Március végén megtartották a Játékszín idei utolsó bemutatójának, a Legénybúcsú olvasópróbáját. A történet helyszíne egy szálloda, ahova két jó barát érkezik egy laza éjszakára, a nősülés előtt álló Simon azonban nem is sejti, hogy barátja alaposan felforgatja majd az estét. A Legénybúcsú írója Szente Vajk, aki ezzel a komédiával a rejtői hagyományokat igyekszik ápolni, és a neves szerző Herkules bonbon című írása előtt tisztelegve feszegeti a klasszikus bohózat határait.

Pillanatkép a Legénybúcsú című előadás olvasópróbájáról (fotó: Juhász G. Tamás)
Az előadás rendezője maga az író, Szente Vajk lesz, aki így nyilatkozott a munkával kapcsolatban: „Közhelynek számít Karinthyt idézni, hogy humorban nem ismerek tréfát, ahogy a »szórakoztatás a legnehezebb műfaj« kiszólás is, de ezúttal valóban az a feladat, hogy a stílusosan létrehozzam ezt a farce-ot. Az előadás akkor fog jól működni, ha a magyar színházi hagyomány számára annyira természetes lélektani realizmus eszköztárát használjuk, és akkor lesz igazán vicces, ha a színészek komolyan játszanak.”
A Legénybúcsú bemutatója május 4-én lesz, a főbb szerepekben pedig Nagy Sándor, Bálizs Anett, Szerednyey Béla, Csonka András, Kovács Gyopár, Barabás Kiss Zoltán, Dobos Judit, Lévay Viktória és Oláh Béla lép a Játékszín színpadára.
Kiemelt kép: Pillanatkép a Legénybúcsú című előadás olvasópróbájáról (fotó: Juhász G. Tamás)