Augusztus 16-án tartják az Összefogás Gálát a Városmajori Szabadtéri Színpadon, ahol a délután és az este folyamán több mint száz művész lép majd fel, köztük Janza Kata, a Budapesti Operettszínház társulatának tagja. Katát – vagy ahogyan a barátai, kollégái hívják, Katót – talán senkinek sem kell bemutatni, hiszen az 1996-ban debütált Elisabeth musical címszerepével azonnal belopta magát a közönség szívébe, az elmúlt 25 évben pedig megannyi csodálatos előadásban bizonyította tehetségét. A művésznővel az elmúlt időszakról, egy különleges online bemutatóról, valamint az Összefogás Gála fontosságáról beszélgettünk a Mozsár Kávézóban, közel az anyaszínházához.

Azt hiszem, bátran kijelenthetjük, hogy Te egész évben pörögsz: évadonként 3-4 bemutatód szokott lenni, folyamatosan fellépsz koncerteken, nyáron pedig általában valamelyik nagyobb szabadtéri színpadon találkozhat veled a közönség. Jól gondolom, hogy neked jól jött tavasszal a kényszerpihenő?

Nagyon is! (nevet) Azt vettem észre – és nem csak magamon, hanem azokon a kollégáimon is, akikkel 20-25 éve együtt játszom a Budapesti Operettszínházban –, hogy az utóbbi időben már erőn felül teljesítettünk. Ha egyik éjszaka Debrecenben énekelsz, másnap Kalocsán, harmadnap pedig dupla előadásod van, akkor egy idő után nem tudsz ugyanolyan minőségben jelen lenni mindenhol. Az utóbbi években már csak a naptár szerint éltünk: azt néztük, hogy a felkérések ne üssék egymást időben, de közben szép lassan elveszett maga az ember, aki e mögött áll. Pont a leállás alatt gondolkodtam el azon, hogyan bírtuk ezt csinálni, hiszen nem volt időnk töltődni. Többen is úgy éreztük, hogy jól jött a pihenés, bár nem ilyen áron akartuk megkapni. Viszont arra jó volt ez az időszak, hogy megtanultam, a jövőben erre jobban kell figyelnem.

Ehhez mennyire tudod tartani magad? Azért is kérdezem, mert viszonylag nehezen találtunk időpontot az interjúra is, annyira tele volt a naptárad.

Igen, a kérdés teljesen jogos! (nevet) Most valóban az a helyzet, hogy sok minden összejött, de azért sikerült már csökkenteni a fellépéseken. Szeptemberben lesz két élőzenekaros nagykoncertem Dolhai Attilával, és pont annak a másnapjára érkezett egy felkérés egy musicalgálára, ahová több mint 20 éve folyamatosan járok. Most azt kellett mondanom, hogy ne haragudjanak, de nem tudom vállalni, mert nem tudnék olyan minőséget produkálni, amilyet megérdemelnek. Régebben mindig attól féltem, hogy ha nemet mondok, akkor soha többet nem fognak hívni. Kiderült, hogy ez a félelmem alaptalan volt, elfogadták a döntésemet, és majd a következőre várnak szeretettel. Meg kellett tanulnom nemet mondani és rájöttem, hogy ettől nem dől majd össze a világ. Így legalább nekem is lesz egy szabad délutánom vasárnap, amit a családdal tudok tölteni, sütök majd a gyerekeknek valamit – ezt a pandémia alatt elég sokat gyakoroltam, már tökélyére fejlesztettem. (mosolyog)

Bálint Ádám és Janza Kata (fotó: Németh Anna / Budapesti Operettszínház)

Viszont a veszélyhelyzet alatt sem pihentetek végig. Június elején került fel az internetre Dolhai Attila és Cári Tibor musicalje, a Szétszakítottak, amelyet minden szereplő a saját otthonában, maga forgatott le. Erről a munkáról mesélnél kicsit?

Nagyon érdekes volt, és roppantmód élveztem. Attila megkeresett minket e-mailen, hogy vállalnánk-e a szereplést, egytől egyig igent mondtunk. A legfontosabb állomás az olvasópróba volt, Skype-on tartottuk, éjszakába nyúlóan, de gyakorlatilag mindent tudtunk tisztázni. Onnantól kezdve Attilának volt ezzel rettentően sok dolga. Eleinte csak kisebb etapokat vettünk fel, Attila azokra reagált, hogy működőképes-e vagy sem, illetve nekünk, színészeknek is sokat segített, hogy láthattuk, ki milyen körülmények között vette fel a saját részét: milyen a szoba, a hangulat, a napszak. Persze, nem lehetett tökéletes összhangba hozni mindent, de ennél a produkciónál nem is ez volt az elsődleges cél. Az sokkal jobban nyomasztott, hogy nekem is, aki finoman szólva sem sokat konyít a technikához, külső segítséget kellett igénybe vennem. Volt, amikor már én is a sírás határán álltam, mert a nagyjelenetemet nem tudtuk felvenni: hol egy mentőautó szirénázott, hol a HÉV-megállóban mondtak be valamit, hol a postás jött be a képbe. Néha már a párom, Ádám (Pesák Ádám, a Budapesti Operettszínház tagja – A szerk.) is mondta, hogy nem bírja tovább.

Megszenvedtük, az biztos, de ennek ellenére nem bántuk meg, hogy részt vettünk benne, hiszen valami történelmit vittünk véghez. Ha belegondolsz, az utóbbi hónapok is történelmi idők voltak, mert mi még nem éltünk át ehhez hasonlót, ráadásul ez az időszak pont egybeesett Trianon 100 éves évfordulójával. A másik nagy öröm számomra, hogy Cári Tiborral is együtt dolgozhattunk, én nagyon szeretem, ha egy musicalben sok a melódia, ha a zene léleksimogató, vagy – ahogy apukám mondta mindig – a pékek is fütyülik az utcán. Tibi zenéje pontosan ilyen volt, remélem, hogy egyszer lesz alkalmunk élőben is előadni a darabot.

