Ma ünnepli 65. születésnapját Szervét Tibor Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes művész.
Szervét Tibor 1958. március elsején született Cegléden. 1982-ben a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán doktorált, majd 1984-ben felvették a Színművészeti Főiskola színész szakára, ahol Kerényi Imre, Huszti Péter és Ruszt József voltak a mesterei. 1988-ban a Szegedi Nemzeti Színházhoz csatlakozott, 1989-ben pedig az egyik alapító tagja volt a Független Színpadnak. 1991 és 1994 között a Miskolci Nemzeti Színház társulatát erősítette, ahonnan a Vígszínházhoz vezetett az útja. 1997-től 2014-ig a Radnóti Színházhoz szegődött, amit a Thália Színház követetett, amelynek a mai napig aktív tagja, de a közönség más teátrumokban is találkozhatnak vele.

Nagy Sándor, Szervét Tibor és Szőlőskei Tímea a Virágot Algeronnak című előadásban (fotó: Játékszín)
Felsorolni is sok lenne, hogy az eddigi gazdag pályafutása során mennyi színdarabban láthatta őt a publikum, de jelenleg repertoáron lévő előadások közül a Gyilkosság az Orient Expresszenben (Thália Színház), a Varázslat egy nyáréjszakánban (Thália Színház), a Ványa bában (Thália Színház), a Mary Poppinsban (Madách Színház), a Virágot Algernonnakban (Játékszín) és a Szeretetkertben (6szín) is bizonyítja a tehetségét. Aktívan kivette a részét a rádiószínházból is, többek között olyan alkotók műveiben hallhattuk őt, mint Ingmar Bergman, Rejtő Jenő, Darvasi László, Kazinczy Ferenc, Csokonai Vitéz Mizály, Karinthy Frigyes, Móricz Zsigmond és Kosztolányi Dezső.

Szervét Tibor és Pindroch Csaba az Ecc.-pecc című film egyik jelenetében (Fotó: Benkő-Molnár Fanni)
A színdarabokra való koncentrálás miatt a játékfilmek és sorozatok világa háttérbe szorult nála, ugyanakkor így is magáénak mondhat olyan ismert magyar mozifilmeket, mint a Valami Amerika 1-3, a Magyar vándor, az Apacsok, az Anyám és más futóbolondok a családból, az Ecc-pecc és a Nyugati nyaralás, valamint olyan szériákat, mint a Kisváros vagy a Csak színház és más semmi. Legutóbb az idén bemutatott tévéfilmben, a Dombrovszky Linda rendezésében készült A helység kalapácsában láthattuk. Néhányszor szinkronizált is, a Hegylakó sorozatban például ő szólaltatta meg Jason Isaacs karakterét, a Kutass és rombolj!-ban Martin Scorsese hangját adta, A Napfény ízében Mark Strongot tolmácsolta nekünk, A ravasz, az agy és két füstölgő puskacsőben pedig Stinget szinkronizálta.

Szávai Viktória és Szervét Tibor a Csak színház és más semmi című sorozatban (fotó: Bara Szilvia)
Munkásságát 1993-ban Greguss-, 1994-ben Jászai Mari-díjjal, 1998-ban pedig a Magyar Köztársasági Érdemred kiskeresztjével ismerték el, amit többek között a Súgó Csiga díj (három alkalommal: 2002, 2004, 2006), a Gundel művészeti díj és az Érdemes művész kitüntetés követett. A Miskolci Önkormányzat Nívódíját kétszer (1992, 1993) ítélték neki oda, a Déryné-díjat egyszer (1994), de kiérdemelte a Színikritikusok díját (1997), a magyar ATV Művészdobogó-díját (2001), a Magyar Filmkritikusok díját (2011) és a VIDOR Fesztivál Arlecchino-díját is két alkalommal (2011, 2016). Isten éltesse még sokáig!
Kiemelt kép: Szervét Tibor (Fotó: Bodnár Zsófi)

