Változatos programokkal várja közönségét a Cziffra Fesztivál augusztusban Szentendrén: fellép a Budapest Ragtime Band, Bősze Ádám és László Ferenc zenetörténeti előadást tart, a Cziffra Györgyről készült dokumentumfilm pedig ingyenesen lesz megtekinthető.

A Szentendrei Teátrummal közösen szervezett sorozat augusztus 7-én a Budapest Ragtime Band koncertjével indul, amelyet a Városháza udvarán rendeznek, a szabadtérre tervezett koncertet eső esetén a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár Színháztermében tartják meg. Az együttes művészei bátran újítanak, kísérleteznek, ennek jó példája, hogy komolyzenei műveket is előszeretettel dolgoznak fel a maguk egyedi stílusában. A fülbemászó amerikai és magyar slágerek között felcsendülnek majd Cziffra Györgyhöz kötődő komolyzenei csemegék, valamint Rossini Tell Vilmos nyitánya vagy Hacsaturján Kardtánca is. Augusztus 9-én, a P’Art Moziban díjmentesen lesz megtekinthető Petrovics Eszter rendezésében a Cziffra György életét bemutató Cziffra100 – Tele van a két kezem boldogsággal című dokumentumfilm. Másnap, a Dunaparti Művelődési Ház udvarán tart zenetörténeti előadást Bősze Ádám és László Ferenc Cziffrázva – Művészportré kacskaringókkal címmel. A két előadó a könnyed hangvételű, egyszersmind tartalmas estén a legendás zongoraművész életútjának meghatározó állomásait, csúcs- és mélypontjait mutatja be.

Kiemelt kép: Budapest Ragtime Band (Fotó: Budapest Ragtime Band Facebook oldal)