Janza Kata (fotó forrása: Janza Kata Hivatalos Facebook oldala)

Ha már Cári Tibor: hadd ajánljam figyelmedbe, ha még nem láttad, a Radnóti Színházban a 10 című darabot, annak is ő szerezte a zenéjét.

Igen, tudom, hallottam is már sokat a darabról, mindenképpen meg fogom nézni, sajnos, még nem volt rá alkalmam. Holott csak át kellene menni az út túloldalára.

Pedig neked tudtommal elég jól megy az, hogy egyszerre legyél két helyen. 

Arra gondolsz, amikor párhuzamosan futott a Dorian Gray és az Én és a kisöcsém?

Igen.

Az nagyon kemény volt! Miután a Dorian Grayben lement a legdrámaibb jelenetem, ahol őrült nőként tologatom a halott csecsemőt a babakocsiban, átrohantam a Nagyszínpadra, ahol már a butácska Pirike voltam. Előtte délután stopperrel mértük le, hogy mennyi ideig tart jelmezt, sminket cserélni, átfutni egyik helyről a másikra, beleszámoltuk a tapsokat, és így fésültük össze a két előadás timingját.

Janza Kata (fotó: Ambrus Marcsi)

Tulajdonképpen ez is egyfajta összefogás volt a színházi csapat részéről. És ha már szóba került: augusztus 16-án Te is fellépsz a Városmajorban az Összefogás Gálán. Hogyan kerültél a csapatba?

Lehetett önként is jelentkezni, de sokunkat megkerestek e-mailen, hogy vállalnánk-e fellépést, én azonnal igent mondtam. Azóta persze sok minden változott, többek között feloldották a korlátozásokat, ami annyiban befolyásolta a fellépők névsorát, hogy jó pár művésznek betelt a naptára, a színházak újra játszanak. Mire kiderült a pontos dátum, nekünk is volt már egy nyaralás betervezve Ádámmal, de azt elhalasztottuk. Egyfelől azért, mert én nem szoktam megszegni az ígéretemet, másrészt ez egy hatalmas megtiszteltetés, hogy engem ide felkértek. Mindig izgat, ha olyanokkal léphetek fel, akikkel egyébként nincs alkalmam, nekem például Mácsai Pállal egy színpadon állni igenis megtisztelő. Annak idején, még évekkel ezelőtt Kiss-B. Atillával is sokat találkoztunk gálákon, hiszen ő alapvetően operaénekes, így mikor ő lett a Budapesti Operettszínház főigazgatója, már egy másik viszonyrendszerbe kerültünk, de így is jól esett a nosztalgia. Szeretem az olyan kihívásokat, amikor kiléphetek a komfortzónámból és az Összefogás Gála pontosan ilyen.

Mit hallhatnak tőled a nézők?

Én egy duettet fogok énekelni Ádámmal, aminek különösen örülök, mert nem nagyon szoktak minket együtt felkérni, persze, ezt nem is erőltetjük soha. Számomra igazi ünnep, amikor ő a partnerem, ráadásul azt látom rajta, hogy mostanra ő is legyőzte a félelmét, hogy a „nagyvadak” között énekeljen. A Hogyha kell egy táncot visszük (Elisabeth – A szerk.), egyrészt azért, mert ezt ritkábban hallani itthon, hiszen nálunk nem szerepelt a musicalben, csak a bécsi és a németországi változatban, másrészt mert van egy feszített tempója, semmiképpen sem szerettünk volna lassú számmal készülni. Nagyon erős energiákat lehet benne megmozgatni, egymásnak tudunk feszülni, az pedig külön érdekes, hogy minimális párhuzamot tudunk vonni a dal és a mostani helyzet között. Ebben a dalban Elisabeth szembe megy a Halállal, és ezt mondja: „Végre győztem én!”

Pesák Ádám és Janza Kata (fotó: lokal.hu)

Ráadásul, ahogy említetted, 25 éve vagy a pályán, és a te karriered az Elisabeth-tel indult, ennek is van egy szép kerete, hogy ezzel a dallal lépsz fel egy ilyen jellegű gálán.

Milyen jó, hogy mondtad, ez eszembe sem jutott! (mosolyog)

Számodra mit jelent az összefogás, mi a Gála üzenete?

Én azt tanultam meg otthon, hogy a család a legnagyobb összetartó erő. Mi – akár a színészek, akár a zenés csapat – egy család vagyunk, ezért fontos, hogy a szakma összetartson. Ráadásul azzal, hogy összeállunk és segítünk egymáson, talán példát is mutatunk az embereknek, hogy igenis kell az, hogy számíthassunk a másikra, hogy ott legyünk, ha baj van. Azt látom, hogy a mai generáció nagyon magányos, még akkor is, ha látszólag társaságban vannak, és ez nem jó. Illetve, ami miatt számomra ez a Gála még nagyon fontos, az, hogy rájöttem, a zene gyógyító erővel bír, az emberek rengeteget merítenek belőle és belőlünk. Soha nem gondoltam volna, hogy válás szélén álló emberek naponta tucatszor hallgatják meg az Az már nem én lennéket, mert ez ad erőt nekik a folytatáshoz. Amikor rádöbbentem ennek a fontosságára, akkor megfogadtam, hogy soha nem fogok spórolni az energiámmal, vagy nem közösségi módon állni ezekhez a dolgokhoz, hanem szeretnék aktív részese lenni.

Kiemelt kép: Janza Kata (fotó Várady Nikolett / Janza Kata Hivatalos Facebook oldala)