A Fonó Budai Zeneház százmillió forintos állami támogatást kap a jubileumi 30 éves idei programjainak megvalósítására. A támogatást kiemelt táncházas és népzenei programokra, valamint olyan új kiadványokra fordítják, amelyek célja a magyar világzene és az alkotók nemzetközi ismertségének erősítése.

A bejelentésnek tartott sajtótájékoztatón Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára azt emelte ki, hogy szerinte a Fonó az elmúlt három évtizedben bizonyította, hogy olyan élő közösségi hely, amely értékek mentén alakítja vállalásait. Kiemelte azt is, hogy sokan, akik a Fonóból indultak, ma ismert művészek, alkotók lettek, akik hagyományt ápolnak és közösséget teremtenek, sőt szerinte olyannyira nagy alkotókat termelt ki az intézmény, hogy egyenesen világszínvonalat képviselnek egytől egyig. Ezen világszínvonalú hagyományőrzésre kaptak most százmillió forintos állami támogatást, ami miatt külön sajtótájékoztatót rendeztek.

Az eseményen Kocsondi Márk, Budafok-Tétény önkormányzati képviselője is jelen volt, aki szintén kiemelte, hogy mennyire fontos és nélkülözhetetlen ez az intézmény és az ennek ítélt több milliós támogatás. Kihangsúlyozta, hogy szerinte a Fonó nagyon fontos feladatokat lát el azzal, hogy a népzenei és táncházas hagyományokat életben tartja, és otthont ad a magyar népzene és az 1970-es években indult táncházmozgalom közösségeinek. Vagyis a magyar társadalom egy bizonyos szubkultúrájának összejöveteleit, továbbra is kiemelt állami támogatással, számszerint százmillió forint értékben, világszínvonalon fogják tudni folytatni, amelynek kifejezetten örül a képviselő.

Azt is elmondták, hogy az intézmény következő évadát a „városi falu” koncepció jegyében szervezik meg, vagyis egy élő, közösségi kulturális térként tekintenek majd a házra, csakúgy, mint egy falusi közösségre. A zeneház így egyszerre lesz koncerthelyszín, táncház, próbahely és élő közösségi tér. Hozzáfűzték, hogy az évad programkínálata a népzene, a világzene, a jazz, az improvizáció, a tánc és a kortárs művészet természetes együttélésére épül. Ezzel természetesen lehetőséget teremtenek a generációk találkozására és a hagyomány folyamatos megújulására.

Kiemelt kép: Pillanatkép a Fonó Szerdáról (Fotó: Fonó Budai Zeneház)