Immáron 40 éve ünnepeljük a tánc világnapját, amelyet 1982-ben az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézetének részeként működő Nemzetközi Táncbizottság hívott életre. Időpontja Jean-Georges Noverre francia balettművész születésnapjához igazodik, üzenetét pedig a táncszakma nemzetközileg legelismertebb alkotói fogalmazzák meg évről évre.
„A pillanat művészete, amelyet megalkotása után nehéz visszaállítani eredeti formájába, mert teljes testünkből és lelkünkből fakad. A tánc múlandó pillanatokból épül fel, amelyek örök mozgásra késztetik a táncosokat” – olvasható idén Kang Sue-jin, a Koreai Nemzeti Balett művészeti igazgatójának sorai között a műfaj örök érvényű igazsága.
A Magyar Táncművészek Szövetsége és a Nemzeti Táncszínház közös gálaműsorral készült a jeles ünnepre, melynek keretében a művészeti produkciók mellett sor került a szakmai díjat kiosztására is: számos növendék, művész, táncpedagógus, neves alkotó munkáját ismerték el az esten. A korábbi években megszokott módon a gála közreműködői ezúttal is a korábbi év díjazottai voltak, így színpadra lépett többek között a Duna Művészegyüttes, a Gangaray Dance Company, a Győri Balett, a Magyar Állami Népi Együttes, a Magyar Nemzeti Balett, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Magyar Táncművészeti Egyetem és a Miskolci Balett is.
A 2022-es év szakmai díjazottjai:
ROBOZ ÁGNES-DÍJ – AZ ÉVAD LEGJOBB VÉGZŐS NÖVENDÉKE
balett: Cserháti Gergely Miklós – egyetemi hallgató, Magyar Táncművészeti Egyetem
balett: Fülöp Anna – egyetemi hallgató, Magyar Táncművészeti Egyetem
modern-kortárs: Tran Viktória – egyetemi hallgató, Magyar Táncművészeti Egyetem
színházi táncos: Karsai Lúcia – végzős táncművész, Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium
AZ ÉVAD LEGJOBB PÁLYAKEZDŐ TÁNCMŰVÉSZE
balett: Topolánszky Vince Tamás – balettművész, Magyar Nemzeti Balett
modern-kortárs: Frank Edina – táncművész, karakterszólista, Pécsi Balett
modern-kortárs: Rácz Réka – szabadúszó táncművész, Kulcsár Noémi – Tellabor
színházi táncos: Forczek Janka – táncművész, GG Tánc Eger
AZ ÉVAD LEGJOBB FÉRFI TÁNCMŰVÉSZE
balett: Daichi Uematsu – balettművész, magántáncos, Győri Balett
modern-kortárs: Darabont Áron – táncművész, Bozsik Yvette Társulat
néptánc: Kiss Balázs – táncművész, táncos szólista, Magyar Állami Népi Együttes, Junior Prima-, és Aranysarkantyú-Díjas
néptánc: Tókos Attila – táncművész, táncos szólista, koreográfus, Magyar Nemzeti Táncegyüttes, Harangozó Gyula-, és Junior Príma Díjas
AZ ÉVAD LEGJOBB NŐI TÁNCMŰVÉSZE
balett: Matuza Adrienn – balettművész, magántáncos, Győri Balett
modern-kortárs: Dowidat Sára – táncművész, Inversedance I Fodor Zoltán Társulat
néptánc: Szabó-Kenéz Enikő – táncművész, táncos szólista, Duna Művészegyüttes
színházi táncos: Opiczerné Kelemen Dorottya – szabadúszó táncművész, a GG Tánc Eger alapító tagja, művésztanár, Magyar Táncművészeti Egyetem
AZ ÉVAD LEGJOBB ALKOTÓJA
Lukács András – táncművész, koreográfus, a Győri Balett művészeti vezetője,
Seregi László-, és Harangozó Gyula-díjas
Sághy Alexandra – táncművész, koreográfus, a Budapest Táncszínház művészeti vezetője, Harangozó Gyula-díjas
Zachár Lóránd – táncművész, koreográfus, Harangozó Gyula-díjas
A TÁNCMŰVÉSZETÉRT DÍJ
Cziegler Balázs – díszlettervező, Junior Prima Díjas
Kovács Lászlóné – vezető művészeti menedzser, Nemzeti Táncszínház
A TÁNCOKTATÁSÉRT DÍJ
Kovács Zsuzsanna – balettművész, táncpedagógus, a Pécsi Balett próbavezető balettmestere, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium balettmestere
Moldován Zsuzsanna – balettművész, balettmester, művésztanár, címzetes egyetemi docens, Magyar Táncművészeti Egyetem, Lőrinc György-díjas
A TÁNCTUDOMÁNYÉRT DÍJ
Dr. Pónyai Györgyi – táncelméleti szakíró, tánckritikus, Magyar Táncművészeti Egyetem
ÉLETMŰDÍJ
Lovas Pál – balettművész, balettmester, Liszt Ferenc-díjas, érdemes és kiváló művész
Neuwirth Anna Mária – néptáncpedagógus, a Bihari János Művészeti Iskola igazgatója, Príma Primissima díjas
AZ IMRE ZOLTÁN ALAPÍTVÁNY DÍJAI
IMRE ZOLTÁN-DÍJ
Hégli Dusán – koreográfus, rendező, a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház művészeti igazgatója
AZ IFJ. NAGY ZOLTÁN ALAPÍTVÁNY A TÁNCMŰVÉSZETÉRT DÍJAI
A NAGY ALAKÍTÁSÉRT DÍJ:
Balázsi Gergő Ármin – balettművész, principál, Magyar Nemzeti Balett, Junior Prima Díjas
A NAGY ALAKÍTÁSÉRT HALLGATÓ DÍJ:
Németh Lili – táncművész szak, klasszikus balett szakirány növendéke, Magyar Táncművészeti Egyetem
HARANGOZÓ-DÍJ
2021-ben Harangozó-díjban részesült:
Csermely György – táncművész. táncpedagógus, producer, a Váci Jeszenszky Balett alapító igazgatója
Zachár Lóránd – szabadúszó táncművész, koreográfus
ifj. Zsuráfszky Zoltán – táncművész, koreográfus, Magyar Állami Népi Együttes
2022-ben Harangozó-díjban részesült:
Barka Dávid – táncművész, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncos szólistája
Jekli Zoltán – balettművész, magántáncos, a Győri Balett táncművésze
Vági Bence – a Recirquel Újcirkusz Társulat alapítója, művészeti vezetője, koreográfusa