A magyar költészet napjának előestéjén, április 10-én Szabó T. Anna költő és Dés András ütőhangszeres zenész estje lesz látható a Kamrában.
A júniusban 50. születésnapját ünneplő Szabó T. Anna 1972-ben látta meg a napvilágot Kolozsváron, Magyarországra 1987-ben települt át családjával. 1991-ben Budapesten az ELTE magyar–angol szakos hallgatója lett, 1997-ben szerzett tanári és előadói diplomát, majd elvégezte az Angol Reneszánsz és Barokk PhD-programot. Jelenleg Budapesten él férjével, Dragomán György íróval és két fiukkal. Egyetemi évei alatt kezdett publikálni, több napi és havilapban rendszeresen közöl verseket, esszéket, rövidprózát, emellett műfordítóként is ismert (többek között James Joyce, Sylvia Plath, W. B. Yeats, John Updike, Stuart Parker, Dr. Seuss és Beatrix Potter írásait fordította), tanári és szerkesztői munkát végzett a British Councilnak és a Magyar Könyv Alapítványnak, cikkeket és kritikákat ír.
A Katona József Színház Kamrájában látható Teszteljük a gravitációt című produkcióhoz a költő a magyar költészet napjára harmincéves írói pályája állomásaiból válogat és az ünnep alkalmából a verset állítja a középpontba. Élete lassan ötven évében ez lesz az első alkalom, hogy visszatekint az eddigi munkáira, időrendben lépkedve végig tíz verseskötetén: a felolvasást vallomásokkal kíséri, felrajzolja az íveket, a versek hátterét és tétjét. A felolvasásokat a kortárs zenei élet meghatározó ütőhangszeres előadóművésze, Dés András improvizációi kísérik végig.
Kiemelt kép: Szabó T. Anna (Fotó: Emmer László)