Október 1-jén a Katona József Színház Othellojával indul a SzínházTV idei, harmadik évada. A Székely Kriszta rendezte Shakespeare-drámát 2020. október 9-én mutatták be, az utolsó előadást 2022. június 4-én láthatta a közönség élőben.
A tisztaszívű mór hadvezér, Othello titokban feleségül veszi a velencei szenátor, Brabanio egyetlen lányát, Desdemonát, akivel egy hadjárat miatt Ciprusra kell utazzanak. Amikor megérkeznek, Othello kinevezi hadnaggyá bizalmasát és legjobb barátját, Cassiót, mire másik tisztjében, Jágóban feltámad a féltékenység és gyűlölet, aki úgy érzi, hogy kora és tapasztalata miatt is sokkal inkább megérdemelné az előléptetést. Jágó ezért gonosz bosszút eszel ki felettese ellen, és ezzel útjára ereszti a legalattomosabb emberi érzelmet, a féltékenységet. Az előadás címszereplőjét Bányai Kelemen Barna alakítja, Desdemonaként Rujder Vivient, Jagóként Kovács Lehelt láthatjuk. Mellettük feltűnik még a színen Borbély Alexandra, Takátsy Péter, Vizi Dávid, Vajdai Vilmos, Elek Ferenc, Lengyel Benjámin és Berényi Nóra Blanka.
Az előadás október 1. szombat 19 óra és október 3. hétfő 23 óra között nézhető meg a SzínházTV-n. A darabról készült képgalériánk ide kattintva érhető el.
Kiemelt kép: Jelenetkép az Othello című előadásból (Fotó: Kovács Milán)