Ma ünnepli a 80. születésnapját Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező és színházigazgató, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Szilágyi Tibor 1942. augusztus 28-án látta meg a napvilágot Budapesten, Szilágyi Tibor építész és Újvári Etelka gyermekeként. Érettségijét 1960-ban szerezte a budai József Attila Gimnáziumban, majd 1965-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskolát is elvégezte. Innen a Kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött, majd pár évvel később a Veszprémi Petőfi Színház társulatához csatlakozott. 1969-től kezdve játszott a fővárosban, elsőként a Thália Színházban 1973-ig, azt követően 1977-ig a József Attila Színházhoz szegődött. A későbbiek során megfordult a Nemzeti Színháznál, a Vígszínháznál és az Új Színháznál is, 2003 és 2007 között a Soproni Petőfi Színház művészeti igazgatója volt.

Zenthe Ferenc, Szilágyi Tibor és Komlós Juci a Veszprémi Petőfi Színház egyik előadásában (Fotó: Orosz Péter/MTI)
Gazdag és sokrétű színházi pályafutása során megszámlálhatatlanul sok szerepet játszott, többek között Tennessee Williams (A vágy villamosa), William Shakespeare (A vihar), Molnár Ferenc (Játék a kastélyban), Weöres Sándor (Holdbéli csónakos), Móricz Zsigmond (Rokonok), Moliére (Az úrhatnám polgár), Neil Simon (A 88. utca foglya) és Örkény István (Forgatókönyv) darabjaiban is megfordult, és legalább ilyen változatosak a rendezői referenciái is, elvégre a Páratlan páros, a Bolha a fülben és a Macska a forró bádogtetőn előadások ugyanúgy megalálhatóak a repertoárjában, mint a Liliomfi című klasszikus. A szakmát 1989 és 1994 között az Aase-díj kuratóriumának tagjaként is támogatta.
Persze az elmúlt évtizedekben nem csupán a teátrumok, a mozik és a tévéképernyők megkerülhetetlen alakja is volt: olyan mára kultikussá váló vagy népszerű alkotásokban találkozhattunk a színművésszel, mint a Szegénylegények, A vonatok reggel indulnak, az Eszter hagyatéka, a Kisváros és az Üvegtigris-filmek. Orgánumát ezer közül is fel lehet ismerni, így nem meglepő, hogy a szinkronszakma is gyakran számít az értékes munkájára: Jean Reno például az ő hangján szólal meg a legékesebben, de Walter Matthau, Tom Wilkinson és Ben Kingsley is sokat köszönhetnek hazai kollégájuknak. A popkultúra részévé a Star Warsnak köszönhetően vált, hiszen ő szinkronizálta mindenki kedvenc Dooku grófját (Christopher Lee).

Rudolf Péter és Szilágyi Péter az Üvegtigrisben (Fotó: Színház.org)
Munkásságát 1975-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el, 1982-ben érdemes művésszé választották, amit 1984-ben a SZOT- és az Ajtay Andor-emlékdíjak követtek. Három évvel később megkapta a kiváló művész kitüntetést, majd 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2002-ben pedig a középkeresztjét is. A 2007-es év egy Kossuth-díjat hozott a számára, hogy 2010-ben a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjává válasszák. Legutóbb 2018-ban vehetett át elismerést, akkor a Tolnay Klári-díjjal tisztelegtek előtte. Isten éltesse még nagyon sokáig!
Kiemelt kép: Szilágyi Tibor (Fotó: Hirling Bálint/Origo.hu)