Sándor Péter az egyik élő példa arra, hogy ha tehetségesnek ítél meg egy színészt a közönség, akkor a kevésbé ismert játszóhelyekre is utánamegy: az egykori Gyöngyösi Játékszín neve nagyon hamar bekerült a köztudatba, amikor napvilágot látott, hogy a színművész a Jó estét nyár, jó estét szerelem főszerepét ott játssza el. A Győri Nemzeti és a Margitszigeti Színház közös produkciójaként idén nyáron megérkező Rudolf musicalre már akkor váltottak jegyet, amikor a szereposztásról tudni még semmit nem lehetett. Költöző madarakról mindenki hallott már, költöző előadásokra azért ritkábban van precedens. Bernard Slade és Stan Daniels zenés komédiája, a Jövőre, Veled, Itt! az Art-Színtérben lelt új játszóhelyre, az abban közreműködő Janza Katához és Szabó P. Szilveszterhez, illetve magához a darabhoz pedig egyszerre ragaszkodnak mindazok, akik január 16-án megtöltötték, és/vagy majd annak utána is meg fogják tölteni az ottani nézőteret.
A sztori szerint Doris és George negyed évszázadon keresztül mindig ugyanazon a napon találkozik egy hotelben, hogy a házastársakat arra az időre hátrahagyva egy teljes hétvégét együtt tölthessen el. Az esztendők előrehaladtával azonban az életük filmje is egyre szövevényesebb, nincsenek is mindig szinkronban az aktuális élethelyzetek, mindennek a tetejébe pedig ott dübörög köröttük a történelem. Az előadást Somogyi Szilárd a Budapesti Operettszínház Raktárszínházában, a mai Lehoczky Zsuzsa Kisszínházban még 2005-ben rendezte meg, és bár eredetileg is Szabó P. Szilveszternek szánta a férfi szerepet, egyeztetési problémák miatt a premierhez képest ez csak hét esztendő múltán teljesülhetett. A szerepátvétel kapcsán a karaktert addig megformáló Bereczki Zoltán nagyvonalúan azt tanácsolta a Dorist játszó Janza Katának, hogy engedje el a vele közös eddigieket, és szeresse nagyon azt, amit majd Szabó P. Szilveszterrel a produkcióban véghez visznek. Nem kellett persze féltenie kettőjüket, a köztük lévő színpadi kémia ugyanis máig közismert, Szabó P. Szilveszter és Janza Kata ugyanis nemhogy fél szavakból, de egy fél mozdulatból is megérti egymást, és ez a fajta cinkosság nagyon jól meg tud támogatni egy olyan előadást, ahol a közönség figyelmét gyakorlatilag nekik maguknak kell lekötni 180 percben. Janza Kata ráadásul annak idején ezzel a produkcióval nyert belépőt a vígjátékok világába, igaz, amikor a Sweet Charity egyik mellékszerepében állt színpadra, annak a darabnak a rendezője, Alföldi Róbert a színésznőben rejlő komikai vénát egyből felfedezte.

Janza Kata (Fotó: Janza Kata Hivatalos Facebook oldala)
Janza Kata már a Bergendy Szalonzenekarban eltöltött időszak alatt is egyszerre tűnt visszafogottnak és dívásnak, egyidejűleg tudott fegyelmezett és meglehetősen intenzív lenni, de ösztönösséget és profizmust is szimultán sugárzott, ez a sokféleképpen megnyilvánuló kettősség pedig a teátrumok közegében is a javára válhatott. A benne rejlő nevettetőt némi képzavarral élve nehéz volt kibányászni az évek alatt teljes joggal ráaggatott drámai szerepek alól, ám a Jövőre, Veled, Itt! az édes-bús jellegénél fogva nemcsak megejtő pillanatokat tartogat, hanem magában hordozza a humorfaktort, és Janza Kata 2005-től végre ebben a vonatkozásban is kibontakozhatott. Somogyi Szilárd rendező nem tévedett, amikor megfordult a fejében, hogy a színésznő szenzitivitása tartalmaz némi clown-szerűséget, ezért számára Doris szerepe abszolút megugorható, és ehhez aztán mind a két esetben megfelelő partnert is kapott.
