Idén szeptember 2. és 4. között rendezik meg a Bakáts Fesztet, amely során könnyűzenei koncertek, helytörténeti séták, kiállítások, filmvetítések, valamint családi- és gyermekprogramok várják az érdeklődőket. 

A háromnapos fesztivál pénteken a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertjével veszi kezdetét, amelyen felcsendül többek között Liszt, Mozart, Beethoven vagy Ravel egy-egy műve. Ezt követően Baranyi Krisztina polgármester mond köszöntőt, hogy aztán az este fergeteges hangulatáról a Kollár-Klemencz Kamarazenekar Öreg Banda estje, valamint DJ Vadim gondoskodjon. Másnap délelőtt interaktív óriásbáb-felvonulás, vezetett séta a Bakáts téri templomban, valamint Szalóki Ági gyerekkoncertje szórakoztatja a kilátogatókat. Délután lesz helytörténeti séta Kőrösi Zoltán tiszteletére, fellép a Kávészünet zenekar, Hegedűs D. Géza és Deutsch Kornélia múzeumpedagógus Balázs Béla író, költő alakját idézik meg. A Pinceszínházban a Boribon című mesejáték lesz látható, a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény pedig az Erdőrablók/Wood című 2020-as doku-thrillernek ad otthont. A napot a PASO koncertje zárja. 

Az utolsó nap mesesarokkal és Toppantó Táncházzal veszi kezdetét, majd érkezik Varró Dani költő és Molnár György zeneszerző, gitáros A költő nincsen otthon című gyermekelőadásukkal. A délutáni helytörténeti séta a Lónyay utcán vezet végig, majd újabb családi koncerten vehetünk részt a Makám zenekarnak köszönhetően. Természetesen a zárónapról sem hiányozhat a filmvetítés: a Dívák című 2021-es magyar dokumentumfilm kerül bemutatásra. Délután a Platon Karataev duó, a MÖRK és a Savaria Barokk Zenekar érkezik a nagyszínpadra, este pedig az Ivan & The Parazol ad fergeteges hangulatú zárókoncertet. 

A programok nagyrészt ingyenesen látogathatók, a részletes műsor a Bakáts Feszt oldalán olvasható. 

Kiemelt kép: Pillanatkép egy korábbi Bakáts Fesztről  (Fotó: Bakáts Feszt)