Izgalmas Szent György-napi forgatag Óbudán! Egész nap ingyenes programokkal, színpadi produkciókkal, koncertekkel, táncházzal és bábjátékokkal várja a közönséget, immár 27. alkalommal az Óbudai Waldorf Iskola az óbudai Fő téren és a Zichy-kastély kertjében. Az eseményen részt vesz az ország számos Waldorf művészeti csoportja és intézménye, zenélnek, táncolnak és kézműves kirakodóvásárt rendeznek, hogy közösen üdvözöljék a tavaszt az óriás sárkány legyőzésével.

Egészen este tíz óráig zajlanak majd a Szent György-nap kulturális hagyományait megidéző, hagyományéltető művészeti programok, játékok, koncertek, színházi előadások, a Szent György-legenda bemutatása, kiállítások, kerekasztal-beszélgetések, pedagógiai műhely és számos Waldorf művészeti produkció, két színpadon. Közel száz kiállítóval vár minket a kézműves és gasztronómiai vásár és mesterség-bemutatók 19 óráig.

Délelőtt 10 óra 30 perckor áll színpadra a Magonc együttes Lányi György vezetésével, délben a HolddalaNap Zenekar, őket követi majd az Óbudai Waldorf Iskola zeneiskolájának koncertje, este pedig Józsa Tamás és tanítványai veszik birtokba a deszkákat, végül a diákok zenekarait hallhatjuk majd egészen 22 óráig.

Az Óbudai Múzeum programján is részt vehetünk 9 óra 30-kor, Szent György-napi mulatságok a középkori Óbudán címmel, de a programok között lesz Vitéz László vásári bábjáték is, az Esernyős rendezvényteremben drámajáték, filmvetítés és kerekasztal-beszélgetés, a Vasmacska kávézóban pedig táncház és kiállítás.

Kiemelt kép: Igazi vásári forgatag várható Óbudán! (Fotó: Szent György-napi vásár, Facebook)