Ha már az előadással kapcsolatban Bereczki Zoltán neve szóba került, muszáj mondani, hogy nem lehet tőle elvitatni azt a sikert, amit George-ként, a kissé racionális, ám mégis életre éhes könyvelő szerepében magáénak tudhatott, az viszont egyértelmű, hogy egészen más karakter, mint a szerepet tőle átvevő Szabó P. Szilveszter. Bár elsőre nem egyértelmű: kettejük között azért létezik közös pont, méghozzá a „rendező-agy”, az elemző típusú színészi attitűd, és a maximalizmusra törekvő munkamorál, ahogyan megközelítenek egy feladatot. Bereczki Zoltán úgy játszotta az évenkénti találkákra megérkező férfi szerepét, hogy bár kiaknázott minden lehetőséget a kacagtatásra, ugyanakkor bízott abban, hogy maga a szöveg a saját jogán is kellően humoros, így az alakítása belefeledkező, mégis letisztult volt. Szabó P. Szilveszter a többi fiatal színésztársával ellentétben már pályakezdőként is komolynak és fanyarnak hatott, a közönség azonban minden további nélkül elfogadta tőle ezt a kevésbé közvetlen, kissé zárkózott létállapotot, mert a nézők nem buták: a talentum, a tehetség az, ami náluk mindig is számít és számított. Azt a fajta tartást és értékrendet, amit a színész magával hozott, és letagadni, elkendőzni nem igazán akart és tudott, rendre beépítette a szerepeibe, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy szinte folyamatosan a valós életkorán túlmutató, és inkább a lelki, szellemi érettségének, a filozofikus alkatának megfelelő feladatokat kapott. Az ilyen típusú színművészekről első blikkre nehezen hihető, hogy egy vígjátékban is brillíroznak, pedig jobban belegondolva logikus, hogy ezen a területen szintén tetten érhető a tudatosságuk, és az a kitétel pedig, hogy humorban nem ismernek tréfát, végtelenül illik rájuk.

Szabó P. Szilveszter (Fotó: Sonline)
Mivel azonban Szabó P. Szilveszter ezt mindig ki is mondja magáról, a spanyolviasz feltalálása helyett más aspektusból szükséges megmutatni, hogy miben áll az ő erőssége, hogyha nevettetésről van szó. A hozzá hasonlóan jó komikus-alkat olyan, mint egy kötéltáncos, aki a „sokság” és a túlzás határán egyensúlyoz, de sosem zuhan a mélybe, mindig visszakalibrálja magát a helyes állapotba, a megfelelő arányokhoz. Ez a húzd meg-ereszd meg játék nem könnyű, de kölcsönöz a humoros helyzeteknek némi intellektust, és a nézők is szívesen csatlakoznak szemlélőként a látottakhoz. A másik fontos feltétel, hogy ne legyen híján az adott színész az öniróniának, hiszen a Jövőre, Veled, Itt! esetében is nagyon gyakran éppen abból bontakozik ki a humor, és hogyha valaki nem képes ilyenkor minden hiúságot nélkülözve a saját a tökéletlenségeiből merítkezni, akkor nem tud felépíteni egy azokból táplálkozó poéncsomagot, ahogyan igazán elengedni sem bírja magát a színpadon. Szabó P. Szilveszternek nincsen ezzel gondja, ráadásul nagyon természetesen emberi is ilyenkor, ez a tulajdonsága, illetve a már említett fanyarsága pedig meglehetősen passzol ahhoz, ahogyan a darab a párbeszédek és a szituációk segítségével fogalmaz a férfiak és nők közötti kapcsolatokról.
A történet egyik pontján van egy olyan jelenet, amikor Szilveszternek George bőrébe bújva szinte a semmiből érkezően nagyon nagy érzékenységet kell prezentáljon, és úgy tudja ezt megtenni, hogy az a mód az ő alapvetően távolságtartó kisugárzásával rezonáljon, mégis eljuthasson a sebezhetőség ábrázolásának egy olyan fokára, amit a legjobban azzal a képpel lehetséges szemléltetni, hogy az érzelmi fojtottságból szőtt ruháján egyenként pattannak szét a gombok. A pillanat súlyát az is növeli, hogy a színész egyáltalán nem rest teljes elánnal szórakoztatni a játékidő más szakaszában, ráadásul előadásról előadásra emeli is a tétet magának, és akár estéről estére is belecsempész a darabba egy apró kis geget, vagy utalást, ami miatt állandóan utoléri őt nevetés és taps formájában a nézői hála.
