57 év után tér vissza a Tóték című előadás a Thália Színházba. A Nézőművészeti Kft.-vel közös együttműködés keretében november 22-én, a Télikertben mutatják be ismét Örkény István legismertebb, eredetileg filmforgatókönyvnek készült művét. A Tótnét alakító, Jászai-díjas Csarnóy Zsuzsannával beszélgettünk.

Örkény István legnépszerűbb regényét próbáljátok. Volt már vele dolgod a pályád során?

Nem, még nem, de az egyik kedvenc darabom. A filmet láttam, ami etalon, és olvasni szerettem nagyon a kisregényt. Fantasztikus írásnak tartom, csodálatos rétegei vannak. Nagyon szeretem ezt a fajta humort, ami egyszerre ötvöződik a szívbemarkoló mélységgel. És döbbenetes, hogy mennyire aktuális! Mindennel együtt, tokkal-vonóval. Miközben csodálatos, hogyha ezt az ember ki tudja nevetni, tehát eljut odáig, hogy a nyomorában nevetni tud. Mert az is igaz, hogy a nevetés, meg a sírás az egy helyen van.

És nem csak színészként, hanem anyaként is mélyen megrázó gyönyörű szerep. Mindig jó feladat olyan karaktereket megfejteni, ami távolabb áll a saját természetünktől, vagy akár a problematika több felfejtést kíván, hogy megtalálja magában az ember azt a részét. De, hogy egy anya reszket a gyerekéért és ezért mindenre képes, azzal teljesen tudok azonosulni. Ráadásul az is öröm, hogy ez egy koprodukció, közösen csináljuk a Nézőművészeti Kft.-vel, és ők szerették volna, hogy én játsszam Tótnét. Számomra ez komoly bizalmat jelent, és hihetetlenül jó érzés, hogy Kovács Lehel rendező bennem gondolkodott, és egyértelműen rám gondolt a szerep kapcsán.

Mucsi Zoltán lesz az előadásban a férjed, akivel korábban Szolnokon játszottatok együtt. Azóta volt közös munkátok?

Nem, a szolnoki közös éveink óta nem játszottunk együtt. Úgy érzem, mindig kedveltük egymást, és boldog vagyok, hogy most ismét összesodort bennünket az élet.

A darabot először a Thália Színházban mutatták be, ahol te is kezdted a pályádat, és ahova pár éve visszatértél.

Annak idején Kazimir Károly rendezte a Tótékat a Thália színpadára, aki nekem az osztályfőnököm volt a főiskolán, és diploma után le is szerződtetett, tehát itt kezdődött a szakmai életem. Az első évfolyamtól kezdve a Tháliába voltunk beosztva, rengeteg emlék köt ide. Ez a mostani próbafolyamat kicsit sorsszerű, és nagyon különleges számomra.

Csarnóy Zsuzsanna (fotó: Kovács Milán)

Három éve egy vendégszereplésre hívtak, ami elég jól sikerült, hiszen rögtön szerződést is kaptál.

A Rettenetes szülők című előadás főszerepére hívtak vendégnek, amit Kelemen József rendezett, vele korábban nem dolgoztam, és Kálomista Gábor igazgatóval sem. A darab premierjén szóltak, hogy szeretnék, ha ide szerződnék. Nagyon jól esett, nagy örömmel fogadtam el a felkérést. Amikor van egy folyamat, és valaki sokat dolgozik egy rendezővel, vagy színházzal, akkor szinte logikus és természetes, hogy oda gyakran visszahívják, vagy leszerződtetik. De nekem ez a felkérés mondhatni a semmiből jött, így mindenképpen új periódus nyílt az életemben.

Mennyire volt új számodra a színház? Vagy a kollégák?

Bár itt kezdtem, ez szinte egy másik színház. 1984 és 88 között más volt az egész épület, és a Télikert, ahol a darabot játszani fogjuk az a Mikroszkóp Színpad volt. Az aula pedig a Rátkai Klub, ahol a legvagányabb estéinket töltöttük. Mindig előadás után mentünk föl, és rengeteget buliztunk ott, az volt a bázisunk, az egy színész találkozóhely volt, különösen nekünk, Tháliásoknak. A legtöbb kollégával játszottam, sok emlék köt össze minket, csak a nagyon fiatalokat nem ismertem annyira. Ebből a szempontból nem volt vadidegen a környezet, nagyon hamar befogadtak a már jól összeszokott csapatba. Tényleg csak az volt az érdekesség, hogy valamiért vissza kellett ide kerüljek.

Hiszel a sorsszerűségben?

