A Független Színház Magyarország küldetése, hogy a 2023/24-es évadban is egy olyan teret működtessenek, ahol minden állampolgár közösen dolgozhat egy nyitottabb és elfogadóbb Magyarországért, illetve, hogy Budapest mellett vidéken is elérhetővé tegyünk színházi előadásokat hátrányos helyzetű csoportok számára.

A csoport Páva utca 30. szám alatt játszóhelye szeptember 5-én és 6-án dupla előadással, az Országépítőkkel nyitja kapuit: Az Apák és fiaik trilógia lezáró részében egy generációkon átívelő történetet láthatnak az érdeklődők. Sokan a cigányok zömét munkanélkülinek látják, ám régóta kiemelkedő szerepük van a roma munkásoknak Magyarország építésében. Mégis mire juthat egy család három generáció alatt a 60-as évektől napjainkig? És mi a változás ára? Milyen helyzetek, örömek és traumák határozzák meg az érintett családok életét? A darab többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ. Szeptember 21-én az Örkényi Szabadidőközpontban a Kaméleonlány című előadás lesz látható, amely után foglalkozást is tartanak. A produkció a Független Színház Roma Hősök workshopjain résztvevő roma fiatalok történetei alapján készült. A hónap végéhez közeledve a csapat szeptember 23-án Somogyszentpálra utazik, hogy a helyi fiatalokkal közösen létrehozott Titkok hálója című közösségi előadás ismételt bemutatása mellett elvigye a helyieknek az Országépítők című punkoperát. A hónapot a Rothadó madarak című punkoperával zárják szeptember 29-én és 30-án, amely előadás alapja igaz történet, miszerint Holdosi József 1978-ban kiadja Kányák című regényét, amely hatására mind az író, mind a kiadó ellen feljelentést tesz a szerző nagyapja.

Kiemelt kép: Jelenetkép az Országépítők című előadásból (Fotó: Független Színház Magyarország)