Ma ünnepli 35. születésnapját Szatory Dávid színművész, szinkronizáló színész. 

Szatory Dávid 1987. június 21-én, Budapesten látta meg a napvilágot. Középiskolai tanulmányai során drámatagozatot végzett, az érettségi megszerzése után pedig felvették a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, Gálffi László osztályába. Ezt követően 2010 és 2015 között a Nemzeti Színház társulatát erősítette, majd szabadúszóként folytatta tovább. Eddigi színházas pályafutása során többek között olyan darabokban láthatta őt a közönség, mint az Úri muri (Fancsali), Az ember tragédiája (Ádám), a Mágnás Miska (Leopold), a Mephisto (Alex Bonetti) és a Veszélyes forduló (Gordon Whitehouse).

Szatory Dávid és Fehér Tibor a Veszélyes forduló című előadásban (fotó: Karinthy Színház)

Bár az évek során megfordult sorozatokban (Segítség! Itthon vagyok!, Munkaügyek) és filmekben (Tibor vagyok, de hódítani akarok, Swing) is, szinkronmunkái jóval jelentőségteljesebbek: a hazai nézők hallhatták Joseph Mazzello, Joseph Gordon-Levitt, Sam Claflin, Jamie Dornan és Josh Hutcherson hangjaként is. Legismertebb szerepei között tartjuk számon Christian Gray-t (A szürke ötven árnyalata-filmek), Göthe Salmandert (Legendás állatok franchise) és Q-t (Daniel Craig-féle James Bondok). 

Göthe Salmander (Eddie Redmayne) és Szatory Dávid (Fotó: Szinkronjunkie)

Munkásságát 2014-ben Farkas-Ratkó-díjjal és Junior Prima díjjal is elismerték, majd a 2016-os Pécsi Országos Színházi Találkozón a MASZK Országos Színészegyesület és a Mozaik Művészegyesület legjobb férfi főszereplő díját zsebelte be a Lear királyért. Isten éltesse sokáig!

Kiemelt kép: Szatory Dávid (Fotó: Papageno)