“Szerintem csak úgy érdemes színésznek lenni, ha arról beszélsz, hogy veled mi van” – Interjú Pálmai Annával

A POSZT idei versenyprogramjában a Katona József Színház két előadással is szerepel, az egyik a Székely Kriszta rendezésében tavaly májusban bemutatott A kaukázusi krétakör. Brecht szívbemarkoló drámájának női főszerepét Pálmai Anna játssza, vele beszélgettünk próbafolyamatról, Gruse karakteréről és arról, hogy számára miért fontos ez az előadás. 

Ugye a ti kapcsolatotok Krisztával (Székely Kriszta, a darab rendezője – a szerk.) korábbra nyúlik vissza?

Igen, amikor még egyetemista volt, hívott több vizsgarendezésébe is. Akkor csináltuk a Yermát, aztán volt egy Boldogtalanok vizsga is, amiben játszottam nála. Már akkor nagyon-nagyon szerettem vele dolgozni, közel áll hozzám, ahogy gondolkodik. A kaukázusi krétakör azt hiszem nagyon fontos állomás mindkettőnk életében.

Hogyan kezdtél neki a próbafolyamatnak?

Ismertem ezt a történetet, de soha nem olvastam korábban, és amikor megtudtam, hogy ezt fogom játszani, egy jó ideig még akkor sem olvastam el. Az olvasópróbán akartam először találkozni a szöveggel, és azzal az élménnyel akartam nekikezdeni a feladatnak, ahogy ott hat rám. Semmit nem akartam előre kitalálni. Utólag azt gondolom jól tettem, mert amikor már kiláttam a könnyeimből és újra elkezdtem elölről otthon, egyedül: valamiféle furcsa nyugalom szállt meg, hogy én tudom ki ez a lány. Érzem, hogy mi a dolgom.

Akkor mondhatjuk, hogy első perctől kezdve a sajátodnak érezted Gruse karakterét.

Igen, azt gondolom, hogy valami nagyon lényegi ponton egyezünk. Persze abban hogy ebből a sziluettből, akit magam előtt láttam, egy hús-vér ember legyen, Krisztának is hatalmas szerepe volt.

Bélával (Mészáros Béla – a szerk.) megint egy párt játszotok, nagy az összhang kettőtök között, jól érzékelem?

Sűrűn vagyunk összeosztva: a Bádogdobban, a Részegekben, és a nemrég bemutatott Berlin, Alexanderplatzban is. A Kaukázusiban a vőlegényemet játssza, akinek a háború zajában örök hűséget fogadok. A világirodalom egyik legszebb szerelmes jelenete ez. Jól ismerjük már egymást, és nagyon szeretek vele dolgozni. Igazán különleges receptorokkal rendelkezik a partnere és saját maga felé is.

Péterfy Bori narrálja az előadást, sokszor ő mondja ki Gruse gondolatait.

Bori jelenléte, és az, ahogy figyelünk egymásra az előadásban, nagyon fontos nekem. Nélküle nem tudnám bejárni azt az utat, amit Grusénak be kell. Ahogy a többiek nélkül sem. A kisfiamat Zsámbéki Jakab játssza, aki első pillanattól fogva a szerelmem. Ha ránézek az előadásban, úgy érzem, szétrobban a szívem, annyira szeretem. Erős összekapaszkodás ez az előadás nekünk. Azt hiszem mindannyiunknak az.

Mi a fontos neked Gruse karakterében?

Szerintem csak úgy érdemes színésznek lenni, ha arról beszélsz, hogy veled mi van. Hogy neked mi fáj, hogy te mitől félsz, hogy te miért küzdesz. Ha félrebeszélsz, ha hazudsz: nincs értelme. Rám mindig azok az emberek és azok a színészek vannak nagy hatással, akik őszinték magukhoz, akik az igazságra törekszenek. Gruse egy hatalmas küzdő, egy nemes, tiszta jellem, aki a végsőkig harcol azért amiben hisz. Mindennél fontosabb neki, hogy hű legyen (első sorban saját magához) és a szerelmet is képes felhajtóerőként használni. Amíg célt nem ér, átküzdi magát minden akadályon. Bízik az életben, és bízik magában is és ettől a derűtől süt ki felette újra és újra a Nap.

Amúgy hasonló szerep ez, mint Sen-Te. A szecsuáni jólélek és a Krétakör bemutatása között mindössze 2 év volt, az előbbinek, ami korábban íródott, a vége nem happy end, míg az utóbbinak igen. Szerintem Brecht maga is annyira vágyott arra, hogy végre győzzön a jó…

Gruséra visszatérve így tehát konkrét játszani valóm van, nem szentnek kell lenni.

Nem szent, de végtelenül jóhiszemű, amivel sokan vissza is élnek.

Nagyon erősen hisz abban, amit ígér, és amit neki ígérnek. Az, hogy sokan becsapják, nem veszi el az életbe és az emberekbe vetett hitét. Erősebb és bizakodóbb annál. Jobban szereti a gyermeket, akit menekít mindennél és nem is biztos, hogy az első perctől fogva, de a pokoli helyzetek összeforrasztják ezt a két embert és végül már nem tud nélküle élni.

Ez egy nagyon magányos út, Gruséé és Sen Teé is. Egyszerűen nem tudsz az idők végezetéig te lenni a jó, mert akkor szétszednek, eltaposnak, nem maradsz életben. Közben meg mégse lehet máshogy és ugyanakkor muszáj, hogy kiállj magadért… Brecht szívet tépően írta meg ezeknek a jóembereknek a történetét, és nyilván mind olyanok szeretnénk lenni, mint ők. Már-már Jézus Krisztusi magasságok ezek. És persze sosem leszünk ilyen tiszták és igazak, azonban lehet rá törekedni, hogy igaz emberhez méltó döntéseket hozzunk. Hogy legalább a lábnyomukban lépjünk.

Érzelmileg nagyon megterhelő ez a darab, hogy tudsz visszatöltődni utána?

Lassan és fokozatosan jövök vissza a felszínre, mint a mélytengeri búvárok. Nem vagyok beszédes az előadás után és sok bort iszom. Az megnyugtat.

Ebből nem is játszotok kettőket, ugye?

Nem. Biztos, hogy nem tudnék ebből duplát játszani.

Mit szóltál a POSZT jelöléshez?

Mindannyian nagyon örültünk neki. Nekem nagyon kellemes emlékeim vannak a POSZT-ról, mert 2012-ben én kaptam a „A legjobb 30 év alatti színésznő”-nek járó díjat, aminek nagyon örültem. Szeretem Pécset, az pedig külön öröm, hogy ezt az előadást hívták meg. Jó csillagzat alatt született a Kaukázusi, nagyon mélyen van a szívemben, hálás vagyok azért, hogy játszhatom.

Kiemelt kép: Nánási Pál