Attól a pillanattól kezdve, ahogy a szerepátvétel annak idején megvolt, a vele együtt komédiázó Janza Kata már a színésztársának színpadi létezéséhez alkalmazkodott, és a saját darabbéli karaktere is az új partnerének játékmodorára, szerepértelmezésére ráhangolódva alakulgatott, megőrizve azért azt a rá jellemző pezsgést, ami drámai hősnőket játszva is mindig a védjegye volt. A Jövőre, Veled, Itt! egyszer valamelyik szilveszterkor a Budapesti Operettszínház nagyszínpadán is bemutatkozott, ami egy kamaradarab esetében meglehetősen formabontó vállalás és koncepció, az a tény pedig, hogy napjainkban sok év után egy másik játszóhelyen, az Art-Színtérben, és a többtagú musicalegyüttes nélkül kelt életre a produkció, most, 2025-ben ismét arra késztette a színészeket, hogy adaptálódjanak a körülményekhez, az általuk megszokottól eltérő kialakítású játéktérhez, és a köztük, valamint a közönség között fennálló másfajta fizikai távolsághoz.

Janza Kata és Szabó P. Szilveszter a Jövőre, Veled, Itt! című előadásban (Fotó: Budapesti Operettszínház)
Szerepel a darabban egy figura, a Takarítónő, aki hol élő lelkiismeretként, hol cinkostársként nyilvánul meg, megint máskor a helyszínt hivatott átrendezni a következő jelenethez, de legfőbb funkciója szerint a maga gyakran szkeptikus módján kommentálja kuplészerű dalaiban, vagy a gesztusok szintjén az eseményeket. Azáltal, hogy a közreműködők száma az ensemble hiánya okán háromra csökkent, felnagyítódott ennek a karakternek is a jelentősége. Régen az azóta elhunyt Felföldi Anikó játszotta a szerepet, és bizonyára mindenki egyetért abban, hogy az ő személye a pályaívének tükrében vitathatatlanul megkerülhetetlen. A Budapesti Operettszínházban, ahol a Jövőre, Veled, Itt! is elindult a hódító útjára, több mint fél évszázadot töltött el, a Magyar Posta pedig bélyeget adott ki az arcképével. Bernard Slade és Stan Daniels darabjához kapcsolódik még egy beállás, a Takarítónőt ugyanis már jó ideje, és most, az Árpád fejedelem útján fellelhető teátrumban is Ullmann Zsuzsa kelti életre, róla pedig azt érdemes tudni, hogy még az egykori Rock Színház tagjaként szerzett magának máig elévülhetetlen érdemeket különböző rockoperákban, musicalekben. Mindig is volt a színésznőnek egyfajta nagyon jellegzetes nőiessége, ami határozottsággal vegyes érzékenységgel párosult, így a számára olyan szerepek érkezhettek el, mint a kidobott szerető az Evitában, az orosz sakkozó felesége a Sakkmusicalben, vagy a Miss Saigon Ellenje. A Jövőre, Veled, Itt!-ben smink nélkül, egyszerű jelmezben megjelenve is megjegyezhető pillanatokat képes generálni: ezt idézi elő nála a szuggesztív kisugárzásának, valamint a színészi szakma iránti alázatának egyidejű megléte.
Aki nem látta még az előadást, azt meglepheti a helyenként fel-felsejlő frivolitás, és a nézők felé való kikacsintás, de hamar össze lehet rakni a képet. Pontosan az adja a produkció savát-borsát, hogy az az esztendők alatt a színészi szimbiózis, illetve apró szójátékkal élve „szín-biózis” jelképévé vált, a közönség pedig a mai színházi struktúrák rákfenéinek ismeretében nagyon is kedveli az ilyen típusú összetartást és összetartozást.
Kiemelt kép: Jelenet az előadásból (Fotó: Art-Színtér)