Március 8-án mutatják be a Karinthy Színházban a finn drámaíró, Mika Myllyaho színművéből készülő fekete komédiát, a Káoszt. Az előadást a Szegedi Nemzeti Színház főrendezője, és drámatagozatának vezetője, Horgas Ádám állítja színpadra. Az egyfelvonásos komédia három barátnőről szól, akik időről-időre kávéházakban találkoznak, hogy megoldják egymás problémáit.
A történet főszereplője három, harmincas éveiben járó nő. Szofi, egy általános iskolai tanár, Emma újságíró, Júlia pedig pszichiáter. Amikor a világ gondjai túlzottan is rájuk nehezednek, leülnek egy-egy csésze kávé mellé és megpróbálnak rájönni, mi lehet az oka krízisüknek. A három nőt azonban nem csak kávéházakban látjuk majd, hanem az utcán, a munkahelyükön, hajókiránduláson, sőt rendőrségi fogdában is. A darab különlegessége, hogy minden színre lépő szereplőt ugyanaz a három színész, Szávai Viktória, Botos Éva és Bozó Andrea kelti életre.
Alkotók: Horgas Péter (díszlettervező), Bujdosó Nóra (jelmeztervező), Kurucz Nóra (kellékkészítő), Voronko Miklós (hangtechnikus), Kaszai Sándor (fénytechnikus), Major Attila (díszletkivitelező), Jankó-Szép Yvette (fordító), Bíró Tamás (kellékes), Csesznek Judit (súgó), Varga Gréti (rendezőasszisztens), Karinthy Márton (művészeti vezető), Horgas Ádám (rendező)
Bemutató: 2019. március 8., Karinthy Színház
Kiemelt kép: A Káosz olvasópróbája (fotó: Gaba Works)