„Számomra ez egy igazi misszió” – Interjú Hajdu Márkkal

A Déryné Program Országjárás alprogramjára két irányból várják a jelentkezéseket a szervezők: alkotói és befogadó oldalról. Előbbibe olyan társulatok regisztrálhatnak, akik utaztatható előadásaikat szeretnék a székhelyükön kívül is bemutatni, bejárva akár egész Magyarországot, a legkisebb településektől kezdve egészen a nagyobb városokig. A másik oldalon a befogadóhelyek állnak, ők mindenféle peremfeltétel és technikai megkötés nélkül jelentkezhetnek. Az Országjárás alprogram egyik projektvezetőjével, Hajdu Márkkal egy-egy utazás létrejöttéről, a program missziójáról és személyes kötődésről beszélgettünk.

Hogyan lettél a Déryné Program csapatának a tagja?

Világéletemben kulturális szervezőként dolgoztam, Kis Domonkos Márk igazgató úr korábbról ismerte a szakmai múltamat. Megkeresése hatalmas megtiszteltetés volt számomra, az itt folyó munkát a kezdetektől fogva roppant mód élvezem. Számomra ez egy igazi misszió.

Ha jól gondolom, azonnal igent mondtál a felkérésre.

Igen.

A kezdetektől fogva az Országjárás alprogram tartozott hozzád?

Eredetileg Domonkos a nyári Vándorszínház alprogram vezetésére kért fel, mivel korábban is hasonló területen dolgoztam, ezért úgy gondolta, hogy ennek a menedzselése testhezálló feladat. Ezt a tervet az élet végül felülírta. Először is, a Vándorszínház alprogramból elhagytuk a nyári jelzőt, vagyis a Déryné Társulat saját produkcióit – az idei évben ezek Herczeg Ferenc Déryné ifjasszony, valamint Petőfi Sándor János vitéz című műveit jelentik – egész évben utaztattuk, illetve utaztatjuk, amint a koronavírus helyzet engedi majd. Az Országjárás alprogramban nem a saját, hanem jelentkezés és szakmai elbírálás útján a programba került előadásokat szervezzük kisebb-nagyobb településekre. Tulajdonképpen a folyamat mindkét alprogram esetében hasonló.

Vidnyánszky Attilának régóta dédelgetett álma valósult meg a Déryné Programmal. Te mikor csatlakoztál be a munkafolyamatba, a részletek kidolgozásába?

Márciustól kezdtem itt dolgozni, de már előtte megkezdődött a közös gondolkodás folyamata. Az ötlet maga valóban Vidnyánszky Attila fejéből pattant ki, a mi feladatunk az volt, hogy ennek a megvalósítását átültessük a gyakorlatba.

Hogyan zajlik röviden egy előadás megvalósítása?

Először felmérjük a bekerült előadások és a regisztrált befogadóhelyek technikai paramétereit. Utóbbiaknak így már olyan előadás ajánlatokat tudunk küldeni, amelyek átestek egy alapvető szűrésen. Mindkét féllel egyeztetve megkeressük a megfelelő időpontot, elkészítjük a szerződéseket és az ahhoz kapcsolódó összes dokumentációt, valamint a marketing anyagokat. Lényegében véve végig koordináljuk a teljes folyamatot az előadás kiválasztásától a megvalósuláson keresztül az adminisztrációs feladatok lezárásáig.

Jelenleg 57 előadásról és közel 500 befogadóhelyről beszélünk. Egy-egy produkció leszervezése eléggé komplex folyamatnak tűnik. Mi ebben a te konkrét szereped?

Az Országjárás alprogramban ketten vagyunk projektvezetők: Smál-Szilaj Gábor és jómagam. A feladatunk tulajdonképpen ugyanaz, úgy osztottuk fel magunk között, hogy Gáborhoz tartoznak a nyugat-magyarországi, hozzám pedig a kelet-magyarországi települések. Habár a koronavírus felülírta az idei terveinket, de eddig is nagyon sok helyszínre, köztük olyan falvakba, községekbe jutottunk el, ahol korábban nem volt színház. Rengeteget egyeztetünk az intézményvezetőkkel: segítünk a folyamat elindításában, abban, hogy melyik legyen az első darab – hiszen fontos, hogy az első találkozás a színházzal kellemes emlék maradjon –, ha kell, közösen felépítünk egy évadtervet is. Volt olyan település, ahová már két alkalommal is vittünk előadást, másodjára kétszer annyian jöttek el megnézni, mert hallották, hogy mennyire jó volt az előző darab. Ez annak a jele, hogy megteremtődött az igény a színházba járásra és a minőségi darabokra. További feladataink közé tartozik, hogy felmérjük a technikai paramétereket, a befogadóhelyek igényeit, segítünk az egyeztető lapok kitöltésében, az alkotóknak a költségterv pontos meghatározásában, és ha szükséges, a marketingben – például a plakátok elkészítésében – is. Tulajdonképpen végig kísérjük az egész produkciószervezés folyamatát. Ha tehetjük, mi is elutazunk, hogy megtekintsük az előadást és találkozzunk a helyiekkel.