Inkább abban, hogy semmi sincs véletlenül. Amikor a Tháliába hívtak vendégszerepelni, akkor éppen szabadúszó voltam. Játszottam a Radnótiban, az Átriumban, a Pesti Magyar Színházban és az Operaházban. Nem is gondolkodtam sokat a felkérésen, éreztem a helyzet különlegességét, hogyha ez itt el van rejtve az utamban, akkor bontsuk ki, nézzük meg, mit rejteget.

Könnyen alkalmazkodsz az új helyzetekhez?

Szerintem igen, mert mindig kerestem is az új utakat, nem ültem meg egy helyen igazából. Nagyon szeretem a társulati létezést, de hogy ha úgy éreztem, hogy az a helyzet már nem hoz számomra felfrissülést, megújulást, akkor váltottam, még akkor is, ha rosszabb lett. Igyekeztem változtatni és mobilabb maradni, hogy tudjak alkalmazkodó és rugalmas leni a különböző helyzetekben. És hát ezt a szerződést pont megelőzte egy nagyon flexibilis helyzet, ahol mindig más társulathoz kellett estéről estére alkalmazkodni. Szerintem ez egyrészt nehéz, másrészt pedig nagyon jó, mert kondícióban tartja az embert, és nem kényelmesedik bele annyira a helyzetébe. Nincsenek evidenciák körülötte, hogy neki mi jár, mi az, amit ő már megszokott. És időnként ezt jó váltogatni, mert most meg hihetetlenül jó érzés, hogy van egy öltözőm, hogy bemegyek, hogy van egy stabilitásom, van egy nyugvópont, és nem állandóan csak vendégként teszem le a táskámat egy öltözőben. Ahol egyébként meg akkor nagyon örülnek az embernek, mert ő is új, vagy ritkábban látott. Mind a kettőnek megvan a maga öröme, de alapvetően én nagyon békeszerető és harmonikusságra törekvő ember vagyok.

Fontos számodra a stabilitás?

Fontos, és jól esik, ahogy a biztonság is. Főleg azért, mert most nem könnyű, se a világ, se a pálya. Most sehol se könnyű. Sajnos mostanában nem olyan időket élünk, amikor a stabilitás mindennapos esemény lenne, és nagyon hálásnak kell lenni azért, ha az embert megbecsülik. Voltak idők, amikor az ember sokkal könnyebben meglépte, hogy na, engem jobban érdekelne egy másféle működés, egy másféle dinamika magam körül, új alkotók, új rendezők, másfajta műfaj, és akkor tényleg foghattad magad, és átmehettél egy másik helyre. Vagy pedig volt egy olyan biztonságod azon a helyen, ahol voltál, hacsak nem csináltál valami egetverő baromságot, akkor ott nyugdíjba is mehettél akár. Ennek meg pont az volt a szépsége, hogy megvolt a hierarchikus és megbecsült helyed egy társulatban, és ez adott egy biztonságot. Ez most már ritkán alakul így, és ezt érzékelem a kollégákon is, akikkel színházon kívül találkozom. Vannak, akiknek komoly nehézségeik adódnak egyik pillanatról a másikra.

Csarnóy Zsuzsanna (fotó: Kovács Milán)

Az előadásokon ezt mennyire érzékelitek?

Ez ott van az utcán, az életben, a kapcsolatokban, a politikában, a klímában, mindenhol, az egész atmoszférában. Az egész világon van most egy furcsa rezgésszám szerintem, amit nem tudtunk befogadni, de ezzel talán nem vagyok egyedül. Most nagyon nagy dolog, hogy ha az ember valahol meg tud nyugodni és némi biztonságra találhat, akármi legyen az.

Mennyire mersz, vagy tudsz előre tervezni?

Fogalmam sincs, hogy mit hoz az élet, hova tart a világ, mit hoz a politikai helyzet, ezek mind-mind kiszámíthatatlanok. Úgy érzem most, hogy olyan időszak van, amikor azt tudom biztosan, hogy azon a napon, ami rám ki van szabva, minden feladatban megpróbálok maximálisan jelen lenni, ott lenni és képviselni azt, amit gondolok.

Nagyon változatosak a jelenlegi feladataid, melyik áll hozzád a legközelebb?

Nagyon szerettem a Rettenetes szülők-et, és a Ványa bá is közel áll a szívemhez, mert az a különös benne, hogy egy 80 év feletti matuzsálemet játszom. Most természetesen a Tóték foglalkoztat legjobban. Ahogy általában a színészekre jellemző, én is szeretem, ha egy darabnak van komoly mondanivalója, és nevettetni is jó érzés, sőt sokszor a legnagyobb kihívás. Szerencsére a Tháliában mind a kettőre megvan a lehetőségem.

Mi vár rád még az évadban?

