Ma ünnepli 60. születésnapját Szalay Krisztina színésznő, írónő, producer, rendező, színtársulás-alapító, a 2008-ben létrejött Kapcsolda megálmodója, létrehozója és főszervezője.

Szalay Krisztina Budapesten, 1963. május 16-án született, 1981-ben az óvónőképző szakközépiskolában érettségizett, majd 1981 és 1984 között a Budapesti Tanítóképző Főiskola ének szakát végezte el. Eközben – 1981 és 1983 között – egy gyermekotthonban, értelmi és testi sérültekkel foglalkozó intézetben volt ápolónő. 1984-ben a Nemzeti Színház Stúdiójának hallgatója volt. 1988-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Kazimir Károly osztályában szerzett diplomát. Főiskolásként a Katona József Színház több nagy sikerű produkciójában is jelentős szerepet alakíthatott, gyakorlatát továbbá a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban (1988/89), valamint a Vígszínházban (1989-1994) töltötte. 1989/90-es évadban – hét másik frissen végzett színésszel – megalakította a Komédi franc ez? nevű, Magyarország első független színtársulatát, az 1994/95-ös szezonban pedig a PÁB Színházat hozta létre.

1998-ban színpadra alkalmazta Daniel Kayes Az ötödik Sally című regényét. 2005-ben megírta az „És a nyolcadik napon…” című színdarabot, amely Cserna Antal rendezésében került bemutatásra a Thália Színházban. A főszerepet egy valóban Down-szindrómás kisfiú játszotta, akinek Szalay Kriszta formálta meg édesanyját. 2009-ben ebből az előadásból a Magyar Televízió készített Pajer Róbert rendezésében tévéfilmet, amelynek a színművésznő a társproducere is volt. 2010-ben produkciós vezetője és – 2006-tól – írója a GRAMP (Groups And Many People (together)) című zenés mesejátéknak, amely Gáspár András rendezésében került bemutatásra. 2013-tól 2015-ig a Pesti Magyar Színház társulatának tagja volt. 2013 nyarán határozta el, hogy Pesthidegkúton, a Kerek-hegyi kőfejtőnél a környék lakóit minden évben Szent Iván estéjén ingyenes színházi előadással örvendezteti meg, amelyen a szórakoztatás mellett a közösségépítés is fontos cél. Első alkalommal a Gyalog galopp című legendás bohózatot mutatták be, 2014-ben a RRRrrrr!!! című francia film adaptációját, 2015- és 2016-ban pedig a Brian élete színpadi változatát. Az ezeken befolyt nézői támogatásokat minden évben jótékony célokra fordították.

Szalay Krisztina és Cserna Antal (Fotó: RAS-Archív)

2016-ban, miután meghallotta a 62 éves Lakatosné Jutka történetét – aki hajléktalanként adott rádióriportot – elhatározta, hogy interaktív monodrámát készít az életéről: megkereste a 26 éve az utcán élő nőt, majd októberben öt napot hajléktalannak öltözve, hajléktalanok között az utcán is eltöltött. Az előadást Maradjunk annyiban címmel (One homeless woman show – Egy hajléktalan nő show-ja alcímmel) a Centrál Színházban mutatták be 2017. január 17-én.

A színház mellett volt műsorvezető az MTV, 1999-től az RTL Klub műsoraiban, továbbá bemondó is a TV4-nél. Több filmben és sorozatban is látható volt, mint például a Roncsfilm, a 6:3, a Kisváros, a Tea, a Tűzvonalban, a Korhatáros szerelem vagy a Tóth János, legutóbb pedig Az unoka című mozifilmben szerepelt. 1996-ban készült el a Büdöskölkök című zenés gyermek-, 2005-ben pedig az Elvarázsollak című meselemeze. 2012-ben jelent meg első könyve Lélekre vetkőzve címmel.

Már a színházi pályát is azért választotta, hogy művészi eszközökkel is tudjon tenni az emberekért, miután két évig egy gyermekotthonban megtapasztalta az emberekben lévő kettősséget a fogyatékosságokkal szemben. Később, amikor második gyermekének születésénél orvosi műhibák következtében nem fejlődött jól a baba, de óriási munka és küzdelem árán mégis meggyógyult, innen merítve szeretett volna másoknak is erőt adni. Így született meg 2005-ben a fentebb említett az És a nyolcadik napon… című színdarab, amiből néhány év múlva film is készült. Ezt követően hívta életre 2008-ban a Kapcsoldát, amely egy szemléletváltó program, és ami 2009-ben a Mosolyország Alapítvány segítségével országos kezdeményezéssé vált. Ezen fogyatékos és egészséges gyermekek egy-két napig közös programokon – kézműves-, sport-, zenefoglalkozásokon – vesznek részt az utóbbiak iskolájában, miközben a segítségre szorulók elfogadást, törődést, az egészségesek pedig szeretetet, illetve tapasztalatot kapnak az emberi értékek fontosságáról.

Férje Cserna Antal, színész, három gyermekük született.

Kiemelt kép: Szalay Krisztina (Fotó: TV2)