Milyenek a személyes visszajelzések?

Abszolút pozitívak. Számomra az egyik legmeghatóbb visszajelzés az volt, amikor egy általunk ajánlott előadástól a helyi szervező először ódzkodott a darab komolysága miatt, de végül meggyőztük, hogy ezt a produkciót hívják meg. Az előadás után meghatódva hívott fel minket, hogy elmondja, ilyen csodát még nem látott se ő, se a helyiek. De mondhatnám azt is, amikor egy 3000 lelket számláló településen, egy zenés-táncos előadás után a közönség állva tapsolt.

Alkotói oldalról is kaptok visszajelzéseket?

Természetesen. Van, hogy rögtön az előadást követően beszélünk velük is, ha ez elmarad – mert nem vagyunk személyesen jelen –, akkor másnap felhívjuk őket, megkérdezzük, mik voltak az ő tapasztalataik. A társulatok lelkesen újságolják, mennyire jól érezték magukat a tájelőadás során, mennyire felemelő érzés volt találkozni a helyi emberekkel. Ahogy észrevettem, az alkotók szívesen utaznak. Ezek a visszajelzések minden alkalommal megerősítenek minket abban, hogy jó a missziónk, és abban is, hogy remek partnerekkel dolgozunk együtt, mind befogadó, mind alkotói oldalról. Szerencsére, akik jelentkeznek a programba, ugyanolyan küldetéstudattal rendelkeznek, mint mi.

Most is és egy korábbi beszélgetésünk alatt is többször használtad a misszió, illetve küldetéstudat kifejezést.

Ez jó meglátás! (nevet) Egyébként nem véletlen, mert számomra a Déryné Program célkitűzése igazi misszió. A kultúra nem csak egy szűk elité, hanem minden magyar embernek alanyi jogon jár, a mi célunk pedig az, hogy földrajzi és anyagi megkötöttség nélkül bárki hozzá tudjon férni. Egy kis település vagy egy művelődési ház egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen tudja kigazdálkodni egy színházi produkció finanszírozását, és még ebben az esetben is előfordul, hogy inkább az anyagi vonzat dönt, semmint a minőség. A Déryné Program hozzájárulásának köszönhetően a legkisebb helyekre is el tudunk vinni minőségi előadásokat – emlékszem, volt olyan település, ahol egy 87 éves néni könnyes szemmel árulta el, hogy ő soha életében nem látott még színházi előadást, és nem is gondolta volna, hogy a színház ilyen csodálatos. A Déryné Program nagyon komplexen tudja támogatni a kulturális életet, sőt az egész színházi szakmát is. Ott van például a Barangoló alprogram, amely pályakezdő fiataloknak és kőszínházi struktúrán kívüli csoportoknak nyújt segítséget új előadás létrehozásához. Biztosítjuk a próbatermet, a technikát, az anyagi forrásokat, továbbá egy mentort is, aki szakmailag ott áll mellettük és segíti a munkájukat.

Az interjú vége felé közeledve, engedj meg pár személyesebb kérdést. Ha jól tudom, te is vidéken nőttél fel. Neked milyen volt az első találkozásod a színházzal?

Sárospatakinak szoktam magam mondani, de a pontosság kedvéért el kell árulnom, hogy Pécsett születtem, és ott is éltem 11 éves koromig. Az én nagypapám dramaturg volt, már egészen kicsi koromtól kezdve bevitt engem a színházba, nálam már óvodáskorban kialakult ez a szeretet a színházi világ iránt.

Emlékszel az első darabodra?

Valószínűleg meseelőadás lehetett, de sem a címét, sem a történetét nem tudom felidézni. Anyukám szokta emlegetni családi adomaként, hogy négyéves koromban az egyik előadáson hangosan zokogni kezdtem és azt kiabáltam, hogy „ennek nem szabad így történnie”. Nem tudom, a színészeknek milyen érzés volt, hogy a nézőtéren egy kisfiú zokogva követelte az igazságot! (nevet)

A mostani, Országjárás alprogramban lévő előadások között van kedvenced?

Nem tudok egyet kiemelni. Ez nekem olyan, hogy kedvenc színem vagy kedvenc ételem sincsen, sokat szeretek, nehéz egyet is kiválasztani. Amelyeket láttam, azok közül mindegyik előadás nagyon színvonalas – és ezt elfogultság nélkül mondom.

Kiemelt kép: Hajdu Márk (fotó: Gádoros Márk)