Lesz még egy bemutatóm, ami nekem pont elég is az idei évadra. Nem, vagyok munkamániás, ha megtehetem, annyit vállalok, hogy maradjon énidőm is. Vannak, akik folyamatos terhelés alatt érzik jól magukat, én nem vagyok habzsolós fajta. Elmélyülős, nyugalmasabb vagyok, aki szeret egy dolgot csinálni, de azt jól. Tehát a Tóték után februárban lesz a következő próbafolyamatom, a Bűnözőzsenik, amit Zayzon Zsolt kollégám rendez majd, egy kicsit Tarantinós, őrületes komédia lesz. Lúzer gengszterekről szól, én a maffiafőnököt fogom játszani.

Nagyon kortalan vagy, simán játszhatsz fiatal szerepeket is, nem csak idősebbeket. Mennyire foglalkoztat a korod, vagy a ráncaid száma?

Semennyire. Nemrég be kellett ugranom Mórocz Adri kolléganőm helyett, aki nemsokára szülni fog. Mondtam, hogy ne csináljátok már, 61 vagyok! De azt mondták nyugodjak meg, nem fog látszódni. A viccet félretéve nem érdekel a korom, talán pont ez látszik rajtam. Sőt, úgy vagyok vele, hogy bizonyos szempontból megkönnyebbülés is lehet az idő múlása. Ezer feszültség van az emberben, aminek megvan az ideje. És jó ezekben a dolgokban benne lenni. Nekem például az 50. szülinapom volt a legszebb, mert akkor a fiam csinált egy másfél órás filmet meglepetésnek. Felkeresett rengeteg kollégát, barátokat, hogy mondjanak rólam pár gondolatot. Fantasztikus film lett belőle!

Kibírtad sírás nélkül?

Á, dehogy! Úgy voltam vele, hogy idáig el kell jutni ahhoz, hogy vissza tudjál nézni. Ahogy a fiam összerakta az életemet a filmmel, közben pergett le előttem, hogy talán nem éltem hiába, ha ennyien szeretnek. Vagyis szembesített azzal, hogy ezért jó 50 évesnek lenni, hogy lássam mivel telt az életem, és mi fele megy. Nagyon fontos ezekben a korokban, hogyan éli meg az ember, már nem azok a feszültségeim, örömeim, amik voltak tíz éve. Jön másik, új helyettük. Lapozni kell, hogy ne ragadjunk bele az előzőkbe, hiszen változik minden, mi is. És én mit kezdhetek vele? Szóval folyamatosan kiderül a magad számára, hogy milyen ember vagy. Igazából az egész életnek valahogy ez az értelme, hogy tudok-e tanulni, tudok-e eljutni A-ból a B-be, és közben képes vagyok-e változni, képes vagyok-e megállni, elcsendesedni. Nyilván közhelyes, de mindennek van jó, és rossz oldala, és nagyon fontos, hogy az ember saját magát megélje, hogy ő hogy tudja ezt végigcsinálni. Mindig, minden pillanatban dönthetünk, és utána vállalnunk kell a következményeit. Ez az érdekes, hogyan döntünk, és miért. Az önismereti úton van a hangsúly.

Csarnóy Zsuzsanna (fotó: Kovács Milán)

A 60-ik születésnapodon lehetett ezt überelni?

Hatvanra én húztam meg a határokat, mert azt találtam ki, hogy a férjemen és a fiamon kívül, az öt legfontosabb barátom legyen mellettem, akiket a legrégebb óta és a legjobban szeretek. Az volt a buli címe magamban, hogy akik voltak és maradtak. Meghitt ünneplést szerettem volna, olyan emberekkel, akikkel teljesen önmagam lehetek. És ez őrületesen jó volt! Alapvetően az egyensúlyra törekszem a munkában, és a magánéletben is. Nem szeretem a túlkapásokat, nem esek semmivel túlzásba, de nem is mondok le semmiről.

Ha rossz napod van, vagy fáradt, akkor mi tölt fel?

Nagyon szeretek otthon lenni a férjemmel, találkozni a fiammal, a barátaimmal, szeretem az életem magánéleti részét. Szerencsére szeretet vesz körül, ezért nincs különösebb igényem arra, hogy elvonuljak valahova feltöltődni. Nekem a szeretteimmel való együttlét a feltöltődés. Sokat olvasok, és úszni járok. Ma már nagyon jólesik, ha csend vesz körül, nekem sokszor túlzó az a rengeteg információ és csatazaj, ami zúdul ránk mindenhonnan. Szeretem a hagyományos női dolgokat, főzni, takarítani, ezek kikapcsolnak, és nem esnek nehezemre. A színészet annyira extrém életforma, hogy mellette nagy igényem van a hétköznapok egyszerűségére.

Kiemelt kép: Csarnóy Zsuzsanna (Fotó: Thália Színház)