„Szeretem magam új és új helyzeteknek kitenni” – interjú Zayzon Zsolttal

Ha a térképen összekötjük, hogy melyik színházaknál volt társulati tag, akkor egy spirált kapunk, aminek a közepén Budapest van: egész pontosan a Thália Színház, ahová nemrég leszerződött. Már túl van az első két bemutatóján, ő Flamm a Bernd Rózában és Sándor az Egy csók és más semmiben, hamarosan pedig elkezdi próbálni a Legszebb férfikort, ahol Schell Judit kegyeiért fog versenyezni több férfikollégájával. Közben beugrott két Pintér Béla-darabba, és nagyon érdekli a filmezés is. A rendkívül intenzív évadkezdésről beszélgettünk Zayzon Zsolttal.

Az elmúlt években több vidéki színháznál is voltál társulati tag, mi volt az oka a sűrű váltásoknak?

Mindig valami változás. Abban az időben volt átalakulóban a marosvásárhelyi színház, amikor én Pécsre szerződtem. Az újonnan érkező vezetés nem azt a művészeti vonalat akarta folytatni, amelyet korábban Béres András, Béres Attila édesapja képviselt, és amelyben én nagyon hittem, így éltem a lehetőséggel, amikor Balikó Tamás hívott a társulatába. Hajtott egyébként egyfajta kíváncsiság is, és azt is éreztem, hogy magyar színésznek Magyarországon több lehetősége van.

Pécsről akkor jöttem el, amikor Tamást leváltották, aki egyébként nagyon jó barátom is lett az évek alatt. Érezhető volt, hogy az ottani erős csapat fel fog bomlani, Pál András, Szabó Vera és Herczeg Adrienn távozása is ezt siettette. Akkor engem már Jordán Tamás évek óta bombázott, hogy menjek Szombathelyre, mert egy „Kiskaposvárt” akar ott létrehozni, tetszett ennek a típusú műhelymunkának a gondolata, így elfogadtam az ajánlatát.

Mégis csak egy évet maradtál.

Igen. Különböző okokból nem éreztem ott jól magam. Amikor 2012-ben Kiss Csabáék megnyerték a Miskolci Nemzeti Színház vezetését, és hívtak, nem gondolkodtam sokáig. Nagyon jól ismertem azokat a rendezőket, akik akkor elköteleződtek oda, és ők is engem, így benne voltam abban az alapcsapatban, akikkel együtt képzelték el a színház jövőjét. Sajnos ott is megbomlott az a szoros egység, amiben nagyon bíztunk, felmondott Béres Attila, elment Szabó Máté, Keszég László és Rusznyák Gábor is. Nyilván ettől pánikba estünk színészként, hogy ez hogy fogja érinteni a mi életünket.

Gábor Kecskeméten lett főrendező, illetve oda szerződött Kocsis Pál is, aki amellett, hogy jó barátom, szakmailag is sokat adok a véleményére. Így amikor Cseke Péter hívott, hogy csatlakozzunk a feleségemmel a társulathoz, éltünk a lehetőséggel. Itt már a praktikus okok is közrejátszottak, akkor volt 3 éves a kisfiunk, akinek a nevelésében nem nagyon tudtak segíteni Fruzsina (Märcz Fruzsina, színművésznő – A szerk.) szülei, mivel ők Budapesten élnek, tehát Miskolctól nagyon messze. Kecskeméten ezzel szemben azért belátható távolságra kerültünk tőlünk, és ez nagy segítség volt nekünk. A Katonában nagyon jól éreztem magam, azokkal az emberekkel dolgozhattam, akikkel korábban is nagyon szerettem: jött Keszég Laci, Zsótér Sándor, Szász János, Béres Attila, a Mohácsi testvérek… nagyon jó időszak volt ez.

Hogy jött Budapest és a Thália?

