák Kristóf, Hosszú Katinka és edzője, Petrov Árpád, illetve a főváros legsikeresebb úszóiskoláját üzemeltető legenda, Darnyi Tamás vállalta az edzői szerepkört.
A sztárfutam résztvevői:
Eke Angéla – színész- és bábszínművész
Kulcsár Edina – modell, műsorvezető
Nyári Dia – színésznő (Barátok közt)
Ripli Zsuzsi – színész (A mi kis falunk)
Szántó Szandra – színész (Turay Ida színház)
Tallós Rita – színésznő, rendező
Fenyő Iván – színész, filmszínész
Gazdag Tibor – színész (József Attila Színház, Jóban rosszban)
Harsányi Levente – műsorvezető (Petőfi Rádió)
Józan László – színész (Vígszínház)
Kárász Róbert –műsorvezető (ATV)
Kocsis Dénes – színész (Budapesti Operettszínház)
Kurucz Dani – színész (Győri Nemzeti Színház)
Leblanc Gergely – balettművész (Magyar Állami Operaház)
Nagy Balázs – színész (Győri Nemzeti Színház/Madách Színház)
Rátóti Zoltán – színész (Nemzeti Színház)
Simon Kornél – színész (Centrál Színház)
Szabó András Csuti – műsorvezető
Kiemelt kép: Rátóti Zoltán (Fotó: discogs.com), Fenyő Iván (Fotó: Nánási Pál), Eke Angéla (Fotó: jegy.hu), Simon Kornál (Fotó: gyoriszinhaz.hu) és Józan László (Fotó: jegy.hu)