Száz év után került elő Tihanyi Lajos Tájkép Margit híddal című eddig ismeretlen képe, melyet december 2-tól a nagyközönség is megtekinthet, december 16-án pedig árverésre bocsátják a Virág Judit Galéria klasszikusokat felvonultató téli aukcióján a Kongresszusi Központban. A kikiáltási ár 80 millió forint.

Az egyik legkeresettebb magyar festő, Tihanyi Lajos Pont Saint-Michel című festménye 220 millió forintért kelt el 2017-ben a Virág Judit Galéria aukcióján, ez magyar viszonylatban az addigi harmadik legmagasabb ár volt. A hallássérült alkotó a százmilliós klub tagja, vagyis egyike annak a mindössze néhány magyar művésznek, akiknek a képei rendszeresen átlépik a 100 millió forintos határt.

Szinte hihetetlen módon került elő a kép egy magyar család tulajdonából 100 év után, a monográfiákban mindössze csak utaltak meglétére. A festmény Budapest egyik legimpozánsabb magánpalotáját ábrázolja, úgy látjuk Wagner János építész villáját, hogy közben a háttérben feltűnik a Duna és a Margit híd.

A festménynek készült egy párja, mely ma már mindössze egy fekete-fehér képen tekinthető meg, a két tájkép szinte azonos, holléte ugyancsak nem ismert. Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze úgy véli, a fekete-fehér változat lehetett a vázlat, a hamarosan árverésre kerülő pedig a tényleges főalkotás.

December 2-tól a festmény sok más alkotással együtt ingyenesen megtekinthető a Falk Miksa utcai galériában.

Kiemelt kép: Tihanyi Lajos festménye (Forrás: artnews.hu)