A mostani váltás azt hiszem egy rész hiúság, egy rész nagyravágyás és egy rész kíváncsiság. Amikor Kálomista Gábor és Schell Judit megkeresett, és elkezdték felvázolni az évadot, illetve a Télikert projektet, akkor rájöttem, hogy ha átszerződöm, akkor ugyanolyan változatos színházi évadom lehet, tele szakmai kihívásokkal. Éreztem Juditban az erős vágyat arra, hogy komplexebb színházzá tegye a Tháliát. Ezzel a vízióval maradéktalanul meggyőzött. Az is foglalkoztat, hogy milyen módon lehet egy látszólag könnyed előadást úgy megcsinálni, hogy abban minden poén tökéletesen precízen üljön. Ezt az itteni társulat nagyon tudja…

Nagyon érdekel a film is, és mivel többször elhangzott már az elmúlt években szakmai berkeken belül, hogy, jaj de kár, hogy Kecskeméten vagy, azt rettenetesen nehéz egyeztetni, így azt éreztem, hogy muszáj közelebb kerülnöm földrajzilag, hogy legyenek lehetőségeim ezen a területen is.

Nem volt benned félelem amiatt, hogy hogyan fogsz tudni alkalmazkodni a budapesti tempóhoz?

A vidéki színházi lét valóban ad egyfajta kényelmességet, mert nagyon gyorsan megszeretik az embert a nézők, és onnantól kezdve bármit is csinál a színházban, akkor is szeretni fogják, még ha egy picit lustábban is áll hozzá a feladatokhoz. Én nem ilyen vagyok, szeretem magam új és új helyzeteknek kitenni, ez egy picit mazochizmus is talán. 50-60 éves koromig szeretnék még „tombolni”, kísérletezni, kipróbálni dolgokat. Persze időnként azért érzem, hogy most már vágyom a csendre is, szeretnék például többet olvasni.

Jól érzed magad az új közegben?

Igen. Van némi előnyöm, mert én már tavasszal belecsöppentem a Bernd Róza próbafolyamatába, így már akkor volt lehetőségem nézelődni, figyelni. Szabó Győző kollégám volt Szombathelyen, Nagy Viktor Kecskeméten, mindketten a barátaim. Mindenki szeretettel fogadott, van a társulatban egyfajta egymás iránti kíváncsiság, illetve odafigyelnek egymásra.

Ha már szóba hoztad a Bernd Rózát, mesélsz róla?

Én ezt a darabot soha nem vettem volna elő. Amikor elkezdtem olvasni, a 10. oldal után letettem, mert a fordítás nem volt jó. Viszont amikor az olvasópróbán elém került a Varga Zsófia és Tarnóczi Jakab által lecsupaszított szöveg, arra rácsodálkoztam, mert azt éreztem, hogy Ibsen mélységűvé tudták tenni az anyagot. Ez volt az első döbbenet, hogy adott egy 25 éves fiú, aki most jött ki a Színműről, és meglátja ezeket a mélységeket benne, onnantól kezdve erős bizalommal voltam felé.

Mivel tavasszal fogtunk neki, mindenki egy végighajtott évad fáradtságával kezdett el dolgozni, de Jakab valahogy olyan lényegre törően instruált, hogy ez a fásultság egy pillanat alatt elmúlt. Molnár Piroskát és Jucit ismertem csak, a többiekkel most találkoztam először, így az eleje egy picit nehéz volt, de például Julcsi (Mentes Júlia – A szerk.) annyira merészen próbált, hogy engem is feloldott rögtön. Nagyon szeretem ezt a darabot játszani.

Nem egy szép történet pedig.

Nem, de általában az ilyenek jók arra, hogy az emberek elgondolkodjanak utána. Szeretem, hogy nincs benne abszolút pozitív vagy negatív szereplő, és az is jó, hogy Jakab bonyolultan gondolkodik, illetve, hogy bonyolult dolgokat kért tőlünk, színészektől is.

Most mutattátok be az Egy csók és más semmit, ami azért egy jóval könnyedebb darab, de színészileg ez sem egyszerű feladat, nem? Énekeltek és táncoltok is benne.

