Szerelmi háromszög vészterhes időkben – Kritika Az én rendőrömről

Bethan Roberts 2012-es regényére akkor figyelt fel a világ nagy része (és köztük Magyarország), amikor 10 évvel a megjelenés után az Amazon Studios Harry Stylesszal a főszerepben filmet forgatott a történetből. Ennek köszönhetően jutott el hozzánk is a különleges szerelmi háromszöget elmesélő, ám egy romantikus kalandnál jóval többről szóló Az én rendőröm.

Marion még tinédzserként ismerkedik meg legjobb barátnője bátyjával, a jóképű Tommal. A lány azonnal beleszeret a fiúba, igyekszik a közelébe férkőzni, és úgy tűnik, vágya teljesül is, amikor a férfi a katonai szolgálat leteltét követően hazatér és a rendőrség kötelékébe szegődik. Tom és Marion között szép lassan gyengéd viszony veszi kezdetét, amely végül a házasság szentségében teljesedik ki. Csakhogy Tomnak van egy titka: nemcsak Marion, hanem a Brighton Múzeum kurátora, Patrick is szerelmes belé és a rendőr a férfinak köszönhetően egy ismeretlen, veszélyes, ám vágyott világba is betekintést nyer. Azonban a történet az 1950-es évek Londonjában játszódik, amikor a „kisebbséget” nemcsak társadalmilag bélyegezték meg, hanem a törvény erejénél fogva is üldözték és büntették. Egy rossz döntés pedig mindhárom szereplőnk életére végzetes hatással lesz.

Bethan Roberts Abingdonban született, első regénye, a 2007-ben megjelent The Pools elnyerte a Jerwood/Arvon Young Writers’ Awardot. Az én rendőröm a harmadik regénye (a második, a The Good Plain Cook 2008-ban jelent meg), amelyet a Mother Island követett 2014-ben, ez utóbbi elnyerte a Jerwood Fiction Unvered díjat is. Emellett novellákat, valamint a BBC Radio 4-nek drámákat is írt. Legújabb műve a 2019-es Graceland, amely Elvis Presley és édesanyja történetét meséli el. Az íráson túl dolgozott televíziós dokumentumfilmeken, valamint a Chichester Egyetemen és a londoni Goldsmiths College-ban tanított kreatív írást.

A történet két idősíkon játszódik, az eseményeket pedig két szemszögből ismerhetjük meg. Az egyik Marion, akivel Peacehavenben, 1999 októberében találkozunk először. A nő elbeszéléséből azonnal kiderül, hogy Patrick ágyhoz kötött beteg, neki tesz vallomást Marion: elmeséli a kezdeti időszakot, kezdve attól a pillanattól, hogy először megpillantotta Tomot, az esetlen randikon és a tinédzserkori rajongáson át a lánykérésig. Személyében egy ambiciózus lányt ismerhetünk meg, aki nem csak a szerelemre vágyik egy számára kezdetben elérhetetlennek tűnő férfi társaságában, hanem szülei szándéka ellenére is a tanítói pályán kíván elhelyezkedni. Mivel a fülszöveg is elárulja, valamint az alapsztori is a szokatlan szerelmi háromszögre épül, az olvasó már tudja, hogy a felhőtlen boldogság nem adatik meg neki, de egészen a regény végig nem tudjuk minek a következményeként ápolja és gondozza a beteg Patricket, a riválisát kicsivel több, mint 40 évvel később.

A cselekmény nagy része ugyanis az 1950-es második felében játszódik. Ekkoriban a homoszexualitást – amelyet a regényben is csak nagyritkán neveznek nevén, többnyire „kisebbségként” hivatkoznak rá – még bűncselekménynek tartották és börtönnel büntették Angliában, éppen ezért van nehéz helyzetben Patrick és Tom is. Bár előbbi jóval merészebb, bátrabban látogatja az éjszakai lokálokat, nem egyszer keveredik egyéjszakás kalandokba – egészen addig amíg meg nem ismeri az „ő rendőrjét”. (A cím is innen ered: Patrick a naplójában sosem írja le Tom nevét, végig csak „rendőrömként” hivatkozik rá – ezért a magyar címváltozatban kicsit furának is a hat az „én” szó kiemelése.) A kurátorként dolgozó férfit is magával ragadja Tom kinézete, ilyen formán nagy hasonlóságot mutat Marionnal, hiszen mindketten eleinte pusztán az erős testi vonzódás miatt akarják felhívni magukra a rendőr figyelmét. A helyzetet viszont nehezíti, hogy bár Tomot is vonzza ez a világ, mégsem meri felvállalni magát – részben a munkája, részben a társadalom ítélkezése miatt.

A történetet tehát Marion elmeséléséből, valamint Patrick naplójából ismerhetjük meg, ezek felváltva követik egymást – utóbbinak ráadásul a cselekmény szempontjából is fontos jelentősége lesz. Érdekesség, hogy Tomot csak az ő szemükön keresztül látjuk, arra, hogy pontosan mi játszódik le a férfiban, a regény végéig nem derül fény. Az 1999-es szálnak köszönhetően láthatjuk azt is, hogy ő hová jutott – egy megtört férfi vált belőle, akinek élete a nagy szerelem elvesztése és a lehetőségek elszalasztása miatt teljesen kisiklott, a tragédia után már csak árnyéka önmagának, zombiként éli az életét. Noha Marion döntései megalapozottabbak és nagyon is emberiek, az, hogy nem tud felülemelkedni önös érdekein és korlátoltságán (de ne feledjük, hogy az 1950-es években járunk!), a mai olvasó számára kevésbé teszik őt szimpatikussá. A regény végére megkapjuk a jellemfejlődést, amely egy tulajdonképpeni önkéntes büntetésben testesül meg.

Roberts regénye nem fogja megváltani a világot – már ami a cselekményt illeti. Az események lassú folyásban követik egymást, nincsenek igazán nagy drámai pillanatok (vagy ha vannak, csak elvétve találkozunk velük). Sztori szempontjából tehát nem mondható eredetinek Az én rendőröm, ugyanakkor az atmoszféra megteremtése kivételes. Minden egyes mondatából kiérződik, hogy egy igazán emberi történettel van dolgunk, a sorokat áthatja egyfajta fájdalmas gyönyörűség: az olvasó szinte az első pillanattól fogva érzi, hogy a szereplőkre csupán párpercnyi boldogság vár, és nem teljes lelki megnyugvással csukjuk be a kötetet, mégis egyre mélyebbre akarunk merülni a cselekménybe. El akarjuk kerülni a katasztrófát, de ugyanakkor mégis maradunk, tanúi leszünk annak, hogy hőseink maguknak köszönhetően rohannak a vesztükbe – olyan ez, mint Rómeó és Júlia tragédiája.

Roberts nemcsak egy, ma már távolinak tűnő, de ugyanakkor nagyon is ismerős korszaknak állít emléket, hanem felhívja a figyelmet arra az örökérvényű igazságra is, hogy az ember csak teljesen szabadon lehet igazán boldog.

Bethan Roberts: My Policeman – Az én rendőröm (My Policeman), GABO Kiadó, ford. Gázsity Mila, 368 oldal

Kiemelt kép: Bethan Roberts: Az én rendőröm (Szerzőportré: Penguin Random House)