A Ludwig Múzeum Előhívás című kiállításának záróprogramjaként Enyedi Ildikó filmrendező tárlatvezetésén, Janette Parris képzőművész előadásán és szakmai kerekasztal beszélgetésen vehetnek részt az érdeklődők augusztus 27-én.
Az Előhívás elnevezésű csoportos nemzetközi kiállítás fókuszában a traumaforrások vizuális művészeti eszközrendszerekkel történő átdolgozása, performatív megjelenítésének újszerű elemzése áll. A kurátorok azt vizsgálják, hogy az utóbbi két-három évtizedben hogyan változott meg a művész részvétele ezekben a folyamatokban, milyen új megközelítési módok és szempontok merültek fel, kerültek előtérbe. Az augusztus 27-i program Janette Parris képzőművész előadásával veszi kezdetét. Az 1962-es, londoni születésű Parris munkáinak középpontjában a kortárs városi tapasztalatok állnak, amit olyan narratív, humoros és népszerű műfajokban dolgoz fel, mint a szappanopera, a stand-up comedy, a zenés színház, a rajzfilm, a képregény és az animáció. Mostani előadásában saját projektjeinek folyamatáról fog beszélni, miközben a képzőművész szemszögéből nézve reflektál a kiállítás által feldolgozott traumaforrásokra.
Az előadást Enyedi Ildikó, Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, érdemes művész tárlatvezetése követi. Az általa rendezett Testről és lélekről 2017. február 18-án elnyerte a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét, illetve Oscar-díjra is jelölték a legjobb idegen nyelvű film kategóriában. A nap zárásaként pedig kerekasztal-beszélgetésen vehetünk részt, ahol a meghívottak (Dr. Borbándi János pszichoterapeuta és Gadó Flóra kurátor) arra tesznek kísérletet, hogy feltérképezzék a traumaforrások és trauma-feldolgozás lehetőségeit a különböző művészeti, pszichológiai és egyéb eszközök perspektíváján keresztül. A beszélgetést Sárai Vanda kurátor, műkritikus moderálja.
Kiemelt kép: Pillanatkép az Előhívás kiállításról (Fotó: Ludwig Múzeum)