Nekem semmiképp sem könnyű, mert számomra az ének és a tánc egy görcs… de nagyon bízom benne, hogy ez a félelem nem látszódik a színpadon. Julcsival játszom itt is, a mi történetszálunk a „legegyszerűbb”: két ember találkozik, és egymásba szeretnek. Nagyon nehéz szerelmet játszani a színpadon, igyekeztünk a karakterek igazságát megkeresni, és ebben Juronics Tamás nagyon jól vezetett bennünket.

Azt gondolom sikerült, a premier közönség nagyon élvezte.

Amikor ez a darab íródott, olyan kulturális robbanás volt Magyarországon, amiből csodálatos művek születtek. Az Egy csók és más semmi is fantasztikusan van megírva… a könnyedsége ellenére mélység, irónia, sőt tűpontos emberismeret van benne, miközben végtelenül bájos az egész anyag. Az is hozzájárul a pozitív fogadtatáshoz, hogy Vida Péter például ennek a műfajnak a mestere… olyan profi szinten bánik a poénnal, ami nagyon ritka. Molnár Piroska csodálatos, a világ egyik legjobb színésznője, az ő játékuk szinte garancia arra, hogy sikeres lesz az előadás.

Sűrű évadod van, mert még két bemutatód lesz, ha jól tudom.

Igen, játszom a Legszebb férfikorban, aminek hamarosan kezdjük a próbáit, Hamvai Kornél, a színház irodalmi vezetője most készült el a fordítással. Ebben Schell Judit udvarlói leszünk több férfikollégámmal. Aztán februárban indulnak a Művészet próbái, ezt pedig a Télikertben mutatjuk be áprilisban. Közben beugrottam Pintér Béla és Társulatának a Parasztopera című előadásába. Nyilván köze volt a felkérésnek ahhoz, hogy játszottam már ezt a karaktert korábban Mohácsinál, illetve átveszek egy szerepet a Kaisers TV, Ungarnban is.

Hál istennek sok ember jelezte, hogy szeretne velem dolgozni, de most elsősorban arra szeretnék koncentrálni, hogy a Tháliában megalapozzam a helyem, illetve hogy magas színvonalon teljesítsek az itteni feladataimban. Egyre inkább kitapasztalom, hogy mennyit bírok, nem mondok már mindenre igent, csak azért mert kíváncsi természet vagyok, ide nekem az oroszlánt is hozzáállással. Elég intenzíven indult az évad, nagyon vártam, hogy az Egy csók bemutatója után legyen pár szabadnapom, amit azzal tölthettem, hogy kikapcsoljak.

Most volt a Vidéki Színházak Fesztiválja a Tháliában, amin te még a Kecskeméti Katona előadásával vettél részt, sőt, megkaptad A király beszédében nyújtott alakításodért a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat. Meglepett?

Persze! Az ember vágyik erre, de közben meg én nem tudok az ilyesmivel mit kezdeni. Nagyon jól esett, életem első díja, amit fesztiválon kaptam. Állítólag nagyon sokszor közel voltam a POSZT-on már hozzá, de eddig egyszer sem alakult úgy. Tisztában vagyok vele, hogy ebben nem lehet fürdeni, elújságoltam édesanyámnak, elkönyveltem, hogy ez megadatott, és megyek tovább, csinálom a következő feladatot.

Szép lezárása ez a Kecskeméti éveknek.

Én ezt a díjat nagyon szívesen odaadnám azért, hogy még mondjuk tízszer játszhassam ezt az előadást. Nagyon jó volt maga a próbafolyamat, és nagyon jó élmény minden egyes színpadra lépés is. Kőszegi Ákossal olyan összetalálkozás volt ez, amire színészként folyamatosan vágyom. Még kétszer fogjuk játszani novemberben Aradon, de ez is valahol szomorú: olyan mintha már megásták volna a sírt, nekem dobtak egy koszorút, és készülnek lassan szórni a földet.

El tudod képzelni magad hosszú távon a Tháliában?

Nem szoktam ilyeneken gondolkodni, én nem vagyok az a tudatosan előre tervező típus. Azt érzem, hogy most itt lesz lehetőségem olyan dolgokat csinálni, ami szakmailag maximálisan ki fog tudni elégíteni.

Kiemelt kép: Zayzon Zsolt (Fotó: Ajkai Dávid)