2025-ben Szarka Tamás kapja a Petőfi Zenei Díj Életműdíjat, melyet a felvidéki énekes, zenész, zeneszerző, költő február 8-án vehet át. A Kossuth-díjas énekes, zenész nyolcéves kora óta hegedül és több zenei műfajban bizonyított. Tizenkilenc éves korától jelentős hatást gyakorol a hazai könnyűzenére a magyar népzenei örökség gyarapításával. Testvérével, Szarka Gyulával 1983-ban alapította az egyedi hangzásvilágú Ghymes együttest.

Immár kilencedik alkalommal adják át a Petőfi Zenei Díj Életműdíjat. 2025-ben Szarka Tamás veszi át az elismerést, a közmédia a tiszteletére gálaműsort rendez, amelyben a hazai könnyűzene és a színművészet kiválóságai lépnek színpadra a Duna csatornán. A sokoldalú felvidéki művész a kultúra több területén alkotott maradandót, írt színházi darabot, musicalt, szimfóniát és szakrális művet, szerzett filmzenét és jelent meg verseskötete, amelynek borítóján saját festménye szerepel. Kiemelt figyelmet fordít a tehetséggondozásra és a jótékonykodásra, mindezek mellett a Szakcsi Rádió grémiumának tagja.

Szakmai munkásságával évtizedek óta hozzájárul a világ magyarsága összetartozásának és nemzeti identitásának erősítéséhez. Több szakmai elismerésben is részesült, köztük két alkalommal Petőfi Zenei Díjat kapott. 2023-ban az Állnak az órák című szerzeménye Az év zenei felvétele lett, és a közmédia által készített klipet egy másik kategóriában is díjazták, 2024-ben pedig az Otthon vagyunk című dala nyerte el Az év zenei felvétele díjat.

Kiemelt kép: Szarka Tamás kapja az idei Petőfi Zenei Díj Életműdíjat (Fotó: Vasvári Tamás)