Decembertől Veszprémben is kihajózik a Titanic. Peter Stone és Maury Yeston musicalje a Szegedi Szabadtéri Játékokon debütált, az idei évadban kőszínházban is bemutatásra kerül a darab.
Az eredeti tervek szerint a Veszprémi Petőfi Színházban, Somogyi Szilárd rendezésében Patrick Sheane Duncan Csendszimfónia című forgatókönyve alapján készült zenés élettörténetet láthatták volna a nézők. A bemutató azonban – elhúzódó jogi egyeztetés miatt – tolódik, a helyére egy másik musical kerül: a Szegedi Szabadtéri Játékok után újból látható lesz a Titanic. Az előadást augusztusban összesen hat alkalommal játszották a Dóm téren, azonban a musical további sorsa akkor még kétséges volt. Most azonban úgy tűnik, a Titanic kőszínházban is folytatja diadalútját, a Veszprémi Petőfi Színházban az eredeti szereposztásból Vágó Zsuzsinak, Veréb Tamásnak és Sándor Péternek tapsolhatunk majd, mellettük főbb szerepekben Kőrösi Csaba, Varga Szilvia és Módri Györgyi tűnik fel, illetve a színház társulata is közreműködik.
Kiemelt kép: Jelenet a Titanicból (Fotó: Várady Nikolett)