Muhi András Pires rendezésében dokumentumfilm készült a háromszoros olimpiai bajnokról, Szilágyi Áronról, amely élsportolóként és magánemberként is bemutatja a díjnyertes kardvívót: a stáb a teljes ötkarikás cikluson végigkövette a sportolót, öt év alatt, több mint száz forgatási napon át közel hatszáz óra nyersanyagot forgattak róla, aminek a fináléja az lett, hogy Áron történelmet írt Tokióban. 

Az eredménnyel pedig maga a bajnok is elégedett: „Különleges film született. Lebilincselő történet, valódi érzelmek, látványos akciók, miközben rengeteget meg lehet tudni belőle a sportágról, és persze rólam is. A filmnek „hollywoodi” dramaturgiát írt a sors, végletekig kiélezett pillanatok formálják a cselekményt. Sosem az volt a cél, hogy én, mint „hős” szimpatikusabb legyek, hanem hogy a film legyen minél izgalmasabb, sodróbb, és igazabb.”Az alkotást eddig főként közönségtalálkozókon láthatta a közönség, azonban a filmet forgalmazó Vertigo Média közleménye szerint egyre több felületen válik megtekinthetővé. 

A Telekom Videotékában már megtekinthető/kölcsönözhető, ahogyan elérhető a Filmio kínálatában is. Január 1-én, 13:30-tól a Duna TV tűzi műsorára a dokumentumfilmet, február 1-től pedig az HBO GO felhozatalát is erősíti majd az Egy mindenkiért. A készítők szeretnének kedvezni a zenerajongóknak is, így karácsony előtt felkerül Spotify-ra a film zenei anyaga Áron címmel, amelynek szerzője Kalotás Csaba. 

Kiemelt kép: Szilágyi Áron (Fotó: We Love Budapest)