A Deszkavízió szerkesztőségét érte az a megtiszteltetés, hogy jelen lehet az Országos Színházi Találkozón, így a hét folyamán mindegyik előadásról olvashatjátok rövid ajánlónkat, véleményünket. A Békéscsabai Jókai Színház Wass Albert Elvásik a vers csillag című drámájával került be a szemle versenyprogramjába, amelyet tegnap délután láthatott a közönség a Csiky Gergely Színház Kamaratermében.

Az idei évad első bemutatója volt Békéscsabán a furfangos székely ember, Tánczos Csuda Mózes történetét feldolgozó színmű Kiss József rendezésében, amely a bolsevista megszállástól az 1956-os magyarországi forradalom utáni erdélyi magyarellenes bosszúhadjáratig eleveníti fel történelmünket. A darab alapjául szolgáló regény két részből áll, ezt a felosztást követi maga az előadás is. Az első felvonásban megérkezik a faluba Dombi-Dombolov elvtárs, az „odesszai magyar”, aki komisszárként hozzá nem értését úgy próbálja palástolni, hogy kinevezi Mózsit „csertifikátos vadőrnek”, aki az így kapott bizalmi állásban a legkülönfélébb bajokból rángatja ki a párt érdekeit képviselő tisztviselőt. Főhősünk megpróbál lavírozni az elé állított kihívások között, olyan módon, hogy egyszer se tegyen olyat, ami erkölcsi érzékével szemben áll, viszont mindemellett együttműködjék annyira a bolsevista hatalom képviselőivel, hogy a minden oldalról szorongatott családjáról azért gondoskodni tudjon. Számos abszurd jelenet kerül elénk a játékidő első felében, amit csak fokoznak „a nagy ravasz ficok” felénk forduló kiszólásai.

Jelenetkép az Elvásik a veres csillag című előadásból (Fotó: A-Team/Nyári A.)

Az előadás második felében azonban nem marad meg ez a könnyed állapot, ugyanis lecserélik a barátságos, a falu népével jól összeszokottan létező komisszárt, és innentől kezdve Mózsi el is veszíti kiváltságos rangját, amivel egyidőben elindul a faluban is a romlás. Az 1956-os forradalom után a szomszéd román település lakói népirtást rendeznek a helyi székelyek között, egyre gyakrabban indulnak vagonok a falubeliekkel Dobrudzsába, az elhurcoltak helyére pedig besszarábiai románokat telepítenek. Mózsinak és feleségének is el kell hagyniuk az otthonukat, ám fiuk úgy dönt, szülőföldjén marad havasi bujdosóként. A nyakas székely azonban új környezetében sem tud lemondani az egész addigi életét meghatározó értékekről, így közösséget szervez a reményvesztett társaiból, azzal, hogy egy otthonról származó almafa elültetésével emlékezteti őket gyökereikre.

A címszerepet Tege Antal játssza, aki tűpontosan hozza a székely ügyeskedő figuráját, mindenki nyelvén egyszerre beszél, legyen az pártvezető vagy tanár, és nem hiányzik belőle a bátorság és a humor sem. A Dombit megformáló Bartus Gyulával remek kettőst alkotnak, közös jeleneteik a legizgalmasabbak az előadásban. A társulat többi tagja is nagyon szépen dolgozik, a legtöbbször több szerepet is megformálva. Érződik, hogy tisztában vannak a történet súlyával, már csak azért is, mert korábban feldolgozták a szerző Tizenhárom almafa című regényét is.

Nagyon szép szimbolika a címben is említett csillag, amely akkor kerül fel a díszletre és ragyog a legfényesebben, amikor a falu népe a legszorosabban együttműködik a feje fölé ültetett hatalommal, ahogy pedig távolodik ez a békeidőszak és közeledünk a történetben a kitelepítés felé, el is halványodik, egy ponton ki is alszik. Az új életet és a reményt szimbolizáló, frissen ültetett almafa vonja magára a figyelmet, amely azért pozitív kicsengést tud adni a darabnak annak ellenére is, hogy a kicsit több mint kétórás játékidő alatt végigéljük egy székely falu erőszakos elrománosításának stációit. 

Kiemelt kép: Jelenetkép az Elvásik a veres csillag című előadásból (Fotó: A-Team/Nyári A.)