Május 27-én állítják színpadra a Csokonai Fórumban, Ráckevei Anna rendezésében Szabó Magda nagysikerű és egyben utolsó regényét a Für Elise-t. A rendezőnő elmondta, bár a Für Elise a gyermek- és ifjúkori megpróbáltatások története, csakúgy, mint a többi Szabó Magda regény, tele van életszeretettel, életörömmel és játékossággal. Hozzátette: nagyon komoly munka van mögöttük, Adorján Beáta dramaturggal, hiszen az epikus regényben nehéz volt megtalálni a drámai oldalt, annak érdekében, hogy a Für Elise színpadi előadássá válhasson.
Szabó Magda, ahogy eddigi regényei során ebben a műben is a gyerekkorához nyúl vissza, és felidézi a cívisváros világát. Az életrajzi ihletésű századfordulós családregényben a fő motívum az édesanya alakja, aki örökbefogadóként tűnik fel a történetben, illetve Cili megjelenése is nagymértékben mozgatja a szálakat a két világháború közötti Debrecen városában.
A regény egyedi időkezeléssel dolgozza fel az időben ugráló történetet. Ráckevei Anna elmondta: a Für Elise egy Trianon-történet a gyerekkor feldolgozhatatlan traumáival, ugyanakkor a drámai fordulatok mellett a gyerekkor csodavilágával, gazdag színeivel, amely a darab díszletvilágában jelenik meg színpadon. A rendezőként debütáló színész hozzátette, izgatottan várja a rá váró feladatot, és soha nem volt még ennyire szerelmes egy munkájába sem.
A fiatal Szabó Magdát Hajdu Imelda alakítja majd, az idősebb Magda szerepében Varga Klári áll színpadra. Cili szerepét Mészáros Ibolya játssza, Magda édesanyját Majzik Edit, édesapját Bakota Árpád. Textort Pálóczi Bence alakítja. A produkció díszlet-és jelmeztervezője Kupás Anna, zeneszerzője Dargó Gergely, koreográfusa Katona Gábor.
Kiemelt kép: Ráckevei Anna (Fotó: Máthé András)