Múlt héten tartotta a Szegedi Nemzeti Színház idei évadának utolsó olvasópróbáját: május 19-én debütál Móricz Zsigmond Rokonok című művének színpadi adaptációja Szikszai Rémusz rendezésében.
Móricz regénye 1930-ban jelent meg először, majd két évvel később átdolgozott formában is kiadták. A mű azóta klasszikus példázattá vált, karakterei és a helyzetek, amikbe keverednek a világ bármely pontján érvényesek – ezt hangsúlyozta a Szegedi Nemzeti nemrég újraválasztott főigazgatója, Barnák László is az olvasópróbán.
Szikszai Rémusz nem először dolgozik a társulattal, ő rendezte a Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog című előadást is. Most Móricz komikus jelenetekkel megtűzdelt, lenyűgöző dramaturgiai profizmussal megírt történetét állítja színpadra, amely hátborzongatóan pontos képet ad az 1920-as évek végének Magyarországáról. Vörös Róbert dramaturggal közösen arra vállalkoznak, hogy személyessé téve mutassák be a hatalom mámorát és az aljasító körülmények közé került egyszerű ember vergődését, bizonyítva, hogy az elmúlt száz évben az emberi gyarlóság mit sem változott.
Kopjáss István szerepében Rétfalvi Tamást láthatják majd a nézők, partnere lesz mások mellett Csorba Kata, Menczel Andrea és Kárász Zénó. Az új szöveg dinamikáját Bagossy Levente folyton változó, folyamatosan mozgó díszlete hivatott erősíteni, míg Papp Janó gyönyörű, részletgazdag, korhű jelmezei megelevenítik az elegáns, egyben urizáló világot.
Kiemelt kép: Szikszai Rémusz az olvasópróbán (Fotó: Tari Róbert)